A 19. század közepéig a tűzoltást az erre szakosodott céhek tagjai végezték és irányították. Európa első önkéntes tűzoltó szervezetét az akkor a Magyar Királysághoz tartozó Aradon hozták létre, 1835-ben. A szabadságharc leverése után a Habsburgok sokáig nem engedélyezték önkéntes tűzoltó egységek létrejöttét.
Ezért a Soproni Tűzoltó-és Tornaegylet csak 1866-ban, a Pesti Tűzoltóegylet
valamint a hivatásos tűzoltóság pedig 1870-ben jött lére gróf Széchenyi Ödön vezetésével.
A 18. század elejéig nagyon gyakoriak voltak a tűzesetek, ezért az országgyűlés is foglalkozott a tűzvédelemmel.
1723-ban a király, III. Károly által szentesített törvénycikk (II. dekrétum) a közigazgatás megoldandó feladatai közé sorolta a tűzvédelem megszervezését, de ennek ellenére sem történt semmi hosszú évtizedeken át.
Csak több mint fél évszázaddal később,
1788-ban adta ki II. József a tűzrendészeti pátenst,
amely meghatározta a főbb feladatokat: a megelőzés, a tűzjelzés, a tűzoltás egységes alapú megszervezését, valamint az építkezésben alkalmazandó tűzvédelmi követelményeket.
A „legnagyobb magyar", Gróf Széchenyi István és Seilern Crescencia gyermeke, Széchenyi Ödön 1839. december 14-én látta meg a napvilágot Pozsonyban. Gyermekéveit testvérével, Bélával együtt Sopronban és a nagycenki birtokon töltötte, a tanulmányait részben Sopronban, részben pedig Nagycenken, a szülői házban folytatta.
Jól beszélte a francia, a német, az angol valamint az olasz nyelvet, de ógörögül és latinul is kiválóan tudott.
(Öccse, Béla lett később a nagycenki birtok ura, aki elismert földrajztudós, geológus, és Ázsia-kutató volt, a „magyar tudós társaság" a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként.)
Ödön gyakran felkereste édesapját a döblingi elmegyógyintézetben, akinek tanácsára kezdett el utazni és világot látni, megismerve más országok életét és kultúráját. A kiváló műszaki érzékkel rendelkező Ödönt a hajózás és a gépészet érdekelte a legjobban.
A kalandvágyó, nyughatatlan természetű ifjú apja halála után Pestre költözött;
ettől kezdve gyakran utazott külföldre, és apja munkásságát akarta folytatni. A gyanakvó hatalom rebellisnek tartotta Ödön grófot, akit titkosrendőrökkel figyeltetett és igyekezett lejáratni, befeketíteni személyét a nyilvánosság előtt.
Széchenyi Ödön számára meghatározó élmény volt a további életútját is meghatározó, 1860. szeptember 2.-án Nagycenken és Fertőszentmiklóson dúló tűzvész, ahol személyesen vett részt a mentésben.
Két év múlva kinevezték kormánybiztosnak a londoni világkiállításra, ahol az öthetes ott tartózkodása alatt megismerkedett a „Fire Brigade" nevű világhírű londoni tűzoltó egységgel. Annyira lenyűgözte a londoni tűzoltók professzionalitása,
hogy nem sokkal később szolgálatra jelentkezett Shaw Eyre Massey kapitánynál
(ő vezette be tűzvédelmi megfontolásból a színházakban ma is használatos vasfüggönyt).
A kapitány nem kímélte az ifjú magyar arisztokratát, nem érdekelte a rangja, és kemény, fáradságos munkákat is kiosztott rá,
így többek között nehéz felszereléseket cipeltetett vele, zsírral kellett kenegetnie a tömlőket,
valamint nehéz karbantartási munkákkal bízta meg, de ő kiállta a próbát, kivívva a kapitány és a tisztek továbbá a legénység elismerését is.
Londonból hazatérve kezdte el a francia és az olasz tűzvédelmet tanulmányozni. 1862. június 7-én a testvérének írt levelében már a magyar tűzoltóság létrehozásáról gondolkodik: „... tervem a tűzoltó egyletnek tervvázlatát kidolgozni"- írta Bélának. Tervezetét megvitatandó, 1862 december 16-án olyan embereket hívott meg, akikről úgy feltételezte, hogy támogatják elképzeléseit.
