Gus Grissom olyan nagyon nem lepődhetett meg az űrbe csempészett szendvicsen, mert ő is megérte a pénzét. Az aprópénzét.
Amikor az USA második űrhajósaként 1961 nyarán a Liberty Bell 7 kabinban negyedórás szuborbitális repülést (űrugrást) hajtott végre, ott csörgött a zsebében egy kis apró. Ötven darab tízcentes érme. Biztos, ami biztos, ha az űrben nem lenne alkalom elkölteni, akkor talán a hazaérkezés után a tíz cent sokszorosát éri majd egy-egy darab. Terve azonban kudarcba fulladt.
Miután az űrkabin leérkezett az Atlanti-óceánra, idő előtt kinyílt a zárófedél – vélhetően műszaki hiba miatt.
A kabinba beömlött a víz, az űrhajóst az utolsó pillanatban sikerült kimenekíteni, az űrhajó azonban elsüllyedt – a tízcentesekkel együtt. Csaknem négy évtizedig pihent 4,5 kilométer mélyen az óceán fenekén, 1999-ben emelte ki egy expedíció. Az űrhajó és az érmék ma a Kansas Cosmosphere and Space Center kiállításán tekinthetők meg.
A sors iróniája, hogy Grissom ezt már nem érhette meg. Az Apollo–1 tragédiájában, amikor 1967 januárjában az indítóállványon álló űrhajóban gyakorlatozás közben tűz ütött ki, hősi halált halt.
Nem kevés előkészületet igényelhetett Alan Shepard akciója. Az Apollo–14 űrhajósa 1971 februárjában három napot töltött a Holdon, Edgar D. Mitchell társaságában. Shepard egy 6-os méretű vas golfütő-fejet és két golflabdát csempészett a Holdra. Az ütő szárát nem kellett magával vinnie – az amúgy is túl feltűnő lett volna –. mert a fejek „véletlenül" pontosan ráilleszthetők voltak a holdkőzetek gyűjtéséhez használt egyik eszköz nyelére. Több ütést is végzett, persze csak egy kézzel, a szabályos ütésre a szkafander merevsége miatt nem is gondolhatott. Végül teljes erővel ellőtte az egyik labdát. Érzése és a felvétel tanúsága szerint a labda „mérföldekre és mérföldekre" repült.
Ez azonban erős túlzásnak bizonyult, későbbi becslések szerint a labda 200–400 méter távolban eshetett le.
Az űrhajóst az téveszthette meg, hogy a labda útja a földihez képest szokatlanul sokáig tartott.
Később kiszámították, hogy ha az űrruha nem akadályozná a golfjátékost, akkor a csekélyebb holdi gravitációban egy jól irányzott, erős ütéssel valóban el lehetne 2,5 mérföld (4 km) távolságig ütni a labdát, miközben az nem kevesebb mint 70 másodpercet töltene a magasban.
Az 1969-es Apollo-12 küldetés során léphetett az ember másodszor a Holdra, ám a résztvevőknek vélhetően nem pusztán emiatt maradt emlékezetes a misszió.
Az űrhajósok szkafanderük csuklójára erősítve magukkal vitték az elvégzendő feladatok listáját is, ám a lapokat böngészve egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy az instrukciókat csábos Playboy-nyuszikkal illusztrálták. A tréfa áldozatai Charles Conrad és Alan Bean voltak, akik a meztelen képeket és az alájuk írt pajzán szövegeket (pl. „Látsz érdekes dombokat és völgyeket?") megpillantva nem bírták visszafogni röhögésüket.
A dolog pikantériája az volt, hogy közben minden rezdülésüket kamerák rögzítették, így a nézők azt hihették, az asztronauták részegek, ezért nevetnek.
Mivel nem akarták, hogy úgy tűnjön, a kiemelten fontos küldetés helyett aktfotók nézegetésével töltik az idejüket, Conrad és Bean hosszú ideig nem beszélt a történtekről, csak egy 1994-es interjú alkalmával árulták el az igazságot.
Az is kiderült, hogy a csínyt az Apollo-12 tartalékos parancsnoka, Dave Scott találta ki, aki egy csomó Playboy magazint felvásárolt, majd a legjobb képeket a NASA által használt speciális papírra másolta.
A lapokat végül az űrhajósok jegyzetfüzetébe csempészte, így a két "áldozat" nem tudott semmit az egész akcióról.
Az űrügynökség egyébként már nem szégyelli az esetet, sőt, archívumából le lehet tölteni a Holdat megjárt erotikus képeket.