"Mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk!" - 64 éve volt a salgótarjáni sortűz

A karhatalomból hozta létre a Kádár-rezsim a Munkásőrséget

1956. december 8-án délelőtt tizenegy órára mintegy négyezer fős tömeg gyűlt össze a salgótarjáni megyei tanács épülete előtt. A tüntetők két, aznap kora reggel letartóztatott munkástanácsi vezető szabadon bocsátását, valamint a szovjet intervenciós csapatok Magyarországról való kivonását követelték. Az épület köré a kádárista karhatalom, a pufajkások, valamint a helyi rendőrség és a városban állomásozó szovjet ezred katonái vontak gyűrűt. Tizenegy óra körül néhány figyelmeztető lövést a tömegre irányzott sortűz követett, aminek nyomán több tucat ember, köztük nők és gyerekek maradtak holtan a tér kövezetén. A véres salgótarjáni sortűz a szovjet szuronyokkal hatalomra juttatott Kádár-kormány brutalitásának lett a szimbóluma.

Kontrollálatlan állami erőszak szabadult rá az országra

Az 1956-os forradalom vívmányainak megsemmisítése, Magyarország deklarált semlegességének eltiprása, valamint a Nagy Imre-kormány megdöntése céljából november 4-én hajnalban vette kezdetét a Forgószél hadművelet, a második szovjet katonai intervenció.

Kádár a hatalmát az 1956-os szabadságharc ellenforradalommá minősítésével próbálta legitimálni Forrás: Fortepan

A szovjet gépesített és páncélos egységek november közepére az egész országban felszámolták a fegyveres ellenállást, a Kremlben Kádár János vezetésével felállított úgynevezett Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány

pedig hozzákezdett a restaurációhoz, a forradalom vívmányainak felszámolásához,

valamint saját, a szovjet szuronyokra alapozott hatalmának megszilárdításához.

Egy pufajkás Budapesten az 1956-os forradalom leverése után Forrás: Wikimedia Commons

Kádár Jánosnak és kormányának a forradalom eltiprása utáni hetekben a legnagyobb problémát a kettős hatalom jelentette, mert noha a fegyveres ellenállást a szovjet intervenciós hadsereg felszámolta, de a forradalom intézményei, a nemzeti bizottságok és a munkástanácsok ennek ellenére még tovább működtek.

Kádár politikailag légüres térben kezdett hozzá az 1956 utáni restaurációhoz Forrás: AFP/RIA Novosti/V. Malyshev

Mivel Kádárék kísérlete, hogy ezeket a szervezeteket politikai eszközökkel számolják fel, kudarcba fulladt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Politikai Bizottságának december 2-án elkezdett rendkívüli ülésén elhatározták a „kemény kéz" politikáját,

vagyis az ellenforradalminak minősített szervezetek adminisztratív eszközökkel való felszámolását.

Biszku Béla, az MSZMP Intézőbizottságának tagja, belügyminiszter a X. kerületben, a Halom utcai sporttelepn mond beszédet, 1957 márciusában. Biszku a forradalom leverése után "még több fizikai megsemmisítést" követelt Forrás: MTI/Bartal Ferenc

A kontrollálatlan állami erőszaknak adott zöld jelzés célja a kettős hatalom felszámolása, valamint a lakosság megfélemlítése, az „ellenforradalmi" hangok elnyomása volt.

Ehhez az újjáalakított állami erőszakszervezetek, valamint a többek között volt ávósokból, 1919-es veteránokból és fanatikus kommunistákból felállított, paramilitáris félkatonai karhatalom, a pufajkások szolgáltak eszközül.

Takarodjatok innen, amíg takarodhattok!

Az úgynevezett kemény kéz politikájának alapjait már az MSZMP Intézőbizottságának 1956. november 21-én megtartott ülésén lerakták, határozatba foglalva, hogy „egyes gócokat erőteljesebben kell karhatalommal védeni." A határozatból kitűnik, hogy a Kádár-rezsim mely nagyvárosokat, illetve ipari központokat tekintett különösen kritikus területnek a saját hatalma szempontjából, külön kiemelve ezek közül Miskolcot, Pécset, valamint Salgótarjánt.

Biszku Béla belügyminiszter (középen) és Münnich Ferenc, a miniszterelnök első helyettese ( a kép jobb szélén) a Kádár-kormány tagjaiként a forradalom leverését követő megtorlások fő felelőseinek számítanak Forrás: MTI/Keleti Éva

Ironikus, hogy a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amely magát a „munkáshatalom" letéteményesének aposztrofálta,

éppen a rendszer bázisának kikiáltott ipari munkásságtól tartott a legjobban.

Ez a félelem nem is volt alaptalan, hiszen az 1956-os forradalmi eseményekben az ipari munkásság kulcsszerepet játszott. Különösen kritikus volt a helyzet Salgótarjánban, ahol a helyi adminisztráció, a november 4. után visszaállított tanácsi szervek képtelenek voltak ellátni feladataikat a munkástanácsok árnyékában.

