Ki hitte volna: a szennyezett levegő növeli a túlsúly kockázatát

elhízás
Az elhízás többek között a légszennyezettséggel is összefüggésbe hozható
Vágólapra másolva!
A szennyezett levegő belélegzése károsítja a bélbaktériumokat, megnöveli a túlsúly, a diabétesz, a gyomor- és bélbajok és más krónikus betegségek kockázatát - derült ki a Boulderben lévő Coloradói Egyetem kutatásából.
Vágólapra másolva!

A szmog összefüggésbe hozható az elhízással és a diabétesszel

Az Environment International című tudományos lapban megjelent tanulmány az első, amely kapcsolatot talált a szennyezettség és az emberi bélmikrobióm szerkezetében és funkciójában bekövetkezett változásokban. A bélrendszer rengeteg baktérium otthonául szolgál.

Ez a bélmikrobióm, vagyis az itt élő számtalan mikroorganizmus összessége,

amely segíti az emésztést és kölcsönhatásban van az immunrendszerrel.

Emberi bélflóra számítógépes illusztrációja Forrás: Science Photo Library/ROGER HARRIS/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Roger Harris/Science Photo Libra

A gáznemű szennyező ózon különösen veszélyes,

a tanulmány szerint ugyanis a fiatal felnőttek esetében, akik több ózonnak vannak kitéve, kisebb a mikrobióm diverzitása, és több olyan baktériumfajjal rendelkeznek, melyek a túlsúllyal és a betegségekkel állnak összefüggésben.

Az ózonmolekula művészi grafikája Forrás: Wikimedia Commons/Benjah-bmm27

"Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a légszennyező anyagok egész sor egészségügyi hatással rendelkeznek" - mondta el Tanya Alderete, a kutatás vezető szerzője, utalva azokra a tanulmányokra, melyek a szmogot összefüggésbe hozták a 2-es típusú diabétesszel, az elhízással és a gyulladásos bélbetegségekkel.

Az elhízás többek között a légszennyezettséggel is összefüggésbe hozható Forrás: Thinkstock

A szakértő szerint a kutatás eredménye arra utal, hogy a bélben bekövetkező változások idézik elő a betegségeket.

Több embert öl meg évente, mint a dohányzás és a háborúk

A tanulmány nem is lehetne aktuálisabb: az amerikai városok levegőjének minősége több évtizednyi javulás után ismét romlani kezdett.

Az ország több állama - Kalifornia, Texas, Illinois, Connecticut, Indiana, New Jersey, New York és Wisconsin - régióit is büntetéssel sújtották a túl magas ózonszint miatt, mivel nem tartják be az országosan előírt határértékeket.

Többek között Kalifornia államban is ugrásszerűen megnőtt a légszennyezettség Forrás: AFP/Karl Walter

Egy e hónapban megjelent tanulmány szerint világszerte 8,8 millió embert öl meg évente a szennyezett levegő,

többet, mint a dohányzás vagy a háborúk. Alderete korábbi kutatásai szerint a légszennyezettség hatására romlik a test vércukorszint-szabályozó képessége és befolyásolja a túlsúly kialakulását.

A légszennyezettség a diabétesz kielekulását is elősegíti Forrás: Phanie/BURGER/PHANIE/Burger

Más tanulmányok szerint azokon a napokon, amelyeken magas a levegő szennyezettségének mértéke,

megnövekszik a kórházakba bél- és gyomorproblémák miatt érkezők száma.

Annak kiderítéséhez, hogy mi zajlik a bélrendszerben, Alderete kutatócsapata a legfejlettebb genomszekvenálási módszerekkel elemezték 101 fiatal felnőtt székletmintáját Dél-Kaliforniában.

Az ózoné a legnagyobb káros hatás

A tudósok elemezték az érintettek lakcíme közelében lévő levegőmegfigyelő állomások adatait is, ebből kalkulálták ki, hogy a vizsgálatot megelőző egy évben milyen mennyiségű ózonnak, finomrészecskének és a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor keletkező mérgező dinitrogén-oxidnak voltak kitéve.

Sűrű szmogban jógázik egy asszony Újdelhiben Forrás: MTI/EPA/Radzsat Gupta

A vizsgált szennyezőanyagok közül

az ózonnak van a legnagyobb hatása a bélrendszerre:

azoknak a bélrendszerében, akik nagyobb mértékű ózonnak voltak kitéve, kisebb baktériumvariáció élt.

Az Escherichia coli baktériumcsoportnak vannak kórokozó és ártalmatlan tagjai is. A normál bélflóra tagja, fontos szerepe van a kórokozó baktériumok megtelepedésének megakadályozásában Forrás: https://www.ucsfhealth.org/education/e-coli

"Ez nagyon fontos, mivel a csökkent baktériumdiverzitás összeköthető a túlsúllyal és a 2-es típusú diabétesszel" - jegyezte meg Alderete. Az egyik speciális baktériumfaj, a Bacteroides caecimuris viszont nagyobb mennyiségben található meg az ózont nagyobb mértékben belélegzők beleiben.

Ennek a baktériumnak az elszaporodása több kutatás szerint is összefüggésbe hozható a túlsúllyal.

Az elhízás és a túlsúly komoly civilizációs probléma, elsősorban a fejlett országokban Forrás: Flickr / Craig Sunter

Összességében 128 baktériumfajt találtak, melyre negatív hatással van az ózonnak való kitettség.

Néhány például az inzulinkiválasztásra van hatással - ez a hormon juttatja el a cukrot az izmokhoz.
Más baktériumfajok metabolitokat termelnek, például zsírsavakat, amelyek elősegítik a bélgát integritásának fenntartását és megakadályozzák a gyulladást.

(Forrás: MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!