„A vezér teste lángokban áll! Nem akarod megnézni?"
(Retzbach SS-Unterscharführer Rochus Misch-nek, Hitler távírászának, 1945. április 30. délutánján)
1945. április 30-a, Hitler életének utolsó napja ugyanúgy kezdődött el mint a többi hétköznap, a szokásos délelőtti helyzetértékelő megbeszéléssel. A tanácskozás közben a Führer-bunker vastag betonfalai is gyakran megremegtek a kancellária kertjébe becsapódó szovjet tüzérségi aknagránátok robbanásaitól.
Az elmúlt napok hisztérikus dühkitöréseitől eltérően Hitler most magába roskadva, szenvtelen nyugalommal hallgatta a katasztrofális helyzetről szóló jelentéseket.
Még az előző éjszaka, a tiszttársai többsége által mélyen megvetett és a háta mögött „Hitler mikrofonjának" gúnyolt Wilhelm Keitel vezértábornagy, az ekkorra már teljesen széthullott véderő-főparancsnokság, az Oberkommando der Wehrmacht feje azt közölte Hitlerrel,
hogy a helyzet teljesen reménytelen és nem lehet semmiféle javulására számítani.
Az erősen leépült Hitler, aki április 20-án lett 56 éves, koránál sokkal idősebbnek, megtört, hajlott hátú aggastyánnak látszott, aki még az után sem volt hajlandó szembenézni a valósággal, hogy április 21-én Georgij Zsukov 1. belorusz, valamint Ivan Konyev marsall 1. ukrán frontjai befejezték Berlin bekerítését, és a Vörös Hadsereg alakulatai betörtek a német fővárosba.
Öt nappal korábban, az április 25-én megtartott helyzetértékelésen Hitler még mély meggyőződéssel azt fejtegette a főváros védelmével megbízott, és a Führer eszmefuttatásától teljesen elképedt Helmuth Weidling vezérezredesnek, hogy
az oroszok történelmük legsúlyosabb vereségét fogják elszenvedni Berlin falai alatt.
Hitler szürreális reményét Felix Steiner SS-Oberstgurppenführer (a Waffen-SS vezérezredese) harccsoportjába, valamint Walter Wenck páncélos tábornok 12.-ik, illetve Theodore Busse gyalogsági tábornok 11.-ik hadseregeibe vetette, akiknek megparancsolta „Berlin és a Führer megmentését".
Azonban sem Steiner, sem pedig Wenck nem volt hajlandó az újabb értelmetlen véráldozatra,
ezért az erősen megfogyatkozott csapataikat Hitler parancsát figyelmen kívül hagyva nyugati irányba vonták vissza, hogy az amerikaiak előtt tehessék le a fegyvert.
Az április 30-i utolsó helyzetértékelésen Wilhelm Mohnke SS-Brigadeführer (a Waffen-SS vezérőrnagya) a kormányzati negyed védelmével megbízott parancsnok arról tájékoztatta Hitlert, hogy a kancelláriától fél kilométeres távolságra állomásozó orosz egységek rohamait
egy, legfeljebb csak kettő napig tudja még feltartóztatni.
Mohnke vezérőrnagy, aki a Führer egyik legrégebbi katonájaként az SS ősének tekinthető testőrszázad, a Stabswache alapító tagja volt, nem sokat szépített a valós helyzeten.
Noha a parancsnoksága alatt álló és különböző SS-egységek maradványaiból, köztük a Nordland SS-hadosztály néhány megmaradt alegységéből összeverbuvált alakulat
fanatikus, harcedzett veteránokból állt,
de maroknyira olvadt, fogytán volt a lőszere, miközben elkeseredett közelharcot vívott a kancellária irányába törő, Antonov ezredes jelentős túlerőben lévő 301. szovjet lövészhadosztályával.
Weidling tábornok megtépázott, vakolatporos egyenruhában, késve esett be a tanácskozásra.
