A felnőtt holdhal (Mola mola) hossza elérheti akár a három métert, súlya pedig meghaladhatja akár a 2000 kilogrammot is. Ennek a kissé bizarr kinézetű fajnak különös az alakja is:
a kifejlett példányok leginkább egy hatalmas, fejre hasonlítanak, amelynek a közepén egy méretes mellső uszony található – pont mint a cápáknál.
Testük azonban szokatlanul rövid és lapos, a farkuk is alig látható; mikor a hát- és hasúszóit kinyújtja, a holdhal éppen olyan magas, mint amilyen hosszú.
Az állat ivadékai azonban már más lapra tartoznak: olyannyira különböznek a kifejlett példányoktól, mintha nem is egy fajhoz tartoznának
– mondta Marianne Nyegaard, az Ausztrál Múzeum egyik képviselője a LiveScience online tudományos portálnak. – Lárvaként csupán néhány milliméter hosszúak, tehát körülbelül 600-szor kisebbek, mint egy teljesen kifejlett egyed, és testükön sem láthatunk szinte semmi hasonlóságot.
A tudósoknak ezért van igen nehéz dolga: a holdhal lárvák annyira kicsik, hogy rendkívül nehéz megtalálni őket, nem is beszélve az azonosításukról. Nyilatkozatuk szerint
a DNS-szekvenálás azonban most először azonosította a dudorfejű holdhal (Mola alexandrini) mintegy 5 milliméteres lárváit.
A szakemberek még 2017-ben gyűjtötték össze azokat Új-Dél-Wales partjainál, majd a DNS-t összehasonlították a kifejlett példányoktól gyűjtött genetikai mintákkal, és egyezést találtak.
Ha meg akarjuk védeni ezeket a tengeri óriásokat, akkor jobban meg kell értenünk az életmódjukat, aminek magában kell foglalnia azt is, hogy miként néznek ki a lárváik és hol fordulnak elő
– mutatott rá Nyegaard, hozzátéve, hogy a holdhalat gyakran nevezik világító halnak is, mert bár nem rendelkezik világítószervvel, éjszaka különös fénnyel veri vissza a hold sugarait.