A tudósok a közelmúltban észlelték az ugrónyulak rózsaszínű ragyogását: egyrészt a múzeumi példányoknál, másrészt a fogságban tartott állatoknál. Megállapították, hogy az ugrónyulak feltűnő fluoreszkáló színei igencsak élénkek, és nagyon eltérő mintázatot képeznek „a más emlősökben előforduló biofluoreszcenciához képest".
A Scientific Reports tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a biofluoreszcencia során
a beérkező fény rövidebb hullámhosszú, ultraibolya részét elnyeli az adott állat kültakarója, és hosszabb hullámhosszú fényként (vöröstől kékig terjedően) bocsátja ki.
A gerinctelenek, a hüllők, a kétéltűek, a halak és a madarak számos fajtája fluoreszkáló, de az utóbbi években a tudósok hasonló jelenséget fedeztek fel az alkonyatkor vagy éjszaka aktív emlősökben is, például repülő mókusokban, erszényes oposszumokban és a kacsacsőrű emlősökben.
Az ugrónyulak (Pedetes capensis) szintén éjszakai állatok, amelyek leginkább Dél-Afrikában, valamint Kenya és Tanzánia egyes részein élnek. Rövid elülső végtagokkal és erőteljes, kenguru-szerű hátsó végtagokkal rendelkeznek; és a tanulmány szerint világítanak.
Akkor fedeztük fel az ugrónyulak rejtett fényét, miközben a repülő mókusoknál és más emlősöknél kerestük a biofluoreszcencia jeleit a chicagói Field Múzeum gyűjteményében
– mondta Erik R. Olson, a tanulmány vezető szerzője, az Ashlandi Northland College természeti erőforrásainak docense a LiveScience online tudományos portálnak. – Aztán hirtelen megláttuk ezt a rózsaszín-narancssárga biofluoreszcenciát az ugrónyulaknál.
A tudósok végül összesen 14 múzeumi példányt és hat fogságban tenyésztett ugrónyulat vizsgáltak. UV fény alatt a nyak hátán sötétbarna szőr csíkokban és élénk rózsaszínű foltokban világított.
A hím és a nőstény állatok ugyanolyan intenzitással fluoreszkáltak.
A biofluoreszcens társaság más emlőseivel ellentétben az ugrónyulak fényes mintázatai igencsak változatosaknak bizonyultak, sőt egyes esetekben egyenesen foltosnak látszottak.