Így nézhetett ki valójában Jézus

Jézus
A számítógépes rekonstrukció alapján alaposan megváltozott az elképzelt kép
Vágólapra másolva!
Jézus a nyugati művészettörténet egyik leggyakrabban ábrázolt alakja, de hogy milyen is lehetett a valódi külső megjelenése, sok évszázados rejtély. A legelterjedtebb ábrázolása szerint Jézus egy olyan szakállas, világos bőrű férfi, akinek hosszú, hullámos, világosbarna vagy szőkés színű a haja, és a leggyakrabban kék a szeme. Ám az evangéliumok nem adnak képi leírást Isten fiáról, és minden eddig feltárt bizonyíték arra utal, hogy a festményeken, ikonokon látható ábrázolása igen távol állhat a valóságtól.
Vágólapra másolva!

Az evangéliumok nem utalnak a külsejére

A Biblia alig utal arra, hogy valójában hogyan is nézhetett ki Jézus Krisztus. Jézus Názáret városában (korábban Palesztina, most Észak-Izrael) nőtt fel az első században.

Alexander Ivanov festménye Jézusról, ahogy megjelenik Mária Magdolnának a feltámadás után Forrás: Wikimedia Commons

Az evangéliumok csak arra utalnak, hogy Jézus harmincéves korában kezdte meg küldetését.

Ám az Újszövetség szinte semmit sem ír arról, hogy milyen lehetett a külső megjelenése, és azt sem említi, hogy lett volna bármiféle különösebb egyéni ismertetőjele, tehát teljesen átlagosnak számított. Amikor a keresztre feszítés előtt letartóztatták, Júdásnak rá kellett mutatnia, hogy a katonák felismerhessék a tanítványai között álló Jézust. A kutatók szerint feltehetően azért, mert a férfiak, Jézus és tanítványai igencsak hasonlíthattak egymásra.

Gyakori Jézus ábrázolása világos hajjal és átható, kék szemekkel Forrás: Wikipedia

A kinyilatkoztatások alapján a szakemberek azt is feltételezik, hogy a többnyire világosbarna vagy szőke hajjal és kék szemmel ábrázolt Jézus bőre valójában ezeknél jóval sötétebb színárnyalatú lehetett, és a haja is inkább a feketébe hajlott.

– olvashatjuk az egyik korabeli leírás kapcsán, ami újabb kérdőjeleket vetett fel a kutatókban.

A falfestmények Jézus népszerű korabeli ábrázolását követték

Fogalmunk sincs róla, hogy Jézus hogyan nézhetett ki, és ha minden igaz, amit tudunk róla, akkor csak abban lehetünk biztosak, hogy palesztin zsidó férfiként élt Galileában az első században – mondta Robert Cargill, az Iowai Egyetem docense, a Biblical Archaeology Review tudományos lap szerkesztője. – Ebből arra következtetünk, hogy pontosan olyannak kellett lennie, mint egy első századi palesztin zsidó embereknek.

A helyreállított freskó, amely Jézust és apostolait ábrázolja a Santa Domitilla római katakombájában Forrás: Andreas Solaro/AFP/Getty Images

Jézus legkorábbi ismert művészeti ábrázolásai csak a harmadik század közepén tűntek fel, több mint két évszázaddal a halála után.

Ezek a római Santa Domitilla katakombák freskói,

amelyek között pogány és a korai kereszténység idejéből származó falfestmények is találhatók, és amelyeket mintegy 400 évvel ezelőtt fedeztek fel.

Jézus mint a Jó Pásztor, báránnyal a nyakában Forrás: Wikipedia

A művészeti alkotások Jézus népszerű korabeli ábrázolását követték, így a Jó Pásztorként fiatal,

rövid hajú, szakáll nélküli férfit láthatunk rajtuk, egy báránnyal a vállán.

Jézus egy másik ritka, korai portréjára csak 2018-ban bukkantak rá egy Izrael déli részén található, romos templom falán.

