A szegedi állatkertben mind a négy dél-amerikai teveféle megtekinthető. A két vadon élő faj, a veszélyeztetett vikunya (Vicugna vicugna) és a testesebb guanakó mellett azok háziasított formáival, az alpakával (Vicugna pacos), illetve a lámával (Lama glama) is találkozhatnak a látogatók.
Szegeden utoljára több mint tíz éve, 2009-ben született guanakócsikó,
de tavaly szerencsésen egymásra talált két fiatal egyed, így ismét bővült a csapat. A tevefélékre jellemzően viszonylag fejletten születő, órákon belül négy lábra álló csikó körülbelül egyéves koráig marad az anyjával.
A guanakók Dél-Peru, Chile, Argentína és Nyugat-Paraguay mérsékelt övi füves pusztáin, sivatagjaiban és az Andok vonulatai között élnek, akár az 5 ezer méteres tengerszint fölötti magasságban is. Fűfélékkel és más növényekkel táplálkoznak. Hosszú, vastag gyapjuk hátukon vörösesbarna, hasukon fehér színű, testtömegük 115-140 kilogramm, és
akár 56 kilométeres óránkénti sebességgel is tudnak futni.
Húsukért és szőrükért is vadásszák őket, de számuk az élőhelyek elvesztése miatt is drasztikusan csökken.
A guanakók nappal aktívak, általában családi csapatokban élnek. A számos nőstényből és az utódokból álló csoport élén egy-egy csődör áll, amely elkergeti a csapatból a fiatal 6-12 hónapos hímeket és a csatlakozni akarókat.
A vezérhím védi a csoport területét, amelyet nagy közös székletkupacokkal jelölnek ki.
A fiatal hímek önálló csapatokat is alkothatnak, amelyben a játékos verekedés során tanulnak meg harcolni. Az idősebb, magányos hímek egyedül is kóborolnak átvehető nőstényeket vagy csoportokat keresve.
A guanakók lakótársai a kifutóban a dél-amerikai futómadarak, a nanduk, amelyekkel vadon is együtt élnek. A két faj hatékonyan segíti egymást az ellenség figyelésében, a guanakónak szaglása és hallása, míg a nandunak a látása kiváló. Szintén hamar riasztanak a veszélyre az ugyanott bemutatott nagy marák is, már csak azért is, mert a pampanyulaknál is több kölyök született az elmúlt időszakban.