Szovjet forgószél csapott le az országra

Kilőtt szovjet rohamlövegek és harckocsik

November 4-én hajnali négy órakor kezdődött a szovjet intervenciós haderő „Forgószél” hadművelete, ami az ország semlegességét deklaráló Nagy Imre-kormány elmozdítására és a magyar forradalom katonai felszámolására irányult. A szovjet intervenció cinikus elleplezésére Andropov, a Szovjetunió budapesti nagykövete kétoldalú politikai-katonai tárgyalást kezdeményezett a budapesti kormánnyal a szovjet csapatkivonásról. Érdemi tárgyalás helyett azonban a szovjet főhadiszállásra, Tökölre érkező Maléter Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszter vezette delegációt Ivan Szerov KGB-főnök letartóztatta.

Ötvenhat nem lerágott csont: még mindig sok a titkosított dokumentum

Szinte könyvtárnyi tanulmány született a magyar függetlenségi törekvéseket eltipró, 1956. november 4-től kiteljesedő második szovjet katonai intervencióról. A Szovjetunió 1991-ben történt felbomlása után számos,

addig titkosított dokumentum vált megismerhetővé

a magyarországi szovjet beavatkozás kulisszatitkairól, amelyek közül – hazai szempontból – az úgynevezett Jelcin-dosszié 112 irata tekinthető a legjelentősebbnek.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kulisszatitkai nincsenek feltárva teljesen Forrás: Fortepan

E forrásanyag elsősorban a Politbüro, a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Elnökségének döntéshozataláról és a szovjet csúcsvezetés „magyar ellenforradalomról” szóló vitáiról szolgáltat igen értékes információkat a diplomáciai jelentések mellett.

A szovjet fegyveres beavatkozás katonai forrásai azonban még koránt sincsenek feltárva teljesen;

e szempontból Alexander Kirov orosz hadtörténész munkásságát tekinthetjük talán a legjelentősebbnek, aki az Orosz Föderáció Fegyveres Erői Vezérkara Központi Archívumában (Podolszk) őrzött és a magyar beavatkozás dokumentumait tartalmazó 32. számú fond iratanyagát dolgozta fel.

József körút, Práter utcától a Pál utca felé nézve. ISZ-3 harckocsi 122 mm-es ágyújának maradványa Forrás: Fortepan / NAGY JÓZSEF

Az 1956-os magyarországi eseményekben oly fontos szerepet játszó nagy hatalmú szovjet titkosszolgálat – az egykori KGB – magyar forradalommal kapcsolatos iratai azonban még napjainkban is titkosak.

Kínos szóvirággá vált a Nyugat elvi politizálása

1956. november 2-án egyre több hír érkezett Washingtonba a magyarországi intenzív szovjet csapatösszevonásokról. Az amerikai hírszerzés figyelmét nem kerülték el a szovjet–magyar határt zárt rendben átlépő gépesített és harckocsizó hadosztályok; a CIA-hoz befutó jelentések egyértelművé tették, hogy

a Kreml részéről küszöbön áll az ország semlegességét meghirdető budapesti kormány katonai beavatkozással történő elmozdítása.

Allan F. Dulles, a CIA főigazgatója 1956-ban Forrás: U. S. Governement

Allan Foster Dulles, az amerikai hírszerzés első embere számára azonban nem a készülő szovjet katonai intervencióról szóló nyugtalanító jelentések, hanem Washington két legfőbb szövetségese, Nagy-Britannia és Franciaország három nappal korábban elkezdett, nemzetközi válsággá szélesedő szuezi kalandja jelentette a legnagyobb gondot.

Francia katonák rendezik a muníciót a Port Szaídban történő partraszállásuk előtt. Az október 29-én kirobbant szuezi háború háttérbe szorította Magyarország ügyét Forrás: AFP/Aime Touchard

A magyarországi szovjet beavatkozás megtárgyalására amerikai kezdeményezésre, de a három szövetséges ország együttes javaslatára október 28-án összehívták az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Biztonsági Tanácsát, a Szovjetunió nemzetközi elítélése céljából. Ehhez képest

az amerikai külügyi vezetést hidegzuhanyként érte az október 29-i angol–francia fegyveres beavatkozás Egyiptomban,

ami teljesen más dimenzióba helyezte a magyar kérdés ügyét. November 2-án John F. Dulles, a washingtoni State Department (külügyminisztérium, a szerk.) feje Henry Cabot Lodge-hoz, az Egyesült Államok ENSZ-képviselőjéhez fordult a kettős nemzetközi válságban kialakítandó amerikai álláspont miatt, különös tekintettel Franciaország és Nagy-Britannia helyzetére.

