1941. december 7.-én a kora reggeli órákban a japán haditengerészet Csúicsi Nagumo altengernagy parancsnoksága alatt álló 1. csapásmérő flottájának repülőgép-hordozóiról felszállt bombázó és torpedóvető gépek pusztító támadást intéztek az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának Honoluluban lévő hadikikötője, Pearl Harbor ellen.
A súlyos veszteségeket okozó hadüzenet nélküli támadás megdöbbentette a világ közvéleményét.
Annak ellenére, hogy az amerikai nép döbbent csendben hallgatta Franklin D. Roosevelt elnök rádiószózatát Japán hitszegő támadásáról, december hetedike, vagy ahogyan az elnök említette beszédében, „a gyalázat napja" nem érte teljesen váratlanul sem a Fehér Házat, sem pedig az amerikai katonai vezetést, mert a két ország közötti összecsapás már 1941 júliusától, Japán indokínai kalandja, és az erre adott válaszként bevezetett amerikai olajembargó óta ott lógott a levegőben.
A Pearl Harbor elleni orvtámadás után többé nem volt kétséges sem a hadüzenet,
sem pedig Amerika belépése a második világháborúba,
amit a Kongresszus egészen 1941. december 7-ig mereven ellenzett.
„Nem hunyhatunk szemet afölött, hogy területeink és érdekeink komoly veszélyben vannak. Katonáinkba vetett bizalmunkkal – és népünk határtalan akaratával – elkerülhetetlenül győzelmet aratunk majd, amihez Isten segítségét kérjük. Kérem a kongresszust, hogy nyilvánítsa ki a hadiállapotot a Japán Birodalom és az Egyesült Államok között a december 7-i, vasárnapi, ki nem provokált és gyáva japán támadás miatt" – ez állt többek között az elnök másnapi, az amerikai törvényhozás plénuma előtt elmondott beszédében, amelynek hatására a Kongresszus ki is nyilvánította a Japánnal szembeni hadiállapotot.
Amerika hadba lépése teljesen új fejezetet nyitott a második világháború történetében, amelynek Magyarországra is súlyos következményei lettek.
Nem csak az Egyesült Államok népét, hanem a náci Németország Führerét, Adolf Hitlert is megdöbbentette a japán támadás híre. Alfred Jodl vezérezredes, a német véderő főparancsnokság (Oberkommando der Wehrmacht, OKW) hadműveleti főnökének a nürnbergi perben tett vallomása szerint Hitler „...az éjszaka kellős közepén belépett a térképszobámba, hogy közölje a hírt Keitel tábornaggyal, és velem. El volt képedve."
December 8-án a berlini japán nagykövet rendkívüli audienciát kért Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminisztertől.
Ribbentrop délután egykor fogadta a japán nagykövetet
a Wilhelm strasse-i hivatalában. A japán diplomata kormánya kívánságát tolmácsolva azt kérte, hogy Németország, valamint a háromhatalmi egyezmény másik alapító tagja, Olaszország is nyomban üzenjen hadat az Amerikai Egyesült Államoknak.
A birodalmi külügyminisztert noha nem érte teljesen váratlanul a japán kormány kérése, Joachim von Ribbentrop ekkor még csak arra tett ígéretet, hogy minderről haladéktalanul tájékoztatja Hitlert.
A Führer azonban igen gyorsan felocsúdott a Pearl Harbor elleni támadás okozta döbbenetéből,
és már másnap, december nyolcadikán kora délelőtt arra utasította Erich Raeder vezértengernagyot, a német haditengerészet (Kriegsmarine) főnökét, hogy a parancsnoksága alatt álló német felszíni egységek illetve tengeralattjárók támadjanak meg minden útjukba kerülő amerikai hajót, jóllehet, ekkor még nem volt hadiállapot az Egyesült Államok, valamin a náci Németország között.
A Führer utasítása a napnál is világosabbá tette, hogy december 8-án – még a hivatalosan előterjesztett japán kérés előtt –
Hitler már elhatározta az Amerika elleni német hadüzenetet,
amire nem is kellett sokat várni, mert december 11-én a Harmadik Birodalom hivatalosan is hadat üzent az Amerikai Egyesült Államoknak. Benito Mussolini, a „Duce", Hitler példáját követve Olaszország nevében ugyancsak bejelentette az Amerikával beállott hadiállapotot.
A Führer valamint a Duce is országaik, továbbá a Japán Császárság mint részes állam között létrejött háromhatalmi egyezményben foglalt kötelezettségre hivatkozva indokolták meg a hadüzenetet.
