A Földre kísértetiesen hasonlító bolygót találtak
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/8ws18Us7EsSrOmSE7faZHmAzTi7LYqVguoIcIim84Kk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjM2RkM2FkOTBmODQzZmViZDc0MjE4YzFhOWI0YmMx.webp)
A 300 fényévre található Kepler-1649c exobolygó a lakhatósági zónában kering egy vörös törpe körül, tehát van rá esély, hogy folyékony víz található rajta. Méretét tekintve akkora, mint a Föld.
Habár közelebb kering a csillagához, mint a Föld a Naphoz, a vörös törpe a Földön megszokott fény 75 százalékát tudja biztosítani az exobolygónak – vagyis ha ebből az információból indulunk ki, nagyjából ugyanakkora hőmérséklet uralkodhat a felszínén, mint szülőbolygónkon.
Sok fontos tényező azonban még nem ismert, az egyik ilyen az atmoszféra, ami döntően befolyásolja a felszíni hőmérsékletet, és így a lakhatóságot is. A vizsgálatokat a szakértők folytatják.
A tudósok a Kepler űrteleszkóp adatait böngészték át, így találtak rá az ígéretes bolygóra. A Kepler-1649c annyira közel kering a csillagához, hogy 19,5 nap alatt kerüli meg azt. Ugyanebben a rendszerben felfedeztek egy másik bolygót is, az viszont már túlságosan közel kering a vörös törpéhez, így nem valószínű, hogy az élet számára barátságos körülmények uralkodnának rajta.
Az eredmények a The Astrophysical Journal Letters című csillagászati szakfolyóiratban jelentek meg.