Miután a náci Németország 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, a Gerd von Rundstedt vezértábornagy parancsnoksága alatt álló Dél Hadseregcsoport benyomult Ukrajna területére, azzal a céllal, hogy az offenzívát a donyecki iparvidék és a Kaukázus irányába fejlessze tovább.
Azt követően, hogy a Wehrmacht alakulatai szeptember 17-én elfoglalták Kijevet, a német alakulatok szeptember 27-én megkezdték a Krím-félsziget elleni összehangolt hadműveletet.
Erich von Manstein vezérezredes 11. német hadseregének
súlyos harcok árán sikerült megsemmisítenie a területet védő szovjet 51. hadsereget,
majd a Wehrmacht magasabb egységei betörtek a Krím-félszigetre, amit Szevasztopol hadikikötője valamint Kercs kivételével gyorsan meg is szálltak.
A német előretörés miatt a moszkvai főparancsnokság, a Sztavka elrendelte a részleges evakuálást.
Ebben a kiürítési műveletben vett részt a háború kitörése után a szovjet flottába besorozott utasszállító, a kórházhajóvá átalakított Armenyija is.
A közepes méretű Armenyiját , mint az Adzharia-osztály egységét a leningrádi Balti Hajóépítő Gyárban bocsátották vízre, 1928-ban. A 4 727 tonna vízkiszorítású, 112 méter hosszú és 15,5 méter széles dízel hajtású hajó három osztályán eredetileg 550 utast, a raktereiben pedig 1000 tonna árut tudott szállítani.
Az Armenyija a háború előtti években a Fekete-tengeren szolgált, elsősorban Ogyessza, Jalta és Batumi között teljesített utasforgalmi járatokat. 1941. november elején a hajó személyzete arra kapott utasítást, hogy vegyen részt a német bekerítéssel fenyegetett krími területek kiürítésében.
Ekkor a hajó mindkét oldalára egy-egy hatalmas vörös keresztet festettek fel,
hogy – a nemzetközi hadijog alapján – védve legyen az ellenséges támadásoktól.
1941. november 6-án a szevasztopoli kikötőben horgonyzó Armenyiját megrohanták a menekülők.
A kapott utasítás szerint a kapitány igyekezett annyi utast a fedélzetére venni, amennyit csak elbírt a hajó.
(Ennek tudható be, hogy az Armenyija fedélzetén legalább nyolcezer ember zsúfolódott össze, bár egyes források szerint a menekültek száma összességében a 9-10 ezer főt is elérhette. )
Az Armenyija november 6-án felszedte a horgonyt, és Jaltába hajózott, ahol a hajó parancsnoka, Vlagyimir Palusevszkij kapitány
újabb menekülőket vett fel a már ekkor is túlzsúfolt hajó fedélzetére.
A behajózást káosz, és tumultuózus jelenetek kísérték, ami miatt Jaltában már nem is regisztrálták a fedélzetre felengedett embereket. A z Armenyija célállomása Tuapsze lett volna.
Az ideges Palusevszkij kapitány alig várta, hogy végre kifuthasson a nyílt tengerre túlzsúfolt hajójával. Eredetileg azt tervezte, hogy este szedi fel a horgonyt, és az éjszakai sötétség leple alatt hagyja el a kikötőt.
A kikötői kapitányság útján viszont azt a felsőbb parancsot kapta, hogy várja meg a kirendelt kíséretet, és csak azokkal együtt hagyja el a kikötőt.
Emiatt az Armenyija a kapitány eredeti szándékával szemben csak reggel hétkor tudott kihajózni a jaltai kikötőből.
Az Armenyiját a szovjet haditengerészet két naszádja kísérte, a hajó légi fedezetét pedig kettő repülőgép biztosította.
A Szovjetunió ellen hadat viselő tengelyhatalmi erők (Németország, Olaszország és Románia) csak igen kisszámú és jellemzően könnyű hajóegységet állomásoztattak a birtokukban lévő fekete-tengeri kikötőkben,
ezért a szovjet flotta fölénye lényegében töretlen maradt a Fekete-tengeren.