John Foster Dulles, az Eisenhower-adminisztráció külügyi államtitkára (külügyminisztere) Forrás: Wikimedia Commons

„Érzelmileg érzékeny állapotban vannak (ti. a franciák és az angolok, a szerk.), és azt mondják, rossz benyomást kelt majd odahaza, ha mi gyorsan a vádlottak padjára ültetjük őket, az oroszokkal pedig elnézőek vagyunk” – vázolta Lodge nagykövet a kényes diplomáciai helyzetet főnökének. Dulles-t azonban felháborította a francia és brit kormány kétszínű politikája. „Gúnyolódásnak számít tőlük, hogy bombákat zúdítanak Egyiptomra, és közben elítélik a Szovjetunió tetteit, amelyek talán nem is olyan súlyosak” – sommázta véleményét (Forrás: Dulles külügyminiszter telefonbeszélgetése Lodge ENSZ-nagykövettel a britek és franciák kérelméről amerikai támogatásért az ENSZ-ben a SZU ellen. Nov. 2. Péntek, 16:11. Washington DC. Nemzetbiztonsági Archívum, Washington, közzéteszi: Johanna Granville, Megtorlás Budapesten. Szovjet invázió és normalizáció, 1956–1957., Történelmi Szemle, 1997. 2. szám).

November 4. után egyértelművé vált a szovjet katonai beavatkozás brutalitása Forrás: Origo

November 2-án Dulles még gondolhatta úgy, hogy az aktuális magyarországi helyzet kevésbé súlyos, mint a Sínai-félsziget térségében zajló háború, de november 4. után megváltozott a helyzet:

nyilvánvaló lett a magyarországi szovjet katonai beavatkozás brutalitása.

A klasszikus és nyers nagyhatalmi reálpolitikai tradíciókat követő szovjet magatartás tükrében hirtelen kínos szóvirággá vált a nyugati nagyhatalmak demokráciát és emberi jogokat hangoztató úgynevezett elvi politizálása.

Amíg Dulles hezitált, addig Konyev marsall berendezkedett Szolnokon

November 2-án, azon a napon, amikor Washingtonban Dulles éppen lázasan latolgatta a kettős nemzetközi válsággal kapcsolatos amerikai diplomáciai teendőket, Ivan Konyev marsall, a híres második világháborús szovjet hadvezér, a Varsói Szerződés főparancsnoka megérkezett Szolnokra, a november 4-én kezdődő „Forgószél” (oroszul: Operacija Vhir) fedőnevű hadművelet levezénylésére.

Iván Konyev marsall a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka (a kép bal oldalán) egy másik második világháborús veterán, Szemjon Bugyonnij marsall társaságában Forrás: RIA Novosti/Selimkhanov

Azt, hogy a Szovjetunió nem fogja hagyni, és ha kell, akár fegyveres beavatkozással is megakadályozza a befolyási övezetéhez tartozó Magyarország kiválását, de akár csak eltávolodását is a „szocialista tábortól”, már a forradalom kitörésekor sejteni lehetett.

Október 24-én vette kezdetét az első szovjet katonai beavatkozás, az „Iránytű” hadművelet,

a Kremlben „ellenforradalomi lázadásnak” minősített rendszerellenes megmozdulás elfojtására, a Magyarországon állomásozó Speciális Hadtest Lascsenko altábornagy parancsnoksága alatt álló, magasabb egységeinek bevetésével.

Nyikita Szergejevics Hruscsov a forradalom első napjaiban inkább a politikai rendezést szorgalmazta Forrás: AFP/TASS

Október 23. és október 28. között Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP KB első titkára még úgy gondolta, hogy a budapesti pártvezetés a magyar karhatalmi erők, illetve a honvédség közreműködésével képes lesz úrrá lenni a helyzeten, így nem lesz szükség komolyabb szovjet katonai beavatkozásra. Hruscsovot minden bizonnyal a lengyelországi rendszerellenes megmozdulások szovjet fegyveres intervenció nélküli leszerelése, „pacifikálása” motiválhatta abban, hogy a forradalom első napjaiban Budapesten is elsősorban politikai megoldást szorgalmazzon.

Egyedül Moszkva seperhet a Szovjetunió hátsó udvarában

Annak ellenére, hogy a magyar pártvezetéssel Budapesten tárgyaló Mihail Szuszlov és Anasztász Mikoján október 24-én még optimista helyzetértékelést küldött Moszkvába, kiderült, hogy a szovjet csapatok távozását és az ország függetlenségét követelő népmozgalmat korántsem lesz olyan egyszerű leszerelni, mint ahogyan azt a Kremlben gondolták.