Krisztus arca, a tervezett rekonstrukcióval az ősi izraeli templomban Forrás: Dror Maayan/Antiquity

Krisztus legkorábbi, ismert izraeli képét a hatodik században festhették, amelyen már rövidebb, göndör hajjal látható.

Ez az ábrázolás leginkább a Bizánci Birodalom keleti részén, különösen Egyiptomban és Szíria-Palesztinában volt akkoriban népszerű, ám később eltűnt a bizánci művészetből.

Közös vonás, hogy sohasem mutatták Jézust emberként

Jézus oly népszerű, hosszú hajú és szakállas portréja a negyedik században alakult ki, és a festőket nagymértékben befolyásolták a görög és római istenek, különösen a legnagyobb istenségnek tartott Zeuszról készített ábrázolások.

Ebben az időben mutatták be először úgy a Megváltót, mint aki egy hosszú köntöst visel.

Megjelentek a köntöst viselő Jézus ábrázolásai Forrás: Origo

Több alkalommal ábrázolták trónon ülve (például az ötödik századi mozaikon, amely a római Santa Pudenziana templom oltárán található), és egyre többször került glória is a feje köré a festményeken.

– magyarázta Joan Taylor a londoni Christian Origins and Second Temple Judaism at King's professzora. – Idővel tehát változott, fejlődött az a kép, ami kialakult bennünk Jézusról, ezért nem minden róla készült portré felel meg a nyugati művészetben előszeretettel használt sablonoknak.

Egyre gyakrabban ábrázolták glóriával a feje körül Forrás: Godong/UIG via Getty Images

A világ különböző kultúrái vizuálisan mindig úgy szerették volna bemutatni, mint aki egy közülük, tehát a faji, vallási hovatartozástól is függött, hogy milyennek látták szívesen az őt ábrázoló festményeken.

Számítógépes modellezés segített az ábrázolásban

Néhány éve a Richard Neave nyugdíjas orvosi művész (medical artist) által vezetett izraeli és brit kriminalisztikai antropológusok és számítógépes programozók csapata egy új projektbe fogott. Azt a célt tűzték ki maguk elé,

hogy a korabeli hiteles történeti és antropológiai források alapján megkíséreljék Jézus valósághoz legközelebb álló portréjának rekonstrukcióját.

A számítógépes rekonstrukció alapján alaposan megváltozott az elképzelt kép Forrás: Getty Images

A végeredmény azonban az ismertektől nagyban különböző ábrázolást mutatott: sötétebb bőrű, sötét szemű férfit, akinek az festményeken látottaknál rövidebb és göndörebb haja lehetett. Taylor a 2018-ban megjelent könyvében, a „Hogyan nézhetett ki Jézus?”-ban régészeti maradványokat és történelmi szövegeket, valamint ősi, egyiptomi temetkezési művészeti alkotásokat egyaránt felhasznált végső következtetéseihez.

A fő kérdés a kétezer évvel ezelőtt élt zsidók külső megjelenése

Az akkoriban Júdeában és Egyiptomban élő emberekhez hasonlóan, Jézusnak nagy valószínűséggel sötétbarna szeme lehetett, sötétbarna vagy fekete haja és olívabarna színű bőre – írta Joan Taylor a könyvében. – Egy akkori átlagférfi úgy 166 centiméter magas lehetett.

Jézus megjelenik tanítványainak Forrás: Pinterest

Még Robert Cargill is egyetért ezzel a következtetéssel, és úgy véli, hogy a modern kori Jézus-képek közelebb állhatnak a valósághoz,

ám szerinte a pontos igazságot talán soha nem tudjuk meg Isten fiának a kinézetéről.

Sötétebb bőr, sötét haj és barna szemek - az elemzések szerint valahogy így nézhetett ki Jézus Forrás: Powell

A kutatók egybehangzó álláspontja szerint Jézus valódi kinézetével kapcsolatosan az lehet a legfontosabb kérdés, hogy a Galileában élő zsidók hogyan néztek ki kétezer évvel ezelőtt. Egy dologban azonban mindenki egyetért: bizonyosan nem kék szeműek és szőkék voltak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!