Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A felvilágosult szellemiségű dokumentum korlátozta a mágnások befolyását, az addigi királyválasztást örökletes királysággal helyettesítette. Rögzítette a három hatalmi ág szétválasztását - a kormányzást az országgyűlésnek felelős minisztérium kezébe helyezte, a hatalom gyakorlását és a törvényhozó hatalmat a királyra és a kétkamarás királyi tanácsra ruházta át.
A nemesség vétójoga, a liberum veto megszüntetésével a többségen alapuló döntéshozást vezették be,
a királyi városok polgárai választójogot, a parasztok és jobbágyok jogi védelmet kaptak.
Az alaptörvény II. (Poniatowski) Szaniszló Ágost király reformtörekvéseit testesítette meg. A művelt, ravasz politikusnak számító uralkodó 1764-ben, Nagy Katalin orosz cárnő közbenjárására került a lengyel trónra, mégpedig a hanyatlás időszakában, amikor a 15.-16. században még virágzó nemesi köztársaságot,
a Lengyel-Litván Uniót belülről a nemesség hatalmi harcai, kívülről pedig a környező hatalmak (Poroszország, Oroszország és a Habsburg Birodalom) beavatkozásai gyengítették.
A lengyelek a belső és külső veszélyekre válaszul hajtották végre a világtörténelmi jelentőségű reformokat az oktatás, a gazdaság, az állami szervezetek és a jogrendszer területén.
Az előjogait, a rendi gyűlés által biztosított „aranyszabadságát" féltő nemesség fegyvert ragadott II. Szaniszló Ágost ellen. Az 1768-ban kitört polgárháborúba bekapcsolódó szomszédos nagyhatalmak 1772-ben első ízben osztották fel egymás között Lengyelországot, mely ennek nyomán területének mintegy harmadát veszítette el.
A felosztást követő politikai szélcsendben II. (Poniatowski) Szaniszló Ágost király felvilágosult reformokat vezethetett be.
Ezek kezdetben a szomszédos hatalmak által ártalmatlannak tartott területre, a művelődésre összpontosultak, melynek fejlesztését az 1773-ban megalapított, az osztrák után Európa második legrégebbi művelődési minisztériumának tartott Nemzeti Oktatási Bizottság felügyelte.
A reformtörekvések hozzájárultak a városok fejlődéséhez, benépesedéséhez is. Varsó az akkori Közép-Európa egyik legnagyobb városává, a felvilágosodás és a klasszicista építészet központjává vált.
Az 1780-as évek végén Oroszország és Ausztria erejét a törökök elleni háború kötötte le. II. Szaniszló Ágost ezt hatalma megerősítésére próbálta kihasználni, katonai szövetséget ajánlott Katalin cárnőnek, ennek fejében a lengyel hadsereg bővítésére kért engedélyt.
A Lengyel-Litván Unió részvételét az orosz-török háborúban az 1788-ban összeült lengyel szejm hagyta volna jóvá,
de a cárnő közben elutasította a lengyel király ajánlatát. Így a rendi gyűlés végül az ajánlathoz hozzáfűzött, ám az orosz uralmat gyakorlatilag aláásó reformprojekteket tűzte napirendjére.
Az így kidolgozott alkotmány elfogadásához némi ravaszság is kellett, a szavazást a reformok hívei a húsvét utáni napokra tűzték ki, amikor a képviselők többsége távol volt Varsótól. Az alkotmányról való szavazás így egy „békés államcsíny" keretében történt meg.
A közben újból kedvezőtlenné vált nemzetközi helyzettel is megindokolt „nagy reformot" 1791. május 3-án szavazták meg
(lengyelül: Konstytucja Trzeciego Maja vagy Konstytucja 3 Maja 1791 roku), a kihirdetést az utcán váró tömeg hatalmas éljenzéssel fogadta.
A szavazás után néhányan tiltakoztak, de a szejm vizsgálóbizottsága május 5-én megállapította, hogy a jogalkotás törvényes volt.
A változásokat ellenző, a targowicai konföderációba tömörült arisztokrácia a cárnőtől kért segítséget. II. Katalin 1792 májusában százezer fős sereget küldött a lengyelek ellen, akiket a poroszok is hátba támadtak.
II. Szaniszló Ágost kénytelen volt csatlakozni a lengyel történelembe az árulás szinonimájaként bevonult targowicai konföderációhoz, az új alkotmányt felfüggesztették.
A reformok megakasztása után az ország újabb felosztásai következtek. Norman Davies brit történész szerint a Lengyel-Litván Uniót „nem a belső anarchia miatt kellett lerombolni. Azért kellett elpusztulnia, mert többször is megpróbálta megreformálni magát."
Így 1793-ban az egymással egyezségre lépő oroszok és poroszok másodszor is megcsonkították Lengyelországot.
A megszállók ellen 1794-ben Tadeusz Kosciuszko, az amerikai függetlenségi háború hős tábornoka és Józef Antoni Poniatowski herceg vezetésével felkelés tört ki, ennek leverése után az oroszok, az osztrákok és a poroszok megállapodtak abban, hogy egy harmadik, végső felosztással megszüntetik a számukra oly sok gondot okozó Lengyelországot. Ez 1795-ben következett be.
II. Szaniszló Ágost akkor lemondott trónjáról, három évvel későbbi haláláig a három nagyhatalom által neki juttatott 200 ezer aranydukátból élt előbb az oroszokhoz került Grodnóban (ma Hrodna, Fehéroroszország), majd Szentpétervárott.
A 18. században halálra ítélt Lengyelország több mint egy évszázadra eltűnt a térképekről, független államiságát csak 1918. november 11-én nyerte vissza.
A korabeli államkorszerűsítési esélyeket megtestesítő május 3-ai alkotmány az elnyomások közepette a nemzeti függetlenség jelképévé vált.
Az alkotmány megünneplését 1947-ben a kommunista vezetés betiltotta, május harmadikát a parlament csak az 1989-es rendszerváltást követően nyilvánította ismét nemzeti ünneppé.
Szemben Lengyelországgal, Magyarországon a reformokat fentről, rendeleti úton igyekeztek bevezetni az abszolutista uralkodók, Mária Terézia és fia, II. József.
A hazai országgyűlés jogalkotásában ezért rendszerszerűen csak évtizedekkel később, 1848-ban jelentek meg a lengyelhez hasonló, polgári elveken nyugvó jogi szabályok és intézmények. A tudósok szerint a májusi alkotmánnyal így leginkább a magyar áprilisi törvények rokoníthatók.
(MTVA Sajtóarchívum, Origó)