Ugyan a Bendlerblockban felállított helyőrség-parancsnokság csak alig pár száz méterre volt a kancelláriától, Weidling tábornoknak mégis több mint egy órájába telt, amíg a főhadiszállásától kúszva eljutott a Führer-bunkerig, a folyamatos szovjet tüzérségi tűzben.
Weidling még Mohnke vezérőrnagynál is borúlátóbb volt. Kertelés nélkül közölte a magába roskadt Hitlerrel, hogy a krónikus lőszerhiányra és veszteségeire figyelemmel, legkésőbb aznap estére kénytelen lesz beszüntetni a harcot.
Miközben még javában tartott a helyzetértékelés, Eva Braun, a Führer egykori szeretője, aki április 29-től már a Frau Hitler asszonynevet viselte, a szobájába kérette Traudl Jungét, Hitler egyik titkárnőjét, hogy elbúcsúzzon a fiatal müncheni lánytól. Traudl Junge, aki 1942 novemberétől szolgált Hitler mellett, részt vett az előző nap szűk körben megtartott házasságkötési szertartáson.
A halálba készülő Hitler
ezzel akarta megjutalmazni a csaknem másfél évtizedig az árnyékában élő és nála 23 évvel fiatalabb nő hűségét.
Április 29-re már nem sokan maradtak a vezér mellett a náci hatalmasságok közül.
Csak Martin Bormann, Hitler legbefolyásosabb szürke eminenciása, a pártkancellária vezetője, valamint az összes közül talán legfanatikusabb náci, Joseph Goebbels propagandaminiszter, - a „Herr Doktor", ahogyan Hitler szólította - szánta el magát arra, hogy az utolsó pillanatig kitart a vezér mellett.
Goebbels április 29-én a bunkerbe hozatta a feladat súlyától megszeppent Walter Wagner anyakönyvvezetőt, hogy összeadja Hitlert és Eva Braunt.
Amikor az izgalomtól remegő Wagner az előírások szerint megkérte a vőlegényt, hogy igazolja személyazonosságát, Goebbels nem tudta tovább türtőztetni magát, és rárivallt az anyakönyvvezetőre:
Nem látja, hogy a Führerrel van dolga?"
A szertartás végén Hitler az esküvőn részt vett Bormann, Goebbels, Burgdorf és Krebs tábornok, valamint titkárnői, Traudl Junge, Gerda Christian, továbbá Magda Goebbels előtt életében először nyilvánosan is szájon csókolta Eva Braunt.
Az esküvői szertartás után Hitler magához kérette Traudl Junge-ét, hogy lediktálja neki a politikai végrendeletét. A náci diktátor
Németország bukásáért és a háborús pusztításokért még ekkor is teljes egészében a „nemzetközi zsidóságot" ,
valamint a vele szövetséges bolsevizmust és az „angolszász plutokráciát" tette felelőssé.
Hitler ügyelt arra, hogy a hozzá végsőkig hű híveit a halálában is megossza:
az általa kizárólagosan birtokolt államfői és a kancellári tisztséget szétválasztva Karl Dönitz vezértengernagyot, a Kriegsmarine, a haditengerészt főparancsnokát államelnöknek, Joseph Goebbels-et pedig birodalmi kancellárnak tette meg.
A kegyvesztett és minden tisztségétől megfosztott Heinrich Himmler helyébe a fanatikus nácit, Karl Ranke körzetvezetőt, Breslau (ma: Wroclaw) gauleiterét az SS és a rendőrség legfőbb vezetőjévé, a hadsereg főparancsnokának pedig az ugyancsak száz százalékig hithű náci Ferdinand Schörner tábornagyot nevezte ki, míg a végrendeletben a „leghűségesebb elvtársamnak" nevezett Martin Bormann a kancelláriaminiszteri tisztséget kapta.
Hitler április 28-án jutott arra a végső elhatározásra, hogy öngyilkos lesz. E szándékát a katasztrofálisra fordult helyzet mellett két aznap befutott hír is tovább erősítette.
