Az ausztrál bozóttüzekben rengeteg műemlék is odaveszett

bozóttüzek
A Dél-Kelet Ausztráliában fekvő Budj Bim Nemzeti Parkban lángok által napvilágra került egy korábban ismeretlen csatorna.
Vágólapra másolva!
Az ausztrál őslakosok több ezer történelmi helye és műemléke károsodhatott vagy pusztulhatott el az országot hónapok óta sújtó bozóttüzekben az őslakosok közösségei és régészek szerint.
Vágólapra másolva!

Számos nemzeti parkot és védett területet érint a tűzvész

A szeptember óta tartó tüzekben több mint 10 millió hektárnyi növényzet pusztult el Queensland, Új-Dél-Wales és Victoria szövetségi államokban. A leégett térségekben nemzeti parkok, védett erdőségek voltak,

ahol az őslakosok több tízezer történelmi helye található,

olyanok is, amelyeket még nem is jegyeztek fel hivatalosan - idézte Tina Mannet régészt, az ausztrál régészek társaságának elnökét a Nature című tudományos folyóirat honlapja.

A fák kérgéből kenukat, védőpajzsokat készítettek. Forrás: https://www.nature.com/articles/d41586-020-00164-8

Ezek a helyek mutatták meg azt, hol éltek az őslakosok,

hogyan terjeszkedtek el több tízezer éven át a térségben,

és segítették a kutatókat abban, hogy megértsék az őslakosok kultúrájának, köztük a kőzetekbe vésett festményeknek, a kenu- és védőpajzskészítésnek a fejlődését.

Régészeti lelőhelyeket is feltártak a tüzek

A régészek még nem mérték fel a károkat, de Manne szerint több ezer ilyen helyen pusztítottak tüzek.
Georgia Roberts, a társaság titkára elmondta, hogy az egyik ilyen helyszín

a Victoria állam keleti részén élő gunaikurnaik földje,

ebben a kulturálisan gazdag térségben találhatók olyan ősi helyek, amelyek az utolsó jégkorszakban, mintegy 20 ezer éve lakottak voltak.
A tüzek ugyanakkor nemcsak károkat okoztak az őslakosok kultúrájában, hanem fel is tárták annak újabb elemeit, köztük egy több ezer éve épített csatornarendszer újabb részeit Victoria államban, ahol a sűrű növényzet a bozóttüzek martalékává vált.

A Dél-Kelet Ausztráliában fekvő Budj Bim Nemzeti Parkban lángok által napvilágra került egy korábban ismeretlen csatorna. Forrás: https://www.smithsonianmag.com/smart-news/australian-bushfires-uncover-hidden-sections-ancient-aquaculture-system-180974028/

A vulkanikus kőzetekbe vájt csatornák, töltések, gátak alkotta Budj Bim kultúrtáj az UNESCO szerint a világ egyik legrégebbi akvakultúra-rendszere. A mai Victoria állam területén élő gunditjmara őslakosok építették több mint 6600 éve, azaz az egyiptomi piramisoknál is ősibbek.

(Forrás: MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!