A német diplomácia az egyezményhez csatlakozott közép-kelet-európai szövetséges államok kormányait, így Budapestet is erős nyomás alá helyezte az Egyesült Államoknak küldendő hadüzenet érdekében.
Magyarország 1941 decemberére már nyakig benne ült a háborúban. Az az óvatos és lavírozó külpolitika, amelyet Teleki Pál gróf folytatott, a miniszterelnök 1941. április 3-i öngyilkossága, illetve a Jugoszlávia elleni német agresszió farvizén végrehajtott délvidéki bevonulás után semmivé foszlott.
Teleki tragikus halála után
Horthy Bárdossy Lászlót, volt bukaresti nagykövetet és a Teleki-kormány külügyminiszterét bízta meg az új kabinet megalakításával.
A kormányzó választása azért esett őrá, mert a volt diplomata, aki Londonban is szolgált, mindenben alkalmasnak tűnt Teleki Pál politikájának folytatására addigi előélete alapján.
" Diplomáciai pályafutásánál is fontosabb szerepet játszott kinevezésénél, hogy belpolitikában minden irányban független volt. Nemcsak minisztertársai, hanem a parlament körében is általános rokonszenvnek örvendett" – így indokolja Bárdossy kinevezését Horthy az emlékirataiban.
Az új miniszterelnök –aki a külügyminiszteri tárcát is megtartotta magának – eleinte rászolgált a kormányzó által megelőlegezett bizalomra.
Bárdossy igen óvatosan kezelte az egyre jobban szaporodó német követeléseket,
és egészen 1941 június végéig - Teleki Pál szellemében - arra törekedett, hogy megőrizze az ország katonai semlegességét. 1941 májusától egyre több információ érkezett arról, hogy Hitler a Szovjetunió megtámadására készül.
A Honvéd Vezérkar főnöke, az ájultan németbarát Werth Henrik vezérezredes, nem is mulasztotta el, hogy a miniszterelnöknek címzett memorandumaiban a németekkel való egyre szorosabb katonai és politikai együttműködést szorgalmazza.
Amikor 1941. június 22-én a német hadigépezet rátámadt a sztálini Szovjetunióra,
Werth Románia példájára hivatkozva, Magyarország azonnali hadba lépését sürgette a németek oldalán.
Bárdossy ekkor még igen erélyes hangon leintette a kardcsörtető vezérkari főnököt:
Nagyméltóságod foglalkozzon inkább az ügykörébe tartozó feladatokkal"
– áll többek között Werth vezérezredes memorandumára adott válaszában.
Hitler nem számolt magyar részvétellel a Szovjetunió elleni hadjáratban,
mivel nem sokra tartotta a honvédséget, de azt is el akarta kerülni, hogy „a magyarok újabb szemérmetlen területi követeléseket támasszanak" esetleges háborúba lépésük ellentételezéseként. Ezért sem kapott a budapesti kormány hivatalos német felkérést a Szovjetunió elleni hadjáratban való részvételre.
Bárdossy június 22-én még azt sem látta szükségesnek, hogy megszakítsa a Moszkvával fennálló magyar diplomáciai kapcsolatokat. Erre csak a birodalmi külügyminisztérium fenyegető hangnemű sürgetése alapján került sor, egy nappal később.
Máig nem lehet tudni, hogy Bárdossy László milyen okból adta fel egyik pillanatról a másikra ezt a fajta óvatos és józan politikát.
Mindenestre tény, hogy Bárdossy sem Horthy kormányzót, sem pedig kabinetjének tagjait nem tájékoztatta Kristóffy moszkvai magyar követ június 25-i táviratáról,
hanem teljesen érthetetlenül egyszerűen zsebre gyűrte és elhallgatta ezt a fontos üzenetet.
(Kristóffy Molotov szovjet külügyi népbiztos üzenetét továbbította, mely szerint, ha Magyarország katonailag semleges marad a Szovjetunió ellen indított hadjáratban, Moszkvának nem lesz észrevétele a Dél-Erdéllyel kapcsolatos magyar revíziós törekvésekkel kapcsolatban, sőt, a szovjet kormány kifejezetten támogatni fogja a Románia terhére megvalósítandó további revíziót.)
Talán minden másként alakul, ha még június 26., a máig nem teljesen tisztázott hátterű kassai incidens előtt Horthy tudomást szerzett volna Molotov üzenetéről. 1941. június 26-án azonosítatlan felségjelű repülőgépek bombázták Kassát, szovjet vadászgépek pedig alacsonytámadásban a fedélzeti fegyvereikkel lőtték a Rahó és Budapest között közlekedő személyvonatot.