Kora délelőtt Martin Bormann azzal a megdöbbentő hírrel toppant be Hitlerhez, hogy a Reuters friss közleménye szerint a Reichsführer-SS, Heinrich Himmler Folke Bernadott gróf, a Svéd Vöröskereszt képviselőjének közvetítésével felajánlotta a nyugati német hadseregcsoport kapitulációját Eisenhower tábornoknak.
Traudl Junge visszaemlékezése szerint Hitler e hír hallatán olyan dühkitörést produkált,
amely minden korábbi idegrohamán túltett.
Himmler árulása, akit mások előtt mindig csak „die traue Heinrich", azaz „ a hűséges Heinrichként" emlegetett, szabályosan porig sújtotta a tomboló Hitlert.
Göring, az a morfinista disznó, mindig is korrupt volt, rajta nem csodálkozom. De Himmler! Pont Himmler!"
- üvöltötte magából kikelve Burgdorf tábornok, Von Greim, Hans Krebs vezérkari főnök, valamint Goebbels illetve Traudl Junge jelenlétében.
Hitler azonnal elrendelte, hogy az SS legfőbb vezetőjét fosszák meg minden állami és pártbeli tisztségétől,
a vezértábornaggyá, valamint az ugyancsak „áruló" Göring helyett a Luftwaffe főparancsnokává frissen kinevezett Robert Ritter von Greim tábornoknak pedig meghagyta, hogy nyomban repüljön Dönitz főhadiszállásra, és gondoskodjék arról, hogy Himmler elnyerje méltó büntetését.
A rossz híreknek ezzel azonban még nem szakadt végük.
Szintén aznap futott be Benito Mussolini kivégzésének a híre is.
A Führer számára készített nagybetűs kivonat fennmaradt példányán a „lábánál fogva felakasztva" kitételt Hitler ceruzával külön is aláhúzta. Adolf Hitler rettegett attól, hogy az oroszok élve elfogják.
Az volt ugyanis a meggyőződése ,hogy ha az oroszok kezébe kerül,
Sztálin ketrecbe zárva fogja mutogatni a moszkvai állatkertben,
ha pedig a holttestét kaparintják meg, kitömve állítják majd ki közszemlére. Mussolini és szeretője, Carla Petacci holttestének lámpavasra lógatása és meggyalázása erősítette meg abban a szándékában, hogy a halála után égessék el a testét.
Április 30-án ebéd előtt a Führer magához hívatta szárnysegédjét, Otto Günsche SS-Sturmabannführert (őrnagyot) akit instrukciókkal látott el arról, hogyan szabaduljanak meg az ő és felesége holttestétől, miután végeztek magukkal. Erich Kempkának, Hitler személyi sofőrjének és a kancellária garázsfőnökének Günsche kérésére háromszáz liter benzint sikerült nagy sietve összeszedni a szűkös készletekből.
Hitler az utolsó ebédjét két titkárnője és osztrák dietetikusa, Constanze Manziarly társaságában fogyasztotta el nyugodt, de nyomott hangulatban. Eva Braun,
vagyis Frau Hitler nem vett részt a közös ebéden, valószínűleg elment az étvágya a közeledő eseményektől.
Hitler és felesége kora délután ismét megjelentek a lakosztály előszobájában, ahová Günsche összehívta a bunkerben maradt belső baráti kört. Hitler fekete szalonnadrágot, szürke zubbonyt és fekete nyakkendőt viselt, míg Eva Braun egy virágokkal díszített sötét ruhát vett magára.
Hitler minden jelenlévővel szótlanul kezet fogott, majd Eva Braunnal együtt visszavonult a dolgozószobájába.
Mielőtt magukra zárta volna az ajtót, szigorúan meghagyta Günschének, hogy senkit se engedjen be.
