A deformáltszárny-vírus a háziméh egyik ősellensége: elcsökevényesíti a szárnyakat, ezzel röpképtelenné teszi a rovarokat, miközben a beteg rovarok csak feleannyi ideig élnek, mint egészséges társaik. A kórokozóval fertőzött méhek immunrendszere legyengül, bénulás fenyegeti őket, a méhészek pedig semmit nem tudnak felvonultatni a vírust terjesztő ázsiai méhatka (Varroa destructor) ellen.
A Scientific Reports tudományos szaklapban publikált tanulmány ennél még egy lépéssel tovább megy. A kutatók szerint ugyanis amikor a dolgozók megfertőződnek, akkor egyszerűen felfalják a fiatalokat.
Ez a megállapítás talán azt is magyarázhatja, hogy a DWV miért vált sokkal pusztítóbbá, és hogyan vezet gyakran az egész család összeomlásához.
A kutatás szerint a deformáltszárny-vírus növekvő virulenciája részben tehát a méhek kannibalizmusának köszönhető. Ha egy mézelő méh (Apis mellifera) lárva megbetegszik, a dolgozó valószínűleg „kiszagolja a fertőzést" és elpusztítja a fiatal egyedet. Az entomológusok ezt a viselkedést higiénikus kannibalizmusnak nevezik.
Ez egy jótékony magatartás, ami különösen hasznos a bakteriális és gombás fertőzések leküzdésében
– mondta Jay Evans, az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium Méhkutató Laboratóriumának entomológusa a LiveScience online tudományos portálnak. – A dolgozók ugyanis megfékezik a fertőzést, mielőtt az tovább terjedne a kaptárban.
Hozzátette: az olyan viselkedés, mint a higiénés kannibalizmus, nagyrészt kordában tartja az atkákat is. Ám most kiderült, hogy a DWV a méhek saját védekezési taktikáját fordítja ellenük. A varroa atkák csak a „trójai faló" szerepét töltik be, amelyek lehetővé teszik a vírus hozzáférését az egész kolóniához.
Bár magát a vírust a tudomány régóta ismeri, ám csak az utóbbi években vált problémává, amikor kapcsolatot teremtett az atkákkal.
A Varroa atkák önmagukban is fenyegetést jelentenek, de az 1980-as évek óta veszélyesebbé váltak, mivel a DWV akkor alakult ki és vektorként használja őket –
mutatott rá Evans.
Hogy többet megtudjanak a vírus terjedési módjáról, Evans és munkatársai céltudatosan fertőzték meg a mézelő méh bábokat egy laboratóriumi telepen méhatkákkal, amelyek egy specifikus DWV törzset hordoztak és amely azonosítható genetikai vonalkódot tartalmazott.
Azt látták, hogy a dolgozók a fertőzött bábokat lezárták, majd nagy részüket megették. A kutatók ezt követően megvizsgálták a dolgozókat a DWV kísérleti törzsének jelenlétére vonatkozóan;
megállapították, hogy a fertőzés a könnyen irányítja a rovarokat a kannibalizmus irányába.
Második kísérletükben a tudósok azt vizsgálták, hogyan terjed a vírus a dolgozók között. Kiderült, hogy a vírus egyfajta „rövidzárlatot" váltott ki a méhekben, az úgynevezett trophallaxis-t, amelynek során a táplálást végző dolgozók gyakran megosztják az ételt éhesebb társaikkal úgy, hogy egy részét visszatartják a szájukban.
A kutatók szignifikánsan magasabb szintű DWV-átadást tapasztaltak az ilyen táplálékot kapott méhekhez.
A szakemberek végül megállapították, hogy az atkák és vírusok efféle kombinációja a jelenleg a legnagyobb kihívást jelenti a méhek és méhészetek számára.