A legtöbb madár ugyanazokat a dallamokat alkalmazza már évezredek óta, amelyek általában nem változnak. Így tudják például felismerni a fajtársaikat anélkül, hogy látnák egymást. Az új kutatások szerint azonban ezek a dallamok idővel mégis megváltozhatnak.
Az elmúlt két évtizedben ugyanis a fehértorkú verébsármány (Zonotrichia albicollis) a hagyományos énektől kissé eltérő variánsot kezdett el használni.
A Brit Kolumbiában kezdődött új dallam hamarosan elterjedt Kanada nyugati és középső területein: a madár egyszerűen megváltoztatta az addig három hangos hívást egy kéthangú dalra. Az új dallamok pedig idővel teljesen kiszorították a korábbi típust.
Bár néhány madár dallama kapcsán már megfigyeltünk egyfajta lassú fejlődést, a madárdaloknak ezt a gyors változását még soha nem tapasztaltuk
– mondta Ken Otter, az Északi Brit Kolumbiai Egyetem ornitológusa a National Geographic online portálnak, aki 1990-es évek végén figyelt fel a kanadai verébsármányok szokatlan énekére és azóta vizsgálja őket. – Ez az új dallam lehet az első, amely „egy daltípus kulturális evolúciójának ilyen mértékű terjedését mutatja be".
A dallamot rögzítő kutatók leírása szerint az új ének ráadásul rendkívül fülbemászó, amely olyan mintázatokat fed fel, amelyek korábban észrevétlenül maradtak.
A madarak énekét azonban nemcsak hallgatni kellemes, de fontos információkkal is szolgál például az énekes egészségéről és kondíciójáról. A többi szárnyashoz hasonlóan a hím verebek is több okból énekelnek: egyrészt a területük határainak hirdetése, másrészt a tojók elcsábítása érdekében.
Ezeket a dallamokat a fejlődésük korai szakaszában sajátítják el.
A fehértorkú verébsármányok korábbi, klasszikus dallama helyi fordításban eddig így hangzott: „ Ó, édes Kanada, Kanada, Kanada"; ma már ugyanezek a madarak inkább ezt éneklik: „Ó, édes Kana-, Kana-, Kana-, Kanada."
Ez a módosulás a megfigyelések és a geolokátorokkal rögzített madárdallamok alapján 2000 és 2019 között mintegy 3300 kilométert utazott:
2014-re már szinte minden verébsármány ezt csiripelte a területen.
A jelenség rejtélyes, de az egyetlen oka talán az lehet, hogy a nőstények figyelmét jobban felhívja egy kissé újszerű és különlegesebbnek ható ének
– mutatott rá Ken Otter. – Korábban ilyen dalterjedést még nem dokumentáltunk egyetlen madárfajnál sem, de talán gyakoribb, mint azt gondoltuk.
Hozzátette: természetesen az is lehetséges, hogy ez a fajta kulturális jelenség már korábban is megjelent, de eddig észrevétlenül maradt.