Mindez pedig veszélyes precedenst jelentett Kádárék számára, felvetve annak rémképét, hogy az új hatalom helyi szinten képtelen lesz az akarata érvényesítésére.

Kádár János, a szovjet fegyveres intervenció idején megalakult Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökének kabinetje súlyos legitimációs deficittel küzdött Forrás: AFP/Zelma

A Kádár-kormány ezért egyetlen módot látott a munkástanácsok mögé felzárkózott tömegek megtörésére,

a nyílt erőszak alkalmazását.

December 8-án délelőtt a Parlamentbe hívták tárgyalni Nógrád megye munkásküldöttségét.

Marosán György,a renegát szociáldemokrata megkapta jutalmát, az MDP budapesti első titkára, valamint miniszter lett, majd Rákosi 1950-ben börtönbe csukatta. 1956 novemberétől a Kádár-kormány államinisztereként vett részt a "rendcsinálásban" Forrás: Wikimedia Commons

Marosán György, a Kádár-kormány renegát szociáldemokratából kommunistává átvedlett államminisztere

durván megfenyegette a megyei munkástanács elnöke, Steigerwald Ottó vezette küldöttséget: „Vegyétek tudomásul, hogy ti nem forradalmárok vagytok, hanem piszkos, rohadt ellenforradalmárok. Mától kezdve nem tárgyalunk veletek, mától kezdve lövünk! És takarodjatok innen addig, amíg takarodhattok!"- ordította magából kikelve Marosán a munkásküldöttség tagjainak.

Az 1956 utáni véres megtorlások egyik további fő felelőse,Apró Antal Forrás: MTI/Bauer Sándor

Miközben Marosán György a Nógrád megyei munkásküldöttséggel ordítozott a Parlamentben, távol Budapesttől, Salgótarjánban elszabadult a pokol.

Nem maradt titkoban a pufajkások akciója

Salgótarjánba november 14-én vonult be az egyik megszálló szovjet egység, amelynek parancsnoka, Salupin alezredes katonai közigazgatást vezetett be a helyzet úgymond „konszolidálására". Az új, kádárista hatalom a Nógrád megyei székhelyen is a szovjet fegyverek árnyékában kezdte magát megszervezni.

A tömeg Salgótarjánban ledönti a szovjet hősi emlékművet Forrás: Központi Bányászati Múzeum

1956. november 15-én az Országos Rendőrkapitányság régi „megbízható elvtársakat", köztük a késői kádári korszakban belügyminiszter-helyettessé előléptetett Ladvánszky Károlyt küldte ki a helyi rendőrség újjászervezésére, és a „rendcsinálás" felügyeletére.

A salgótarjáni sortűz egyik fő felelőse, Ladvánszky Károly ( a kép jobb szélén, tábornoki egyenruhában) a Kádár-rendszerben fényes karriert futott be, belügyminiszter-helyettes lett Forrás: Fortepan

A kádárista karhatalmat megszervező Uszta Gyula altábornagy december 3-án Házi Sándor vezérőrnagy kiküldésével erősítette tovább a kormánypárti pozíciókat a városban.

Házi a központi direktívák szellemében fogott hozzá a „rendcsináláshoz".

December 8-án hajnalban a vezérőrnagy parancsára egy pufajkás szakasz Kisterenyén letartóztatta Gaál Lajos munkástanácsi tagot, valamint Viczián Tibort, akit 1950-ben egy koncepciós perben egyszer már elítéltek.

Egy másik vonalas kommunista, Uszta Gyula vezérőrnagy, a pufajkások parancsnoka Forrás: MTVA Sajtóarchívum

A pufajkásokat az sem zavarta, hogy a kapott parancs szerint Kelemen Károly munkástanácsi tagot kellett volna őrizetbe venniük,

de mivel Kelemen még időben elrejtőzött, úgy gondolták, hogy jó lesz helyette egy másik „ellenforradalmár" is.

A karhatalmisták a foglyaikat Salgótarjánba vitték, ahol a megyei rendőr főkapitányság fogdájába csukták őket. A pufajkások akciója azonban nem maradt titokban, a letartóztatások híre gyorsan elterjedt a városban.

A Kádár-rendszer a megfélemlítésre hozta létre a karhatalmat Forrás: Fortepan

A tröszti munkástanács vezetője amikor értesült kollégája, Gaál Lajos elhurcolásáról, azonnal riadóztatta a városi és a környező üzemek kollektíváit.

Először Kisterenyéről indult el egy csapat bányász, hogy kiszabadítsák a letartóztatott társukat.

A városba érkezett bányászokhoz egyre többen csatlakoztak, így a rendőrkapitánysághoz már egy kisebb tömeg érkezett meg. A kapitányság előtt gyülekező tömeg egyre hangosabban követelte a letartóztatottak szabadon engedését.