T-54-es szovjet harckocsik Budapest utcáin. A szovjetek nem számítottak arra a heves ellenállásra, ami tankjaikat fogadta Budapesten Forrás: Fortepan

A Speciális Hadtest alakulatainak bevetése nem hozott átütő sikert,

de ami még ennél is kellemetlenebb felismerésnek bizonyult, az a magyar pártvezetés határozatlansága, valamint a rendőrség és a honvédség „megbízhatatlansága” volt. (Kopácsi Sándor budapesti rendőrfőkapitány már október 23-án kijelentette, hogy nem hajlandó a fegyvertelen civilek elleni tűzparancs kiadására.) Az október 26. után megélénkülő szovjet–amerikai diplomácia rövid úton tisztázta,

hogy Hruscsovnak nem kell amerikai beavatkozástól tartania a Szovjetunió „hátsó udvarában”,

és az Egyesült Államok nem fog fegyveresen beavatkozni az esetleges szovjet „rendcsinálásba”.

Eisenhower elnök megüzente Hruscsovnak, az Egyesült Államok elismeri, hogy Magyarország a szovjet érdekszféra része Forrás: Library of Congress

A magyar forradalom legfontosabb követeléseit fokozatosan magáévá tevő Nagy Imre-kormány október 28-i bejelentése a többpártrendszerről és a koalíciós kormányzásról újabb mérföldkőnek bizonyult a második szovjet katonai beavatkozás elhatározásának kérdésében, csakúgy, mint ahogyan az október 29-én kitört szuezi háború is. Mindezek alapján a Politbüro, az SZKP Elnöksége október 31-én végső elhatározásra jutott a magyarországi ellenforradalom katonai leveréséről.

Potenciális ellenségként kezelték a honvédséget

A Forgószél hadművelet megtervezése és végrehajtása során már tisztán a katonai szempontok érvényesültek, a szovjet hadvezetés okult az Iránytű művelet során elkövetett hibákból, és a katonai akció végrehajtását immár nem befolyásolta a politikai tétovázás sem. A Forgószél hadműveletet – a rendelkezésre álló rendkívül rövid idő ellenére – professzionálisan tervezte meg a szovjet vezérkar.

A Parlament előtt felállított szovjet harckocsik személyzetével barátkozik a tömeg a Kossuth téren, 1956. október 25-én Forrás: Fortepan/Toth.Szabolcs

Az első intervenciós kísérlettől eltérően

itt már semmilyen formában sem számítottak a Magyar Néphadsereg alakulatainak támogatására,

sőt, Zsukov marsall szovjet honvédelmi miniszter egyenesen azt a direktívát adta ki, hogy a megbízhatatlan magyar honvédségi egységeket potenciális ellenfélként kell kezelni. Ennek megfelelően a laktanyák és katonai repülőterek rajtaütésszerű körbekerítése, egymástól történő elszigetelése és a magyar alakulatok lefegyverzése a szovjet hadműveleti terv fontos részét alkotta.

Szovjet harckocsi-alakulat Budapesten, a novemberi intervenció után. A második szovjet katonai beavatkozás során a Néphadsereg alakulatait potenciális ellenségként kezelték Forrás: Fortepan

A korábbiaktól eltérően a Néphadsereg potenciális ellenségként való kezelését Szuszlov és Mikojan október 30-án Budapestről küldött helyzetjelentése is alátámasztotta. „Katonai tanácsadóink szerint a magyar és szovjet tisztek közötti kapcsolat megromlott az utóbbi napokban. A korábbi bizalomnak nyoma sincs. Megeshet, hogy a lázadók ellen küldött magyarok hozzájuk csatlakoznak, és akkor újabb hadműveletekre lesz szükség” – áll Szuszlov és Mikojan bizalmas jelentésében. (Forrás: Információ Mikojantól és Szuszlovtól, 1956. okt. 30. F 89, Per 45, Dok 12, L 1)

Konyev mindössze három napot szánt a „rendcsinálásra”

A szovjet vezérkar jóval nagyobb katonai erőt mozgósított a Forgószél végrehajtására, mint azt tette az október 24-i beavatkozás során.

Ma sem ismertek a teljesen pontos adatok a szovjet intervenciós erők létszámáról,

de a 12 gépesített hadosztály, illetve önálló harckocsizó dandár 50-55 ezer katonát számlálhatott. Az intervenciós erők élére kinevezett Konyev marsall optimista volt, úgy látta, hogy három nap elég lesz a „rend helyreállítására”; a szovjet vezérkar ugyanis nem számított sem számottevő magyar ellenállásra, sem pedig a harcok elhúzódására.

