Eleinte egy amerikai természetvédelmi sikertörténetként aposztrofálták, ám a számok azóta gyors zuhanásba kezdtek. Most azonban talán újra felcsillant a remény a vörös farkas vagy más néven rőt farkas (Canis rufus) túlélésére.
Az állatot a vadászata miatt a vadonban kihaltnak nyilvánították, és bár azóta visszatelepítették, viszont így is kihalóban van.
Ezért a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a kihalófajok közé sorolja.
A vörös farkas program szinte teljesen összeomlott az elmúlt időszakban
– mondja Heather Clarkson a The Guardian online portálnak, aki a Defenders of Wildlife környezetvédelmi jótékonysági szervezettel dolgozik. – Az a legszomorúbb, hogy körülbelül húsz év kellett ahhoz, hogy a program beváltsa a hozzá fűzött reményeket; és most összeomlott, ami csalódást okoz.
Januárban néhány természetvédelmi csoport, köztük a Vadon Élő Állatok Védelmezői (Defenders of Wildlife), jogi lépéseket tett azt követően, hogy az észak-karolinai keleti körzet kerületi bírósága úgy döntött, hogy eltörli a vörös farkasok újratelepítési programját. Ebben a hónapban azonban újabb tervet terjesztettek a bíróság elé.
A vadon élő vörös farkasok számának növelésére vonatkozó terv végrehajtását még 1973-ban kezdték el. A Hal és Vadvédelmi Szolgálat (USFWS) akkoriban igyekezett minél több vadonban nevelkedett állatot befogni, hogy létre tudjon hozni egy fogságban nevelt farkasokra irányuló tenyésztési programot. Ezt szűntették be teljesen váratlanul.
1980-ban a vörös farkast már kihaltnak nyilvánították a vadonban.
Az első újratelepítést hét évvel később hajtották végre Észak-Karolinában, a 60 ezer hektáros Alligator River nemzeti menedékhelyen. A szakemberek ekkor szabadon engedtek egy tenyészpárt, és a fogságban született kölyköket később a falkák gondozták.
A program 2011-es csúcspontján már körülbelül 130 rőt farkas kóborolt a lápos, mocsaras területeken, valamint a parti pusztákon.
Ez volt az első alkalom az Egyesült Államokban, amikor egy nagy ragadozót a vadonban kihaltnak nyilvánítottak, majd sikeresen visszatelepítették.
Mire azonban Heather Clarkson és munkatársai 2016-ban megkezdték a projekt munkáit, már döbbenetes számokkal találkozott: hatvannál is kevesebb állat maradt a vadonban.
Emlékszem, hogy amikor még kisgyerek voltam és az általános iskolában megismertem a vörös farkast, akkor megtanultam, hogy mi biztosítjuk az egyetlen helyet az egész világon, ahol még élhetnek ezek a csodálatos lények
– emlékezett vissza Clarkson, aki Észak-Karolinában született. – Gyorsan eltelt húsz év, és egy olyan állásra jelentkeztem, amely ismét a faj megmentésére törekszik; ez nem csak szürreális, hanem szívszorító is.
Bár arról a tudományos társadalomban sokáig vita tárgyát képezte, hogy külön fajról, alfajról vagy hibridről van-e szó, de a legtöbb tudós a vörös farkast ma már önálló fajnak tekinti. Genetikai állományát tekintve közelebb áll a prérifarkashoz illetve a kihalt óriásfarkashoz, mint a szürke farkashoz.
Méreteivel a farkas és a prérifarkas között helyezkedik el, és elsősorban kisebb emlősökkel, például mosómedvékkel, rágcsálókkal és nyulakkal táplálkozik.
A vörös farkas a világ legveszélyeztetettebb farkasfaja, bár az 1900-as évek elejéig az Egyesült Államok keleti és déli középső részén gyakori volt, New York államtól Louisiana-ig és Texas nyugati részéig elterjedt.
A települések fejlődése miatt azonban csökkent az életterük, felaprózódott a tenyész- és vadászterületük, miközben a faj veszélybe került a prérifarkasokkal való hibridizáció miatt.
Ám jelenleg a legnagyobb fenyegetést a földtulajdonosokkal való konfliktusok okozzák, ami miatt elkezdték őket levadászni.
Annak ellenére, hogy a vörös farkast védi a veszélyeztetett fajokról szóló törvény, mégsem illegális egy olyan állat megölése, amelyik emberre, haszonállatra vagy a házikedvencre támad.
Rengeteg feszültség keletkezett az elmúlt években a földtulajdonosok és a szövetségi kormány között
– mondja Clarkson. – A farkasokból nagyon könnyen bűnbak lett és egyre több kérdést generáltak.
Egy természetvédelmi jótékonysági szervezet, az észak-karolinai Wildlife Federation megpróbálja optimalizálni a földtulajdonosok és a vadon élő állatok együttélését.
Elindították a „Prey for the Pack" nevű programot, amely a vörös farkasok egyfajta támogatását jelenti;
és több szerződést is kötöttek olyan földtulajdonosokkal, akik a fajok helyreállítását kívánják elősegíteni.
Az egész kérdés a magánbirtokosok birtokkezelési képességére vezethető vissza
– magyarázta Tim Gestwicki, a szervezet ügyvezetője. – És ez csak egy dolgot jelenthet: elő kell segíteni a prérifarkasok ügyének kezelését, mert azokat sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni a vörös farkasoktól.
Bár a „problémás farkas" kilövésének engedélye meghatározó tényezőnek bizonyult a vörös farkas egyedszámának csökkenésében, ám sokkal kritikusabb lépést jelentett, amikor 2015-ben az USFWS kijelentette, hogy
a genetikai védelem érdekében a fogságban nevelt farkasokat többé már nem engedik szabadon a vadonban, és nem folytatják a prérifarkasok ivartalanítását sem.
A komplex döntést követően a rőt farkas populációk drasztikusan csökkenni kezdtek: 2019-ben és 2020-ban 31 év után először nem született vörös farkas kölyök a vadonban.
Hat év telt el anélkül, hogy további farkasokat engedtek volna szabadon, ami azt jelenti, hogy egy év alatt akár két farkas elvesztése is pusztító hatással bírt a populációra
– mutatott rá Clarkson.
A természetvédelmi csoportok végül a bírósághoz fordultak és beperelték a szövetségi ügynökséget. A kerületi bíróság végül a január 22-i határozatában kijelentette, hogy az USFWS-nek folytatnia kell a fogságban nevelt vörös farkasok szabadon engedését és a prérifarkasok ivartalanítási programját, valamint tervet kell benyújtania a program visszaállítására.
Kijelentették, hogy ennek hiánya „minden bizonnyal a vörös farkas kipusztulását eredményezné".
Az USFWS azóta kiadta a legújabb terveket és kijelentette, hogy folytatja a kölyöknevelő programot és a fogságban nevelt vörös farkasok szabadon engedését.