A következő évben személyesen ment pénzszerző körútra, hogy anyagi támogatást szerezzen terve megvalósításhoz. (Az akkor Pest-Budán tartózkodó világhírű francia regényíró, Alexandre Dumas is 110 frankkal támogatta a vállalkozást, amiért egy díszkardot kapott ajándékba Ödön gróftól.)
Az 1865-ben a kancelláriához benyújtott kérvényét elfogadták, és ennek köszönhetően 1869-ben a Nemzeti Tornaegyletnél a gróf által Londonban vásárolt tűzoltóautóval megkezdődtek a kiképzések az első egyenruhás tűzoltók részére.
Mivel kizárólag csak önkéntesekkel nem lehet hatékony tűzvédelmi szolgálatot ellátni, hivatásos tűzoltóságot kellett létrehozni.
1870. január 1-én Széchenyi Ödön parancsnoksága alatt megalalkult az Önkéntes Tűzoltóság, pár napra rá pedig a Hivatásos Tűzoltóság 12 tűzoltóautóval, majd december 5-éna gróf elnökletével létre jött a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség.
Széchenyi Ödön személyesen vonult ki szinte az összes tűzesethez.
Sokat tett a tűzoltóság népszerűsítéséért is: 1868-ban a közönségnek bemutatott egy kézi tűzoltókészüléket. A bemutató nagy sikert aratott, mert felkeltette az emberek érdeklődését, és kivívta szimpátiájukat a tűzoltóság illetve a tűzvédelem ügye iránt.
1870-ben turistaként elutazott Isztambulba, ahol nem sokkal korábban nagy tűzvész pusztított: leégett többek között az angol követség háza, az amerikai és a portugál konzulátus, az olasz színház valamint a katolikus érsekség épületei.
Az Oszmán Birodalom fővárosában lévő rengeteg favázas lakóépület miatt gyakoriak voltak a tűzesetek.
A követségek, konzlátusok próbálták rávenni a török portát, illetve az uralkodót, I. Abdulazíz szultánt, hogy hozzanak létre Isztambulban központi irányítású modern tűzoltóságot.
Az éppen a török fővárosban turistáskodó Széchenyi felajánlotta ehhez a segítségét. A szultán nem kapkodta el a dolgot, csak négy évvel később,
1874-ben hívta meg Széchenyit és kérte fel a feladatra; a török tűzoltóság megszervezésére.
A gróf a munka során többször hazalátogatott Magyarországra, a hosszúra nyúlt isztambuli küldetésén vele lévő kiskorú gyermekeit pedig a török fővárosban is magyarul taníttatta. II. Abdul-Hamid szultán 1878-ban először ezredessé nevezte ki Széchenyi Ödönt, majd 1880-ban megkapta tőle a legmagasabb elismerést, a pasaságot.
Első ízben történt meg, hogy egy keresztény ember az iszlámra való áttérés nélkül nyerte el ezt a rendkívül magas rangot. (Az 1848-49-es magyar emigránsoknak még át kellett térniük ahhoz, hogy magasabb katonai rangot kaphassanak a török hadseregben.)
A török tűzoltóság létrehozásában kifejtett érdemei miatt
1899-ben megkapta a legnagyobb török kitüntetést, az Ozmanie-rend nagyszalagját.
Sikerei nemzetközi hírnevet hoztak a gróf számára, aminek köszönhetően 1883-ban a japán kormány is meghívta, hogy szervezze meg a szigetország tűzoltóságát, de ezt a meghívást már nem fogadta el.
Konstantinápolyban telepedett le, de amikor csak tehette, hazalátogatott Magyarországra. Nem csak a pasa címet viselhette, hanem 1912-ben megkapta a török tűzoltóezredek és a tengeri tűzoltózászlóalj főparancsnoka címet, valamint elnyerte a török császári táborszernagyi rangot, 1918-ban pedig az utolsó magyar királytól IV. Károlytól a Vaskorona-rend I. osztálya kitüntetést is.
1920-ban az Egri Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesület levelet írt gróf Széchenyi Ödönnek, az idős Juszuf bej látogatása alkalmából, ami azért is számított jelentős gesztusnak,
mert jól illusztrálta a török-magyar viszonyban végbement változást,
a két nép közti rokonszenv és barátság kialakulását.
