Hosszú ideig lógott a Jézust ábrázoló, kis méretű falfestmény egy idős francia asszony főzőlapja felett. A nő már nem is tudta megmondani, hogy mikor és hogyan került oda. Amikor azonban most szeptemberben elköltözött, számos vagyontárgyától megvált és a képet egyenesen a szeméttelepre szánta.
Egy helyi aukciós üzlet azonban egy véletlennek köszönhetően értesült róla és egy héten belül felbecsülte a festményt, amiről kiderült, hogy óriási értéket képvisel.
A képet a korai reneszánsz mester, a 1272-1302 között alkotó Cimabue készítette.
Giorgio Vasari úgy vélte róla, hogy az első európai mesterként tartjuk számon, aki kizárta a bizánci művészet merevségét a reneszánsz naturalista stílusának javára.
A művészettörténészek már lemondtak a 13. századi alkotásról.
Az Actéon Aukciós Ház árverésén nem kevesebb, mint 26,8 millió dollárért, azaz körülbelül 7,6 milliárd forintért értékesítették.
Ez az összeg új világrekordot jelent egy középkori festményének ellenértékét tekintve
– nyilatkozták. – Ez az a legmagasabb ár, amelyet eddig adtak egy európai mestermunkáért az állítólagos Leonardo da Vinci „Salvator Mundi" alkotása 2017-es óta, amit 450 millió dollárért értékesítettek.
A 25,4 centiméteres festmény a „Krisztus kigúnyolása" címet viseli, ami Jézust ábrázolja férfiakkal körülvéve, amit a festő egy nyárfa táblára festett. A művészettörténészek szerint a műalkotás egy 1280-ban készült oltárkép részét képezte, amely valahol Európában lógott a falon, valószínűleg Cimbau származási helyén, Firenzében.
A több részből álló sorozatképnek eddig csak kettő, másik darabja került eddig elő: a „Krisztus korbácsolása", amely a New York-i The Frick kollekcióban lelhető fel, valamint a „Madonna és gyermeke két angyal között" a londoni Nemzeti Galériában.
A szakemberek úgy gondolják, hogy a sorozatnak még legalább öt darabja rejtőzik valahol a világban
és talán ugyanúgy nem tudnak értékéről a tulajdonosai, mint a most felbukkant festmény esetében.
A konyhában lógó alkotás hitelességének ellenőrzése érdekében összehasonlítottuk a hátulján lévő, különálló féregrágta alagutakat a másik két alkotásban található mintákkal
– magyarázta Eric Turquin művészettörténész a The Art Newspaper portálnak. – Kétséget kizáróan ugyanannak a sorozatnak a részei.
Hogy mi a tanulság? Érdemes jobban odafigyelnünk arra, hogy milyen festmények lógnak a konyhánkban. A francia asszony ugyanis azt nyilatkozta, hogy a kép olyan régóta volt a családja tulajdonában, hogy soha nem kérdőjelezte meg annak eredetét. Mindig azt hitte róla, hogy ez egy régi oroszországi vallásos ikon.