Ritka madarat találtak Nógrád megyében

Vágólapra másolva!
Ritka madárkincsre bukkantak Nógrád megyében: barna füzikét fogtak be a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai Patak községben egy madárgyűrűző akcióban.
Vágólapra másolva!

Ez a faj a szibériai tajgán fészkel, a telet pedig Délkelet-Ázsiában tölti, így vonulásakor nem érinti Közép-Európát, akadnak azonban olyan példányok, amelyek más irányba indulnak el, így akár Magyarországra is eljuthatnak.

Magyarországon eddig mindössze hét alkalommal észlelték a fajt. A pataki adat a 8. hazánkban, ebből öt volt gyűrűzés és három terepi távcsöves megfigyelés - mondta Orbán Zoltán, az MME szóvivője.

A gyűrűzőközpont vezetője fogta a kertjében a barna füzikét (Phylloscopus fuscatus), két héttel korábban pedig egy szintén nagyon ritka kelet-ázsiai vándorfüzikét fogott. Ilyenkor az egész északi féltekén vonulás figyelhető meg, általában Délkelet-Ázsiába mennek telelni, de néhány madár Európába is eljön - mondta Orbán Zoltán.

Forrás: Wikimedia Commons

Budapest kiemelt helyszínnek számít, ilyenkor október tájékán a fanatikus madármegfigyelők a Gellért-hegyre mennek, ahol szinte minden évben lehet látni különleges madárfajokat, amelyek gyakran több napot is eltöltenek itt - tette hozzá.

A szakember elmondta:

a füzikék a verébnél jóval kisebb, fele-egyharmada méretű madarak, a levelek között mozognak, szinte soha nem láthatók, a laikusok nem nagyon ismerik őket, számos faja létezik és majdnem mind egyforma.

Mint mondta, a barna füzike gyűrűjére egy betű-szám kombinációt írtak, amely az adatbázisokba is bekerül, így az online felületeken követhető a madár élettörténete. A barna füzikéről Kína térségéből várnak információt.

Ezek a madarak nem eltévedtek

- mondta a szóvivő, kiemelve: ennek a madárnak a költési időszakon kívül egyetlen feladata van, túlélni a napokat, hogy a következő szaporodási időszakban lehessen párja, tojása, fiókája.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!