Törökország befogadta az 1848-49-es szabadságharc menekültjeit, és megtagadta a Habsburg-udvar követelését, hogy adja ki Bécsnek a „hazaárulókat".
1869-ben I. Abdulaziz szultán a török-magyar barátság jegyében kettő corvinát ajándékozott Magyarországnak,
amit azóta is az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára őriz, 1877-ben pedig II. Abdul Hamid adományozott újabb 35 kódexet az országnak.
(Juszuf bejt gróf Hadik Ágoston ezredes, a tartalék hadtest szegedi alosztálya parancsnokának kérésére nevezték ki a segédtisztjévé, aki mint Juszuf százados szolgált a 18. számú Attila huszárezredben. A fiatal Juszuf 1849 őszén a török területre menekült Kossuth Lajos tolmácsa volt Vidinben.)
A tűzoltóság megszervezésén kívül számos más dologgal is foglalkoztatta a grófot, aki apja nyomdokait követve szolgálta a hazát. Megalapította az Első Magyar Utazási Társaságot, a Budapesti Hajós Egyletet, a Magyar Kereskedelmi és Iparegyletet,
elnöke volt a Budai Népszínház támogatására alakult segélyező bizottságnak,
egyik tagja volt az Országos Magyar Kertészeti Társulat igazgató-választmányának, részt vett a Magyar Svájci Gépgyár Rt. megalapításában, a Közmunkák Tanácsának tagjaként pedig a főváros fejlesztésén munkálkodott.
1868. május 25-én megkezdte a Várba felmenő budai gőzsikló megépítését, amely 1870-re készült el, másodikként egész Európában. 1868-ban létrehozta az Első Magyar Szálloda Részvénytársaságot, majd 1870-ben a budai Fő utcában lévő háromemeletes házát átalakította szállodává (ez volt a Széchenyi szálloda). 1874-ben oroszlánrészt vállalt a fogaskerekű vasút létrehozásában, 1911-ben pedig egy olcsó népszállót épített.
1867. április 26-án az újpesti Téli-kikötőből futott ki, hogy valóra váltsa régi nagy tervét: végighajózni a Pesttől Párizsig tartó vízi utat.
Bár mindenki lehetetlennek tartotta ezt a vállalkozást, mégis útra kelt, hogy bebizonyítsa,
Magyarország összeköthető vízi úton a nyugattal. Erre a célra építtette a Hableány nevű lapátkerekes gőzhajót, mellyel a Duna-Majna-Rajna-Szajna folyókon keresztül május 16-án sikeresen be is futott Párizsba, a párizsi világkiállításra.
Amikor célba ért, a Hableány igen nagy feltűnést keltett a francia fővárosban, sok ember gyűlt össze a Szajna parton, hogy csodájára jártak a gőzhajónak,
mert magyar lobogó alatt még sohasem járt hajó a Szajnán.
A híres francia regényíró, Jules Verne is találkozott a gróffal, aki Széchenyi Ödönről mintázta a dunai hajósa, Borus Demeter alakját).
A Hableány fedélzetén még a francia államfő, III Napóleon császár is megfordult,
aki személyesen tüntette ki a francia Becsületrenddel a grófot, teljesítménye elismeréseként. Széchenyi Ödön gőzöse, a Hableány pedig elnyerte a párizsi világkiállítás aranyérmét.
Apja nyomdokait követve, hogy az ország anyagi jólétét maga is előmozdítsa, akart vízi közlekedési utat létrehoznia Nyugattal, a hazai termények importálásához.
Bebizonyítandó, hogy ez lehetséges, vágott neki a 43 napig tartó kalandos hajóútnak. A Hableányt magyar alapanyagokból, magyar iparosokkal és magyar munkásokkal építtette.
A 20 méter hosszú, 2.33 méter széles hajónak ő volt a kapitánya, a helyettesévé és kormányosnak Follmann Alajost nevezte ki, a legénység pedig három matrózból, egy gépészből, egy fűtőből, és egy szakácsból állt. Gróf Széchenyi Ödön, a „dunai hajós" 1922. március 24-én hunyt el Konstantinápolyban.
Isztambul európai oldalán, a Feriköy keresztény temetőben, a római katolikus szektorban helyezték örök nyugalomra,
a törökök katonai pompával temették második felesége mellé.
Temetésén a török kormány is képviseltette magát, hogy lerója kegyeletét a Törökországért is sokat tett magyar arisztokrata emléke előtt.