A halálos áldozatokat is követelő incidenst Werth vezérezredes azonnal szovjet támadásként jelentette,
ami miatt Bárdossy László - Horthy előzetes beleegyezésével - másnap, 1941. június 27-én az országgyűlés rendkívüli ülésén bejelentette: „Magyarország a felségterületén végrehajtott, nemzetközijog-ellenes, ismételt szovjetorosz légitámadás miatt a Szovjetunióval hadiállapotba lévőnek tekinti magát."
Ezzel a kocka végleg el lett vetve: Magyarország mindenféle kényszerítő körülmény nélkül, önként belépett egy olyan háborúba,
ami mindenben ellentétes volt a nemzet érdekeivel.
A Szovjetunió elleni meggondolatlan hadba lépés miatt komoly felelősség terheli Bárdossy Lászlót, és Horthy kormányzót is. Minden, ami ezután történt, erre a lépésre volt visszavezethető.
Az országot ilyen helyzetben érték a Pearl Harbor elleni támadást követő napok. December 11-én – az Amerika elleni hivatalos német hadüzenet napján – Joachim von Ribbentrop megkereste Bárdossy Lászlót, hogy Magyarország a háromhatalmi egyezmény részeseként, illetve Németország és Olaszország példáját követve, azonnal üzenjen hadat az Egyesült Államoknak.
Bárdossy, a képzett diplomata nagyon jól tudta, hogy az egyezmény rendelkezései alapján – amelyhez Magyarország negyedik államként, 1940 november 20-án csatlakozott -,
a magyar kormánynak nincs semmiféle nemzetközi kötelezettsége a német birodalmi külügyminiszter által követelt hadüzenetre.
A háromhatalmi egyezmény III. cikkelye szerint: "....Kötelezettséget vállalnak továbbá arra (ti. a szerződő felek, a szerk.) hogy egymást minden politikai, gazdasági és katonai eszközzel kölcsönösen támogatják abban az esetben, ha a szerződő felek egyikét olyan hatalom támadja meg, amely jelenleg nem vesz részt az európai háborúban, vagy a japán-kínai konfliktusban."
Mivel a Japán Császárság támadta meg az Egyesült Államokat és nem fordítva, az egyezmény szellemében egyik részes fél sem lett volna köteles Japán oldalán hadba szállni Amerika ellen.
A hadüzenet ezért elhárítható lett volna magából az egyezményből levezetve,
az esetleges német retorzió elkerülésére pedig bőven elegendő lett volna a diplomáciai kapcsolatok megszakítása, amit Bárdossy azon nyomban meg is lépett, de a további német nyomásgyakorlásnak már nem állt ellen.
Mivel a diplomáciai kapcsolatok megszakítása nem elégítette ki Ribbentropot, a külügyi tárcát is irányító Bárdossy december 12-én magához kérette az Egyesült Államok budapesti nagykövetét, Mr. Pell-t,
akivel közölte, hogy Magyarország aznaptól hadiállapotban lévőnek tekinti magát az Egyesült Államokkal.
Bárdossy most már azt sem tartotta szükségesnek, hogy - szemben a Szovjetunió elleni júniusi hadiállapot-deklarációval-, konzultáljon a kormányzóval.
Horthy ekkor éppen egy vidéki szanatóriumban tartózkodott, de ez nem lett volna annak akadálya, hogy az ügy fontosságára figyelemmel a miniszterelnök azonnal leutazzon a kormányzóhoz, vagy pedig legalább telefonon konzultáljon az államfővel.
Bárdossy azonban sem ezt, sem pedig a parlament megkérdezését nem tartotta fontosnak,
hanem mindenfajta skrupulus nélkül elkötelezte magát (és ezzel az országot) a németek követelése mellett.
A magyar politikai elit konzervatív szárnya a háborús helyzet ellenére
megpróbált nyitva hagyni egy kiskaput az angolszász világ felé,
amit az Amerika elleni hadüzenettel Bárdossy végleg bezárt. Roosevelt elnök eleinte nem vette túl komolyan Magyarország, illetve a Harmadik Birodalom kisebb csatlósainak német nyomásra megtett hadüzeneteit.
Az elnök a Kongresszushoz intézett december 13.-i üzenetében azt javasolta, hogy a törvényhozás mellőzze az Egyesült Államok hadüzenetét e kis országokkal szemben, mivel ezek a kormányok
csak bábok Hitler kezében, és ugrani kénytelenek, ha a drótot, amelyen függnek, rángatják."
Roosevelt elnök - Sztálin többször követelésére – végül csak 1942. június 5-én írta alá a Magyarország elleni hadüzenetet.
Az ország ezzel végleg Hitler karmai közé került, annak valamennyi tragikus következményével együtt.