A malária a világ népességének felére súlyos fenyegetést jelent, különösen Afrika és Délkelet-Ázsia egyes területein. Annak ellenére, hogy már léteznek bizonyos kezelések ellene, a betegség továbbra is szedi áldozatait:
évente körülbelül 110 millió megbetegedést regisztrálnak, több mint 500 ezren halnak meg és 200 millióan fertőződnek meg.
Sőt, a kórokozók már a legtöbb terápiával szemben rezisztenciát mutatnak. Ez pedig az új, hatékonyabb kezelések felkutatását fontosabbá teszi, mint valaha.
Egy londoni kutatócsoport ezért egy teljesen új megközelítést alkalmazott. Természetes alapanyagokból, különösképp a levesek alkotóelemeiben kereste a potenciális kezelési lehetőségeket.
Arra kérték az egyik londoni általános iskola diákjait, hogy vigyenek mintákat otthonról, házi készítésű levesekbő
l. Kifejezetten olyan recepteket kértek, amelyeket nemzedékeken át használtak otthon a láz csillapítására. London sokszínűségének és multikulturalizmusának köszönhetően a gyerekek Európából, Észak-Afrikából és a Közel-Keletről is ismertek különböző, „gyógyító" leveseket.
Végül hatvan recept gyűlt össze, amiből a kutatók ötvenhatot tudtak tesztelni, mert négyben túl sok olajat találtak.
A kutatók a levesek tesztelésének ötletét azonban nem légből kapták. Érdeklődésük a tradicionális ételek iránt az úgynevezett Artemisinin-kezelés után újult meg, amely a maláriaellenes gyógyszerek egy csoportját képviseli és a hagyományos kínai orvoslás részét képezi. Alapját egy Artemisia annua nevű növény, más néven Qinghao adja.
A vegyületet, amely egy szeszkviterpén lakton, az egynyári üröm cserjéből vonják ki.
Az anyag felfedezéséért Tu Youyou kutató Nobel-díjat is kapott. Az artemiszinek az egyetlen maláriaellenes gyógyszerek, amelyek ellen a kórokozók még nem fejlesztettek ki rezisztenciát.
Általában nem önmagában használják, hanem más gyógyszerekkel kombinálva, ami nagyban javítja hatékonyságukat. De ez nem minden.
Számos kultúra forró húslevest ír elő a láz kezelésére, csodálatos képességeket tulajdonítva annak. A
zsidó nagymamák mindig egy gazdag csirkelevest ajánlanak, míg a japánok miso levesre esküsznek. Kelet-Európában gyakran a répalevest tekintik a legfontosabb „téli kezelésnek", és számos, különféle kultúra támogatja a fokhagymalevest, mint hatásos gyógymódot. De mi az igazság a fenti állítások mögött?
A diákok kisebb és nagyobb adagokban vitték be a laborba a leveseket, amelyek egy része egy 15 milliliteres kis kémcsőbe került vizsgálat céljából. Emellett a kutatók elvégeztek egy íztesztet is. A leveseket a beérkezés napján gondosan lefagyasztották, majd kiolvasztották, centrifugába tették, végül egy szűrőn át sterilizálták.
A laboratóriumban a Plasmodium falciparum, mint az egyik legveszélyesebb maláriás megbetegedéssel járó kórokozó törzsét is kitenyésztették.
A szűrt leveskivonatokat több szempontból vizsgálták:
- egyrészt, hogy mennyiben gátolják azok a kórokozók szaporodását,
- másrészt, hogy képesek-e blokkolni azok átvitelét például egy szúnyogon keresztül.
Az eredmények érdekesnek bizonyultak: a kísérletbe bevont levesek közül öt -féle az esetek több mint felében gátolta a paraziták aktivitását. Ezek közül kettőben ez a hatás nagyon hasonlított a vezető maláriaellenes gyógyszer, a dihidroartemizinin hatására.
Emellett négy másik leves bizonyította, hogy képes megakadályozni a kórokozók terjedését, amelyek a szúnyogcsípés követően a májba vándorolnak
. A kutatók mindezek mellett azonban hangsúlyozták, hogy egyelőre nem tudják pontosan, hogy az ételek melyik összetevője segített megfékezni a maláriát, ezért folytatják a kutatásokat.