A határozat elítélte a kommunista diktatúra idején a magyar gazdák kegyetlen üldöztetését és megkülönböztetését. Az Országgyűlés javasolta, hogy a kuláküldözés történetéről és körülményeiről méltó módon, rendszeresen emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a magyar gazdák szenvedését.
A kuláküldözés 1948-ban, a kommunista hatalomátvétellel kezdődött meg (a kulák orosz eredetű szó, jelentése gazdag paraszt).
A sztálinista rezsim kíméletlen harcot indított a magyar agrártársadalom ellen, minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát.
A támadások célkeresztjébe - a szovjet mintának megfelelően - a kuláknak bélyegzett gazdák kerültek,
akiket a felvilágosultan gondolkodó politikusok már a két világháború között parasztpolgárnak neveztek. Rákosi Mátyás, az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára 1948. augusztus 20-án kecskeméti beszédében hirdette meg a kuláküldözést mint a szocializmus építésének, a mezőgazdaság kollektivizálásának fontos eszközét.
A kulákokat a kapitalista rendszer utolsó maradványainak, a mezőgazdaság szocialista átszervezése fő akadályozóinak minősítették
és a "dolgozó nép" ellenségének kiáltották ki.
Országosan mintegy 71 ezer úgynevezett kulákcsaládot tartottak nyilván.
Az minősült „kuláknak", akinek 25 hold vagy annál több szántója, öt hold vagy annál több szőlője volt,
de ide sorolták a cséplőgép-tulajdonosokat, valamint a malmot üzemeltetőket is. A "kulákká nyilvánításnak" elvileg voltak jogszabályi keretei, de mondvacsinált ürüggyel bárkiből kulák válhatott, a gyakorlatban a helyi pártvezetőség döntött arról, hogy ki kerüljön fel a listára.
Megindult a módosabb parasztok szisztematikus üldözése, a kuláknak minősítetteket különösen sújtották az olyan intézkedések, mint az egyre növekvő mértékű beszolgáltatás, a valószerűtlenül magas adó miatti teher, és ezek teljesen ellehetetlenítették őket.
Sokukat a lakásukból komfort nélküli melléképületbe költöztettek vagy kitelepítettek,
a lakóházaikba pedig helyi pártfunkcionáriusok telepedtek be.
Volt, aki nem bírta elviselni a zaklatásokat és öngyilkosságot követett el, másokat az otthonukban, vagy a börtönben vertek agyon.
Nem csoda, hogy a gazdák tömegesen ajánlották fel "önként" földjüket az államnak. A kulákokat megbélyegezték, igazolványukban ott virított a nagy K betű,
amely iskolás gyermekeik neve mellett is szerepelt az osztálynaplóban.
Gyerekeiket középiskolába nem vagy csak lakóhelyüktől távoli intézménybe vették fel, felsőoktatási intézménybe pedig még a legjobbak sem kerülhettek. Nagykorúságuk elérése után ezért sokan költöztek a városokba, mert ha munkásként dolgoztak, néhány év múlva már bejuthattak az egyetemre, főiskolára.
Az 1953 júniusában, Sztálin halála után megalakult Nagy Imre-kormány több korrekciós intézkedést hozott, a kuláknak minősítettek számára ezek közül az amnesztiarendelet és a kuláklista eltörlése bizonyult a legfontosabbnak.
A "kulákkérdés" azonban nem került le a napirendről, a pártvezetés Rákosi vezette sztálinista szárnya mindent megtett annak érdekében, hogy tovább szítsa a kulákokkal szembeni gyűlöletet.
A kulákokat tették felelőssé a kényszerrel létrehozott termelőszövetkezetek felbomlásáért,
de azért is, ha a téeszek gyenge eredményt értek el.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-rendszer már inkább a kiegyezésre törekedett a parasztsággal.
1959 tavaszán törvényerejű rendelet szabályozta a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, csoportok alakításának feltételeit és működési módját.
Az első emléknapon, 2012. június 29-én Kecskemét főterén emlékművet állítottak a kuláküldözést elszenvedett embereknek,
2014. június 22-én pedig emléktáblát avattak az üldözött, megalázott és kifosztott hazai kulákoknak Csömörön, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére létrehozott emlékhelyen.
(Forrás: MTVA Sajtóadatbank)