A mosómedvehús fogyasztása igen régre nyúlik vissza. Eredetileg a fekete rabszolgák eledele volt, de a fehér emberek is hamarosan rájöttek, milyen jó az íze, és felvették az étrendjükbe.
Sőt a mosómedvehús hamarosan megjelent a New York-i éttermekben is. A szakácskönyvekben is egyre több mosómedvéből készült étel receptjét kezdték közölni.
A mosómedve beköltözött a hétköznapi polgárok házaiba is. A szegények és a prémvadászok eledeléből a jobb módúak megbecsült húsává vált. Annyira, hogy sok helyen még hálaadáskor is ezt szolgálták fel ünnepi vacsoraként.
Napjainkban az amerikai elnökök minden évben megkegyelmeznek egy hálaadásnapi pulykának. De egy szerencsés mosómedve is részesült már elnöki kegyelemben.
1926 novemberében egy mississippi asszony egy mosómedvét küldött hálaadásra az akkori elnöknek, Calvin Coolidge-nak, azzal a kísérőszöveggel, hogy „nagyon ízletes eledel". Az elnök azonban nem ette meg az állatot, sőt házi kedvencévé fogadta a Rebeccának nevezett jószágot. (Akkoriban még nem volt úgy elterjedve a mosómedvék veszettsége, mint napjainkban.)
A mosómedveevés – bár még napjainkban sem halt teljesen ki – a nagyüzemi állattartás (sertés, baromfi) 1900-as évektől való fokozott elterjedésével szorult egyre inkább háttérbe. A tenyésztett állatok sokkal olcsóbbakká váltak, mint a zömmel vadászott mosómedvék.
Így az ünnepi asztalokra is egyre gyakrabban került pulyka, mint mosómedve. Manapság valószínűleg nagyon meglepődne mindenki, ha hálaadáskor mosómedvét szolgálnának fel ünnepi lakomaként.