A Duna-Dráva Nemzeti Park hozzánk eljuttatott közleményében hangsúlyozta: fontos megérteni, hogy a felelős magatartás nem a madarak bármi áron való megmentése, hiszen ezzel sokszor éppen a természet ellen dolgozunk. Hozzáfűzték: a madárfiókák jelentős hányadának elhullása a ragadozók, betegségek vagy épp a tapasztalatlanságuk okán természetes folyamat.
Amennyiben nem így lenne, az évi két vagy akár három-soktojásos-fészekaljat felnevelő énekesmadarak rövid idő alatt kimerítenék a táplálékforrásaikat, esetleg tömegesen betegednének meg a gyakori találkozások miatt, de az állományuk mindenképp összeomlana
– tájékoztatta az Origót Gáborik Ákos a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa. – Emellett érdemes végiggondolni a megmentett fogságban felnevelt madár további sorsát is: a szülők viselkedésmintáit, az általuk biztosított változatos, a fióka igényeire szabott táplálást az emberi gondoskodás nem tudja pótolni, ami a fióka további túlélésére, egészséges fejlődésére jelentős hatással van.
Így a fogságban nevelt fiókáknak még a természetesnél is nagyobb része pusztul el, mielőtt elérné a felnőttkort.
A szakemberek szerint csak akkor és úgy segítsünk a madarakon, amikor arra valóban szükség van, ügyelve, hogy ne éppen a jó szándékkal okozzunk a korábbinál nagyobb kárt a madaraknak!
A természetvédelmi szakértők felhívták arra is a figyelmet, hogy ritka esemény, hogy egy fióka magától kiesik a fészekből: szinte kizárólag nagyon erős, viharos szél hatására következhet be ilyesmi.
Hozzáteszik, hogy gyakoribb, hogy a fiókát maguk a szülők távolítják el, mondjuk az egyik szülő elhullása, táplálékhiány, mérgezett táplálék okozta legyengülés, betegség, születési rendellenesség miatt, esetleg ragadozó, vagy azonos fajba tartozó magányos hím támadása állhat a háttérben.
A legtöbb röpképtelen, fészken kívül fellelt fióka azonban maga hagyja el a fészket; ennek oka a túlélési stratégiájukban rejlik
– mutatott rá Gáborik Ákos. – A fészekben eleségért „kolduló" fiókák hangja könnyen magára vonja a ragadozók figyelmét, ezért a részben még röpképtelen de már elég fejlett fiókák elhagyják a fészket és egymástól eltávolodva próbálnak túlélni.
Így csökken az esélye, hogy egy ragadozó egyszerre a teljes fészekaljat elpusztítsa.
A teljes röpképesség eléréséig szüleik tovább táplálják őket, a sűrű növényzetben hanggal tartják a kapcsolatot. Az ilyen fiókákat, ha vissza is helyezzük a fészekbe, ösztönüktől hajtva hamarosan újra kiugrálnak.
A nemzeti park szakemberei szerint a fiókák mentésére többnyire a lassan szaporodó, fészeklakó, jellemzően nagy testű és végveszélyben lévő madarak esetében van szükség, azonban az ő esetükben is sokkal nagyobb jelentőségű a megfelelő élőhelyek megóvása, helyreállítása.
Ezek a madarak csak a teljes röpképesség elérésekor válnak önállóvá, így, ha ilyen madarat találunk, mindenképp segíteni kell neki visszajutni a fészekbe.
Természetesen a fészekhagyó, vagy részlegesen fészekhagyó fiókák esetén is szükség lehet segítségre
– tájékoztatott Gáborik Ákos. – Amennyiben a fióka csupasz, vagy teljesen pelyhes (kivétel a baglyok), illetve egy tollas fióka láthatóan sérült, vérzik, bágyadt, átázott, szárnyát vagy lábát lógatja, szükség van a beavatkozásra.
Ilyenkor értesíthetjük a legközelebbi nemzeti park igazgatóságot, vagy eljuttathatjuk a madarat egy engedéllyel rendelkező természetvédelmi mentőhelyre.