Konyev marsall úgy vélte, három nap elegendő lesz az „ellenforradalom” katonai felszámolására Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/G. Vail

Hruscsov így emlékszik vissza Konyev prognózisára: „Akkoriban Konyev volt a Varsói Szerződés csapatainak parancsnoka, és én megkérdeztem tőle: mennyi időre lenne szüksége, ha arra utasítanám, hogy állítsa vissza a rendet Magyarországon, és számolja fel a forradalmat. Gondolkodott, majd ezt mondta: Három nap. Nincs többre szükség.” (Forrás: Nikita S. Khrushchev: Khrushchev Remembers. Boston, 1970. 417–418.)

Hruscsov és Andropov kétszínű játéka

Elaltatandó a magyarok gyanakvását, a szovjet kormány kétszínű játékba kezdett. November elsején, amikor arról érkezett hír, hogy újabb szovjet gépesített egységek lépték át a határt Csapnál, Nagy Imre magához kérette Jurij Andropovot, a Szovjetunió budapesti nagykövetét. A minisztertanács este hét órakor elkezdődött ülésén

Nagy Imre indulatosan Andropov szemére vetette a szovjet csapatkontingensek engedély nélküli benyomulását az ország területére,

és magyarázatot követelt.

Jurij Andropov a Szovjetunió budapesti nagykövete (a kép bal szélén) Nagy Imre társaságában, 1956-ban Forrás: Origo

A miniszterelnök azt mondta Andropovnak, hogy a kétszínű szovjet magatartás miatt kezdeményezni fogja az ország kiválását a Varsói Szerződésből. Andropov kitérő választ adott a szovjet csapatmozdulatokkal kapcsolatos kérdésekre, és azt hangsúlyozta, hogy kormánya kész akár azonnal megkezdeni a részleges csapatkivonásról szóló tárgyalásokat. Andropov javasolta, hozzanak létre két delegációt, egyiket a politikai kérdések megvitatására, a másikat pedig a csapatkivonás katonai-technikai részleteinek letárgyalására.

1956-os budapesti utcakép Forrás: Fortepan

(Forrás: Andropov szovjet nagykövet távirata Budapestről, 1956. nov. 1., F 059a,D 5, L 17–19.) Annak ellenére, hogy a kormányfő aznap este 9 óra 45 perckor a rádióban bejelentette Magyarország semlegességét, mégis beleegyezett az úgynevezett vegyes bizottság másnapi tárgyalásaiba.

A KGB letartóztatja Maléter Pált és a magyar kormánydelegációt

November 2-án délelőtt a Parlamentben lefolytatott szovjet–magyar tárgyaláson elvi egyezség jött létre az orosz haderő többlépcsős kivonásáról. A felek megállapodtak, hogy a csapatkivonás katonai-technikai részleteiről másnap folytatják a tárgyalásokat a magyarországi szovjet haderő tököli főparancsnokságán.

Mihail Malinyin egy 1945-ben készült fotón (középen, előre hajolva) – Malinyin hadseregtábornok fogadta 1956. november 3-án késő este Tökölön a magyar kormányküldöttséget Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Knorring

Nem mindenki bízott a szovjetek tárgyalási szándékának komolyságában,

– ezért a frissen, november 2-án előléptetett és honvédelmi miniszternek kinevezett Maléter Pál vezérőrnagyot több tiszttársa is óva intette a november 3-i tököli tárgyalásoktól, csapdát sejtve a szovjet meghívás hátterében.

Maléter Pált, a Kilián laktanya korábbi parancsnokát 1956. november 2-án nevezték ki a Nagy Imre-kormány honvédelmi miniszterének Forrás: Wikimedia Commons

Maléter – Gosztonyi Péter hadtörténész kutatásai szerint – maga is tisztában volt küldetése kockázataival, azonban az aggályoskodóknak ezt válaszolta: „Akkor is mennem kell. Ha nem megyünk, a szovjetek úgy veszik, mi nem akarunk tárgyalni. Mi szakítjuk meg a tárgyalás menetét... Tudom, volt ilyesmi már a magyar történelemben... De akkor is kötelességem menni!” (Forrás: Gosztonyi Péter: Kilián laktanya – 1956. november 3.) A honvédelmi miniszter este tíz órakor érkezett meg a tököli szovjet parancsnokságra, ahol Mihail Malinyin hadseregtábornok fogadta a magyar küldötteket.

