Kárpáti tavak segíthetnek a klímaváltozás megértésében

Kárpátok
Magyari Enikó kutatócsoportja mintavétel közben.
Vágólapra másolva!
A Kárpátok hegyi tavainak ősi iszaprétegeit vizsgálják az ELTE kutatói, hogy választ kapjanak arra, miként jelzi a különböző klímaciklusok váltakozását az egykor élt fajok száma és változatossága, valamint következtetéseket próbálnak levonni arra vonatkozóan, hogy az emberi tevékenység miként borítja fel a természetes folyamatokat.
Vágólapra másolva!

Megőrzi a klímaváltozások nyomát az üledék

Az ELTE csütörtöki közleménye szerint a munka során a kutatók - Magyari Enikő vezetésével - az iszapból hengeres mintákat vesznek, megállapítják az egyes rétegek korát, és megszámolják a benne talált élőlények maradványait.

A beszámoló szerint a tóba hullott anyagból, a tóban és környékén elő állatok és növények maradványaiból évente centiméternyi iszap keletkezik,

ami - ahogy később további, újabb rétegek rakódnak rá - összetömörödik. Az iszap alján így egyetlen centiméterben már több évtizednyi maradvány sűrűsödik össze.

Magyari Enikó kutatócsoportja mintavétel közben. Forrás: https://ttk.elte.hu/content/karpati-hegyi-tavak-segithetnek-a-klimavaltozas-megerteseben.t.2641

A vizsgálat során Magyar Enikő őskörnyezet-kutató, az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének vezetője valamint kutatótársai virágport, árvaszúnyogok és kovamoszatok darabjait keresik az egyes korok mintáiban.

Ezek jól megőrződő és jellegzetes maradványokat produkálnak: az árvaszúnyog lárváinak például a feje marad meg, egyfajta félig megkövült állapotban, megszámolhatóan és fajonként megkülönböztethetően.

Nagyon gyorsan változik a vizsgált fajok összetétele

A tudósok arra keresik a választ, hogy egy-egy árvaszúnyog - vagy kovamoszat - alfaj milyen gyakorisággal élt a tó környékén az egyes korokban, mi volt az arány 5000 éve, amikor a mainál is melegebb klíma uralkodott, és mennyi volt belőlük a köztes, hidegebb időszakban. Ezeket az eredményeket pedig a mai klímával összevetve fogják értelmezni. Megállapításuk szerint

ma nagyon gyorsan változik a vizsgált fajok összetétele.

Ilyen gyors klímaváltozáshoz egészen a jégkorszak végi nagy felolvadás idejéig kell visszamenni.

Árvaszúnyog. Forrás: https://ng.hu/foto/onok-kuldtek/2019/07/03/egy-arva-him-arvaszunyog/

"Ha egy felmelegedési periódusban a hideget kedvelő árvaszúnyogok száma lassan csökken, a melegkedvelő fajok pedig egyenletesen átveszik a helyüket, szinte észre sem vesszük: ugyanannyi röpköd a tó környékén, legfeljebb egy alig megkülönböztethető másik faj veszi át az uralmat" - magyarázza a közleményben Magyari Enikő.

Az utolsó tízezer évben is gyakran ingadozott a klíma

Az utóbbi tízezer évben többször, - mint ma is - sokszor hirtelen, drasztikus csökkenést okoz a vizsgált fajok egyedszámában a klímaváltozás.

Ha a klíma gyorsan változik, akkor előfordul, hogy a fajok sokszínűsége hirtelen visszaesik,

az ökoszisztéma összeomlik, és az új éghajlathoz jobban alkalmazkodó faj csak pár évtized után "lakja be" a tavat - olvasható az összegzésben.

A Transzfogarasi út északi fele a Bilea-völgyben, a Bilea-tóval. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fogarasi-havasok#/media/F%C3%A1jl:Transfagarasan_road_with_Bilea_Lake.jpg

"Ezen a ponton lehetetlen nem arra gondolni, hogy Földünk is egyfajta hatalmas kárpáti tó, és mi, emberek úgy reagálhatunk a klíma gyors változására, mint apró élőlénytársaink a Fogaras hegyeiben" - figyelmeztetnek a kutatók.

Apró időkapszulák üzennek a mának

Ezek a tavi mikrokozmoszok, ha csak az elmúlt évtizedek változásait tekintjük, a szakértők szerint arra figyelmeztetnek, hogy a változás mértéke felgyorsult, olyan élőlényközösségek váltották egymást az elmúlt 30 évben, amelyek előtte 10 ezer évig nem voltak jelen.

Ezek a változások pedig nehezen köthetők máshoz, mint az emberi tevékenységhez.

Kovamoszat. Forrás: https://ng.hu/tudomany/2016/04/23/vizben-elo-osi-mini-szervezetek/

"Ha az emberiséget tekintjük, akkor a tanulság az, hogy nem tudhatjuk pontosan, mikor következik be ez az összeomlás, de várható, és ebből nagy eséllyel az emberi faj sem tud kimaradni" - hangsúlyozzák a kutatók, hozzátéve, hogy a biológiai rendszerek viselkedése azt üzeni, hogy van egy tűrési képességük,

és ha ezt túllépjük, hirtelen összeomlás következik be,

amiből a rendszer már egy másik állapotban épül újjá, és ez sok faj lokális kihalásához vezet.

(Forrás: MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!