Viszont a Luftwaffe nyomasztó légi fölénnyel rendelkezett a térségben, ezért a német hadászati valamint taktikai bombázógépek roppant súlyos veszteségeket okoztak a szovjet kereskedelmi és hadiflottának.
Noha az Armenyija vörös kereszttel megjelölt kórházhajó volt,
de valójában nem felelt meg a semlegességi feltételeknek, mert könnyű légvédelmi lövegekkel szerelték fel,
ami miatt viszont felfegyverkezett hajónak, és a hadijog alapján legális katonai célpontnak számított.
A Krím-félszigetért vívott harcok idején a német légierő, a Luftwaffe folyamatosan bombázta a hadikikötőket, és rendszeresen támadta a nyílt tengeren operáló szovjet kereskedelmi és hadihajókat. November 7-én délelőtt 11 óra 30 perckor, amikor az Armenyija már 18 tengeri mérföldre (nagyjából 34 kilométerre) távolodott el a jaltai kikötőtől, az 1. német bombázóezred 28. századába tartozó, torpedókkal felszerelt Heinkel He-111 típusú kétmotoros közepes bombázója felfedezte a két naszád által kísért nagy hajót.
A Heinkel azonnal támadásba lendült, és alacsonyra ereszkedve kettő torpedót indított az Armenyij irányába.
Az egyik torpedót még sikerült kikerülnie a kétségbeesett kitérő manőverbe kezdett hajónak, a másik azonban hatalmas robbanást okozva becsapódott a hajótestbe. Az Armenyija a detonáció nyomán kettétört, és alig négy perccel a torpedó becsapódása után a menekültekkel túlzsúfolt hajót elnyelte a tenger.
A hiányos dokumentáció miatt mind a mai napig nem lehet pontosan tudni, hogy hányan estek áldozatául a szörnyű katasztrófának.
A legóvatosabb becslések szerint is legkevesebb hatezren vesztek oda
(négyszer többen, mint a Titanic tragédiájában), más források azonban minimum nyolcezerre teszik az Armenyija pusztulása áldozatainak számát. Ami tény, hogy a kísérőhajóknak mindössze csak nyolc túlélőt sikerült kimentenie a hideg vízből.
A katasztrófában a hajó fedélzetén szállított rengeteg sebesült katonán kívül sok civil menekült is odaveszett. Az Armenyija fedélzetén utazott többek között az Arktik úttörőtábor, valamint nagy számban családok, és evakuált civil tisztviselők is.
Az Armenyija tragédiája,
az 1945 februárjában a Balti-tengeren elsüllyesztett Wilhelm Gustloff és Goya német óceánjárók után
– amelyek zömében szintén civil menekülteket evakuáltak Kelet-Poroszországból - a hajózástörténet harmadik legtöbb halálos áldozatot követelő katasztrófájának számít.
A második világháború utáni évtizedekben többször is megpróbálták felkutatni az Armenyija roncsát. 2017-ben az orosz védelmi minisztérium megbízta az Orosz Földrajzi Társaságot, hogy a legkorszerűbb technika segítségével kísérelje meg az Armenyija felkutatását. A társaság oceanográfiai kutatóhajója az elsüllyedés térségében 300 négyzetkilométer kiterjedésű területet fésült át.
A tengeraljzatot szonárral és magnetométerrel vizsgálták, és még 2017-ben
erős mágneses anomáliát észleltek 1 500 méteres mélységben, ami nagytömegű vasra,
azaz egy méretes hajóroncsra utaló jel volt. Idén márciusban, azon a helyen, ahol a mágneses anomáliát detektálták, egy mélybe eresztett távirányítású RT-robotkamera segítségével sikerült megtalálni a roncsot.
A robotkamera által készített felvételek kétségtelenné tették, hogy a másfél kilométer mély hullámsírban az Armenyija roncsa nyugszik.
A közeli felvételek megerősítették, hogy a hajó pusztulását nem tengeralattjáró, hanem légitámadás okozta.
Az Armenyija roncsa víz alatti temetőnek számít, ahol több ezer áldozat alussza örök álmát, a második világháború pusztításainak szomorú mememntójaként.