A rozmáragyar-kereskedelem jövedelmező vállalkozást jelentett a vikingek számára, amíg tartott. A középkorban az alabástromszerű anyagok – így a rozmáragyarból készített tárgyak is – nagy keresletnek örvendtek Európában.
Mindenfélére használták ezeket a díszes ékszerdobozok berakásaitól kezdve a sakk- és más játékfigurák készítéséig.
Ezért nem csoda, hogy a vikingek nagy erőfeszítéseket tettek minél több rozmáragyar beszerzésére. Az állatok azonban nem álltak korlátlan mennyiségben rendelkezésre, ezért egyre északabbra kellett expedíciókat indítaniuk, hogy kielégíthessék az agyarak iránti mérhetetlen nagyságú igényt. Végül a rozmárok szinte teljesen kipusztultak a vikingek által bejárható vidékeken.
James Barrett, a Cambridge-i Egyetem archeológusa és munkatársai azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy bebizonyítják valóban a skandináv népek pusztították ki a rozmárokat.
Ehhez elmezni kezdték az Európában a 11. századtól a 17. századig fellelhető rozmármaradványokat. Ennek folyamán fölfedezték, hogy az Európában talált legősibb rozmárcsontok Grönlandról származnak.
„A rozmárvadászat fontos okot szolgáltatott az északi népeknek ahhoz, hogy létrehozzanak egy grönlandi kolóniát" – mondta Thomas McGovern, a New York-i Hunter College zooarcheológusa. „Ráadásul úgy tűnik, hogy a vadászat nemcsak gazdaságilag, de ideológiailag is fontosnak számított."
A vikingek számára az új külföldi piac még tovább bonyolította a helyzetet.
„Úgy véljük, hogy a rozmáragyar egy egységre számított értéke csökkent, amikor az 1200-as években nagy mennyiségben kezdett beáramlani Európába az elefántcsont (elefántagyar)" – mondta Barrett.
„Ennek következtében a grönlandi norvégoknak többet kellett vadászniuk, hogy fenntartsák a kereskedelmi egyensúlyt Európával. Ennek folyományaképp kiapadtak a források, és egyre távolabbi utakat kellett megtenniük észak felé."
A helyzetet tovább nehezítette az úgynevezett „kis jégkorszak" beköszönte, ami még kevésbé vonzóvá és kifizetővé tette ezeket a grönlandi élőhelyeket, a vikingek itteni sorsa megpecsételődött.
A grönlandi települések elnéptelenedtek, csak néhányuk maradványa áll még a mai napig is. A rozmárok – legalábbis a megmaradt kisebb példányok – viszont fellélegezhettek, és újra növekedésnek indulhatott az állományuk.