Régóta tudjuk, hogy a zene óriási hatással rendelkezik, és nem véletlenül kíséri végig az emberiség történelmét. Naponta találkozhatunk egy különös jelenséggel: amikor feltesszük a fejhallgatót vagy felhangosítjuk a rádiót, a lelkünk máris megpihen egy-egy stresszesebb nap után.
A monreali McGill Egyetem kutatói mágnesesrezonancia-képalkotást (MRI) használtak annak bemutatására, hogy
a zenét hallgató emberek milyen aktivitást mutatnak a limbikus és paralimbic agyi régiókban, amelyek a jutalmazási központhoz kapcsolódnak.
Ez utóbbiak működtetői mindazok az anyagok, amelyek kémiai szinten befolyásolják a lelkiállapotunkat: a dopamin, a szerotonin és az endorfin, vagyis olyan hormonok, amelyek neurotranszmitteri (vagyis ingerületátvivő-szállító) szerepet töltenek be az idegrendszerünkben.
Ezek a mikrovegyületek aktiválják a dopaminreceptorokat, és ezzel váltják ki a jó érzést bennünk,
miközben egy-egy kellemes tevékenységet végzünk. Például ezért tölthet el bennünket örömmel egy számunkra kellemes dallam hallgatása.
Leonard Meyer filozófus és zeneszerző az 1956-ban megjelent, „Stílus és zene: elmélet, történelem és ideológia" (Style and Music: Theory, History, and Ideology) című könyvében arról ír, hogy a zenéhez kapcsolódó érzelmi válasz szorosan kapcsolódik az elvárásainkhoz.
Ebben a kijelentésében az úgynevezett hit-vágy-szándék modellre épít, ami azt fejtegeti, hogy
az érzelmeink kialakulása elsősorban az aktuális vágyainktól függ.
Tehát ha valamelyik kívánságunk teljesítése valamilyen okból nem válhat valóra, akkor az a frusztráció vagy a harag érzéseit kelti; ám ha megkapjuk azt, ami után sóvárgunk, akkor azért cserébe kellemes érzéseket kapunk.
Meyer arra is rámutat, hogy miután a zene mintázatokkal működik, ezért az emberi agy megpróbálja a következő hangjegyeket vagy dallamokat tudatosan megjósolni.
Ha igazunk lesz, akkor az agyunk dopaminnal jutalmaz minket. Ám ha nem, akkor a korábbiaknál is erőteljesebben igyekszik pontos előjelzést adni, és a siker jutalmaként magasabb boldogsághormon dózissal ajándékozza meg az embert.
A legfrissebb kutatások a zene élettani hatására is rámutattak. Az egyéni preferenciáinktól függően ugyanis egy gyorsabb ütemű dal hallgatása közben felgyorsul a szívverésünk és a légzésünk. Ugyanez igaz az ellenkezőjére, tehát a lassabb és a melankolikusabb dallamokra is.
Agyunk az előbbit egyfajta izgalomként értelmezi (függetlenül attól, hogy szeretjük-e a hallgatott zenét vagy sem) és ennek megfelelően reagál.
A zene emellett aktiválja a frontális agy beszédközpontját, és mint ilyen, az érzelmek továbbításának eszközeként is szolgálhat. Több tanulmány bizonyította, hogy hajlamosak vagyunk visszatükrözni mások érzelmeit, ezért
egy-egy felcsendülő dallam szó szerint arra késztet bennünket, hogy a hallgatása közben érezzünk valamit.
Ez utóbbi természetesen számos, szubjektív tényezőn is alapul, ami tovább bonyolítja a tapasztalatok számszerűsítésére tett kutatói kísérleteket.