A Dél-Amerikában, a Csendes-óceán és az Andok hegyvonulatai közötti keskeny, 4300 kilométer hosszú földsávon fekvő Chile a világ egyik legélénkebb szeizmikus tevékenységi zónájában fekszik. Itt találkozik két hatalmas tektonikus lemez, a Nazca- és a Dél-amerikai-lemez, ennek következtében gyakoriak a rendkívül erős, 8-asnál nagyobb magnitúdójú földrengések.
Chile déli részén már 1960. május 21-én hajnalban kipattant egy 8,1-es erősségű földrengés, amely súlyos károkat okozott, és elvágta a telekommunikációs összeköttetést az ország többi tartományával, ezt másnap hajnalban és délben két kisebb, de így is erős földmozgás követte.
Mint kiderült, ezek csak az előrengések voltak, május 22-én délután 15 óra 11 perckor egy 9,5-ös magnitúdójú rengés rázta meg a Talca és Chiloe-sziget közti ezer kilométer hosszú területet.
Egy órával később nyolc méter magas szökőár söpört végig a tengerparton, amelyet tíz perccel később egy újabb, immár tíz méter magas cunami követett, ez utóbbi szedte a legtöbb áldozatot.
A legsúlyosabb károkat Valdivia kikötőváros szenvedte el, amelynek nagy része víz alá került, az elektromos hálózat és a vízvezetékrendszer tönkrement, számos épület összedőlt.
A földrengés keltette 30 méter magas, 800 kilométeres óránkénti sebességgel száguldó szökőár az egész Csendes-óceánon végigsöpört, hullámai elérték Ausztráliát, Hawaiit, Kínát, Japánt és a Fülöp-szigeteket is.
Japán legnagyobb szigetén, Honsún a hat órán keresztül húszperces időközökben egymás után érkező hullámok száznál több emberéletet követeltek, több halászfalu teljesen elpusztult, mintegy ötezer ház megsemmisült. Az 1950-es években kifejlesztett cunami-előrejelző rendszernek köszönhetően a Csendes-óceán térségében és Hawaiin, ahova a hullám tíz óra múlva ért el, volt idő a felkészülésre, így Hawaiin mindössze 61 ember halt meg.
A földrengés Chilében számos földcsuszamlást váltott ki, főleg az Andokban, szerencsére az érintett területek lényegében lakatlanok voltak. A Valdivia tartományban található, hegyek által közrefogott Rinihue-tó vízszintje egy erősebb földcsuszamlást követően 20 méterrel emelkedett meg, emiatt megkezdték a környező falvak kiürítését, de végül sikerült a gátat időben átvágni, és nem történt tragédia.
A helyzetet súlyosbította, hogy a földrengés következtében kitört a Puyehue és Cordón Caulle vulkán, a szünet nélkül lövellő óriási füst- és hamufelhők miatt egy időre be kellett szüntetni a légimentést.
A katasztrófában több mint 1600 (más becslések szerint 6000) ember vesztette életét. Az elemi csapás nagyságához képest viszonylag alacsony szám magyarázata, hogy a térségben gyakori földrengések miatt nem épült ki jelentős infrastruktúra, és az első rezgések miatt szinte mindenki a szabadba menekült. A szeizmikus tevékenység miatt földrengésálló technikával épült házak többsége túlélte a pusztítást, de számos rossz anyagból barkácsolt épület összedőlt, megint másokat a földcsuszamlások és a szökőár semmisítettek meg, összességében mintegy kétmillióan maradtak fedél nélkül.
Az 1960-as chilei földrengés nagyságára jellemző, hogy az elmúlt évszázadban feljegyzett összes földrengés szeizmikus energiájának negyede ekkor szabadult fel.
Chilét legutóbb 2010. február 27-én rázta meg magas magnitúdójú, 8,5-ös földrengés, a katasztrófában több mint 500 ember vesztette életét.
(MTVA Sajtóadatbank)