Ivan Szerov államvédelmi hadseregtábornok, a KGB elnöke 1956 márciusában Forrás: Getty Images/This content is subject to copyright./Terry Fincher

A tárgyalások közben, éjfél körül egyszer csak felcsapódott az ajtó, és

Ivan Szerov államvédelmi hadseregtábornok, a KGB elnöke lépett be a terembe fegyveresek gyűrűjében.

Szerov közölte Maléter vezérőrnaggyal, hogy őt és a delegáció tagjait, Erdei Ferenc államminisztert, Szűcs Miklós hadműveleti főcsoportfőnököt és Kovács István vezérkari főnököt mint „árulókat” őrizetbe veszi. Maléter Pál és a vezérkari főnök letartóztatásával vezető nélkül maradt a honvédelmi irányítás.

Lecsap a szovjet forgószél

Ivan Konyev marsall a szovjet–magyar csapatkivonási tárgyalások megkezdésének napján, november 2-án szolnoki főhadiszállására rendelte Lascsenko altábornagyot, akinek megparancsolta, hogy november 4-én, hajnali öt órakor indítsa el a Forgószél hadműveletet, az „ellenforradalom likvidálására”. (Forrás: Jenő Kérkei: Kto byl togda komandirom: Ob oszobom korpusze i odnoj osobo strannoj statne./Ki volt akkor a parancsnok: A Speciális Alakulatról és egy különösen furcsa cikkről, Most 1992. No 1–2. 42.) A szovjet csapatkontingensek már november 3-án körbekerítették az előre kijelölt magyar laktanyákat és katonai repülőtereket.

1956-os budapesti utcakép Forrás: Fortepan

November 4-én, hajnalban a szovjet gépesített hadoszlopok megindultak Budapestnek, hogy elfoglalják a forradalom fővárosát. A fővárosba nyomuló szovjet harckocsioszlopok parancsnokai azonban döbbenten jelentették elöljáróiknak, hogy meglepően erős az ellenállás. Konyev és a szovjet vezérkar nem számított komoly magyar ellenállásra.

Kilőtt szovjet rohamlövegek és harckocsik Forrás: Fortepan

Márpedig

a hajnali szovjet intervenció döbbenetes híre mozgósította a nemzetőrség és a fegyvert letett felkelőcsoportok tagjait,

akik ismét megszervezték magukat. Noha egy percig sem lehetett kétséges, hogy a nyomasztó fölényben lévő szovjet inváziós erőt a felkelőcsoportok nem tudják legyőzni, de az ellenállás ereje és hatékonysága megdöbbentette a szovjet katonai vezetőket.

Csapataink harcban állnak!

Az Üllői út és a Ferenc körút sarkán, a Kilián laktanyánál kibontakozó csatában a Corvin köziek több szovjet páncélost és rohamlöveget is kilőttek, páncélozott csapatszállítókat semmisítettek meg, és megakasztották a szovjet hadoszlop előrenyomulását. Dél-Pesten ugyancsak komoly páncélos veszteségeket szenvedtek el a szovjetek egy honvédségi alakulat harckocsikra irányzott légvédelmi lövegeitől.

Kiégett szovjet BTR-152 páncélozott lövészszállító jármű a Rákóczi út és az Akácfa utca sarkán Budapesten Forrás: Fortepan/Házy Zsolt

A szovjetek számára meglepően erős ellenállás miatt nem teljesedett be Konyev jóslata; nem sikerült három napon belül felszámolni az „ellenforradalmat”, a szervezett fegyveres ellenállás gyakorlatilag november 12-ig kitartott. Nagy Imre és kormánya lényegében nem tett semmit a szovjet intervenció elleni katonai védekezés megszervezésére. November 4-én, hajnali öt óra húsz perckor a miniszterelnök rövid és drámai rádióbeszédben jelentette be, hogy Magyarországot szovjet agresszió érte.

Nagy Imre miniszterelnök rádióbeszédet mond Forrás: Origo

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

A magyar miniszterelnököt Szerov azonban már nem tudta letartóztatni,

mivel a harcok miatt a Nagy-kormány elfogására kirendelt speciális KGB-alakulat csak késve ért a Parlamenthez.

A magyar szabadságharc minden hősiessége ellenére sem győzhetett Forrás: Origo

Nagy Imre és legközvetlenebb munkatársai ekkor már a Tito által felajánlott menedékjoggal élve a jugoszláv nagykövetségen tartózkodtak. A magyar szabadságharc minden hősiessége ellenére sem lehetett győztes; mert ezt nem engedte, nem engedhette meg a kíméletlen nagyhatalmi reálpolitika.