Laikusként is merjünk segíteni, ha újraélesztésről van szó

újraélesztés
Éles helyzetben többen tudnak életet menteni
Vágólapra másolva!
Az újraélesztés világnapján kisfilmmel hívta fel a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy minél többen elsajátítsák az újraélesztés technikáját. A film pénteki bemutatóján Betlehem József professzor, a PTE rektorhelyettese, a film szakmai lektora hangsúlyozta: akár az óvodások is megmenthetik egy szerettük életét, ha rendelkeznek a kellő tudással, lélekjelenléttel.
Vágólapra másolva!

Akár egy óvodás is tud segíteni

A hirtelen szívhalál több mint 25 ezer áldozatot követel Magyarországon évente, ezért is fontos felhívni a figyelmet az újraélesztés fontosságára.

– mondta Betlehem József, a film ötletadója, szakmai lektora. – Hazánkban átlagosan 25 percenként hal meg valaki hirtelen szívhalál következtében, azért, mert az emberek többsége nem tud hatékonyan segíteni.

Az újraélesztés szakszerű módszere könnyen tanulható Forrás: Pinterest

Hozzátette: ezen betegek közül többen megmenthetők lennének, amennyiben az észlelést követően az első 3-5 percben a jelen lévő laikusok megkezdenék az újraélesztést.

A Pécsi Tudományegyetem most közzétett filmje azt mutatja be, hogy akár már egy óvodás korú gyermek is tud segíteni, ha tisztában van az alapvető mozdulatokkal.

Az egyetem szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből az is kiderül, hogy azokban az országokban, ahol nagyobb hangsúlyt fektetnek az elsősegélynyújtás oktatására, ott a kimenetel is jóval pozitívabb, tehát éles helyzetben többen tudnak életet menteni.

Az újraélesztést is tanulni kell

Ahogy arra az egyetem rámutatott, hazánkban a legtöbben csak a jogosítvány megszerzésekor vesznek részt elsősegélynyújtással kapcsolatos oktatáson, életükben egyszer, amely általában nem elég ahhoz, hogy tartós és naprakész ismereteket szerezzenek a laikusok, így egy esetleges segítségnyújtást igénylő helyzetben csökken a beavatkozás valószínűsége is.

Éles helyzetben többen tudnak életet menteni Forrás: Getty Images/iStockphoto/Pixel_away

– hangsúlyozta Bánfai Bálint, a PTE Egészségtudományi Kar adjunktusa.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által is támogatott „Kids save lives" projekt szerint a világon minden gyermeknek, legkésőbb 12 éves életkortól kezdődően, évente 2 óra időtartamban kellene újraélesztést tanulni.

Az elsősegélynyújtás – és ezen belül az újraélesztés – világszerte több országban a közoktatásban kötelezően megjelenő elem.

A kampány Magyarországon is elindult, amelynek keretein belül gyerekeknek tanítanak elsősegélynyújtást és ezen belül újraélesztést, nagyon pozitív eredményekkel és tapasztalatokkal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!