A Kádár-kormány betegesen rettegett attól, hogy újraéled a forradalom Forrás: Fortepan/Keveházi János

A gyülekező és hangosan skandáló tömeget látva, odabent lázas tanácskozás kezdődött. Házi telefonon jelentette a helyzetet Uszta Gyulának, aki a belügyminiszter-helyetteshez, Tompa Istvánhoz irányította a vezérőrnagyot. Tompa „elvtárs" nyers hangon figyelmeztette Házit „nem azért vannak ott, hogy meghátráljanak."

Salgótarján a kádári megtorlás brutalitásának lett a szimbóluma

Délelőtt tizenegy órára körülbelül négyezer főre duzzadt a tiltakozó tömeg. Az emberek már nem csak a foglyok szabadon engedését követelték,

hanem hangosan szidták a Kádár-kormányt, és a szovjet megszállókat is.

A rendőrség illetve a megyei tanács épülete előtt a kivezényelt pufajkások, egy szakasz rendőr, valamint Salupin alezredes szovjet alegységei sorakoztak fel, farkasszemet nézve a tüntetőkkel.

A karhatalomból hozta létre a Kádár-rezsim a Munkásőrséget Forrás: Fortepan/Keveházi János

Fél tizenkettő körül a tábornoki egyenruhát viselő Házi Sándor jött ki a rendőrség épületéből, aki egy földhányásra felállva próbálta meg lecsillapítani és hazaküldeni az embereket, eredménytelenül.

Salgótarjáni bányászok. Az első csoport Kisterenyéről indult el a társaik kiszabadítására (a kép illusztráció) Forrás: Fortepan/Magyar Bálint

Az első sortüzet néhány pillanattal később a megyei tanács épülete előtt felsorakozott pufajkások adták le. Az egyik tüntető, Ferencz István, az Autóközlekedési Vállalat garázsmestere válaszul egy egyébként ártalmatlan hanggránátot dobott a pufajkás sorfal elé, hogy megzavarja őket.

Erre a megyei tanács épülete elé vezénylet szovjet alakulat is elkezdte lőni a pánikba esett tömeget.

Az emberek egymást taposva igyekeztek kijutni a gépfegyverropogástól hangos térről. A pufajkások és a szovjet alegység sortüzei nyomán véres holttestek és vonagló sebesültek borították el a tér kövezetét.

A véres sortűz helyszíne, a megyei tanács épülete előtti tér Forrás: Új Szó

A hiányos egykorú források szerint 27-en azonnal meghaltak, 135 embert pedig súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani. A helyi kórház nem volt felkészülve ennyi sebesült azonnali ellátására, az orvosok ezért rádión kértek kétségbeesett segítséget más intézményektől. A fennmaradt feljegyzések szerint a kórházban további 19 ember halt bele a sérüléseibe. Ami a rendelkezésre álló dokumentumokból bizonyosan megállapítható, hogy legkevesebb 46-an vesztették életüket, köztük 33 férfi, 11 nő, és kettő gyermek a pufajkás illetve szovjet sortűzben. Mások ezzel szemben nyolcvanra teszik a halálesetek számát, de akad olyan forrás is, amely 131 halálos áldozatot említ.

A tüntetést a városba vonult bányászok kezdeményezték Forrás: Központi Bányászati Múzeum

Közvetlenül a véres sortűz után a szovjet városparancsnok, Salupin alezredes kijárási tilalmat léptetett életbe, és feloszlatta a Nógrád Megyei Munkástanácsot. A kádárista sajtó, köztük a Népszabadság, a hivatalos pártlap, a szörnyű vérengzésért az „ellenforradalmi" tömeget tett felelőssé. ( A tüntetők közül 21 fő ellen indított büntetőeljárást a Kádár-rezsim.)

Középen Kádár János, balra tőle, profilból Németh Károly, a jobb szélen pedig Biszku Béla áll. A Kádár-rendszerben a sortüzek és a megtorlások irányítói fényes karriert futhattak be Forrás: FORTEPAN/ANGYALFÖLDI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY

A brutális akciót irányító főtisztek a Kádár-rendszerben fényes karriert futottak be, és Salgótarján egészen a rendszerváltásig tabutémának számított.

1999-ben három egykori karhatalmistát emberiség elleni bűntett miatt kettő és öt év közötti szabadságvesztésre ítéltek.

Az 1956-os sortüzek egyik fő felelőse, Biszku Béla egykori belügyminiszter, aki a pártfórumokon „még több fizikai megsemmisítést" követelt, elkerülte a börtönbüntetést, mert az ellene indított büntetőeljárás során, 2016-ban meghalt. Az 1956. december nyolcadiki salgótarjáni vérengzés a kádári megtorlás brutalitásának lett a szimbóluma.