A hosszas várakozást a bunker második szintjén lévő étteremből kiszűrődő részeg mulatozás hangjai tették szürreálissá.
Günsche az egyik őrt felküldte az étterembe, hogy
csendre intse a mulatozókat, de minden eredmény nélkül, mert a hangos dáridózás tovább folytatódott.
Ekkor érkezett a lakosztály ajtaja elé Magda Goebbels, aki félőrült állapotban hangosan kiabálva azt követelte Günschétől, hogy engedje be Hitlerhez.
Amikor az adjutáns kopogtatására Hitler ajtót nyitott,
Magda Goebbels Hitler lába elé borult és üvöltve könyörgött, hogy változtassa meg az elhatározását.
Hitler eltolta magától a szemmel láthatóan zavarodott nőt, és ismét magára zárta az ajtót. A belülről érkező tompa dörrenés hangját elnyomta a folyosóra beszűrődő részeg lármázás.
Délután negyed négykor Heinz Linge, Hitler komornyikja lépett be elsőként a szűkös lakosztályba, akit Günsche, Bormann, Goebbels, és Axmann, a Hitlerjugend percekkel korábban megérkezett vezetője követett. A kis szobában a fojtogató lőporfüst ,
valamint a cián keserűmandula szagát érezték.
Hitler holtteste a kanapéról lelógva egy nagy vértócsában feküdt, a koponyáját félig szétrobbantotta a lövés.
Eva Braun a kanapé másik végén maga alá húzott lábakkal dőlt a falnak, az ajkai ráncosak voltak a bevett ciántól.
Günsche utasítására az őrök egy-egy szürke Wehrmacht-pokrócba csavarták Hitler és Eva Braun holtestét,
majd felcipelték a kancellária bombatölcsérektől szabdalt kertjébe. Hitler és felesége testét az egyik mélyebb bombatölcsérbe fektették, majd az SS-őrök a bejárat elé kihordott marmonkannák tartalmát beleöntötték az alkalmi sírba.
Amikor az egyik katona egy égő rongydarabot dobott a gödörbe és felcsaptak a lángok, a bombatölcsér mellett felsorakozottak a visszaemlékezések szerint vigyázzállásba meredtek, és náci karlendítéssel tisztelegtek.
Hans Krebs vezérezredes, aki másnap Vaszilij Csujkov tábornokhoz, a 8. gárdahadsereg parancsnokához érkezett parlamenterként, hogy a tűzszünetről tárgyaljon, a Führer öngyilkosságáról is tájékoztatta a hadseregtábornokot. A szovjet főparancsnokság számára ekkor vált bizonyossá Hitler halála.
Csujkov jelentése után Zsukov marsall személyesen hívta fel Sztálint,
hogy elújságolja a „gazdának" a nagy hírt.
Amikor május elsején kora hajnalban Zsukov Sztálint tárcsázta, a generalisszimusz már aludt a kuncevói dácsájában.
A telefont Vlaszik tábornok, a biztonsági őrség parancsnoka vette fel. „Sztálin elvtárs már ágyban van" – közölte az izgatott Zsukovval, aki azonban nem tágított: „Kérem, ébressze fel, az ügy sürgős, nem várhat reggelig." Pár perces várakozás után Zsukov meghallotta Sztálin hangját a telefonkagylóban, akit röviden tájékoztatott Hitler öngyilkosságáról.
Akkor most megkapta a magáét. Kár, hogy nem tudtuk élve elfogni"
- így reagált Sztálin a hírre. Hitler földi maradványaiból az állkapcsa és a nyakszirtcsontja Moszkvába kerültek, ahol sohasem állították ki azokat nyilvánosan, és amiket 2001-ben végül megsemmisítették.
Felhasznált források:
Antony Beevor: Berlin 1945 - az összeomlás (Gold Book, Budapest, 2002)
Rochus Misch: Az utolsó szemtanú ( Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 2018)
Warfare and the Third Reich (Salamander Book Ltd., 1996)