A szenegáli Djoudj madárrezervátum a UNESCO világörökség része, a Szenegál-folyó deltavidékén terül el, szavannái, csatornái, mocsarai és tavai majdnem 400 faj több mint hárommillió költözőmadarának adnak otthont minden évben, miután a Szahara felett átrepülve megérkeznek Nyugat-Afrikába.
Január 23-án a rezervátum vadőrei 750 pelikán tetemét találták meg. A hatóságok nyomozást indítottak, mintát vettek a madarakból, hogy kiderítsék, mi okozta a halálukat. A látogatást, így a rezervátum folyóin szokásos kenutúrákat is felfüggesztették.
A rezervátumot több száz madárfaj látogatja, de csak a pelikánok haltak meg.
Még januárban megjelent a nagyon fertőző H5N1 madárinfluenza egy szenegáli baromfitelepen, ami miatt 100 ezer csirkét kellett leölni, azonban ez esetben kizárták a madárinfluezát mint a pelikánok halálának okát.
"A madárinfluenza csak a magvakon élő szárnyasokat sújtja, a pelikán azonban halat eszik. Nem írhatjuk a H5N1 számlájára a pusztulásukat. Meg kell várnunk a laboreredményeket, néhány napon belül megkapjuk őket" - mondta el az AFP-nek Bocar Thiam, a rezervátum igazgatója.