A halaknak általában vízre van szükségük ahhoz, hogy táplálkozzanak és, hogy egyáltalán életben maradjanak. Ám az egyik murénafaj láthatóan képes tengeri rákokat zsákmányolni úgy, hogy szó szerint kivergődik a tengerből, hogy apály idején elkapja azokat. A kutatók nemrég videón rögzítették, ahogy az Echidna nebulosa murénaféle
a „másodlagos" állkapcsát használta ehhez, ami elég erős volt ahhoz, hogy megragadja és lenyelje a táplálékot, mielőtt visszavonulna az vízbe.
A felső és a köztiállkapocs, és általában az állkapcsok messzemenő visszafejlődése és átalakulása, továbbá többnyire a mellúszó hiánya különbözteti meg az angolnaalakúak többi családjától. Minden csontos halnak (amelyeknek csontváza többnyire csontból, nem pedig porcból áll) a fő állkapcsa mellett úgynevezett garati állkapcsa is van.
A Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum szerint ezek kisebbek, mint a halak szájában lévő állkapcsok, és a zsákmány megfogására, átszúrására vagy zúzására szolgálnak.
A legtöbb hal másodlagos állkapcsaival ellentétben azonban a murénaféléké „nagyon mozgékonyak", és egy ügyes evolúciós trükkel a szájüregbe is felcsúszhatnak
– mondta Rita Mehta, a Kaliforniai Egyetem Ökológiai és Evolúciós Biológiai Tanszékének docense a LiveScience online tudományos portálnak.
A tudós korábban már foglalkozott ezzel a szélsőséges mozgással, és megfigyelte, ahogy „ezek a csodálatos fogók megragadták a zsákmányt".
A Journal of Experimental Biology tudományos szaklapban most publikált tanulmányban Mehta és társszerzője, Kyle Donohoe, az UCSC Pinniped Cognition and Sensory Systems Laboratory kutatási asszisztense egy filmet forgatott a jelenségről. A felvételeken jól látható, ahogy az állatok a vízen kívül táplálkoznak.
Annak alapján, amit tudtunk a garat állkapcsainak mechanikájáról, izgalmas volt megfigyelni, ahogy a murénafélék képesek megragadni a zsákmányt az árapályban vagy a szárazföldön
– mutatott rá Mehta.
A kutatás során a szakemberek hat éven át végeztek laboratóriumi kísérleteket ezekkel az állatokkal, amelyek akváriumába víz feletti emelvényeket és rámpákat telepítettek. Ezután jöhetett a „kiképzés" egy-egy, a rámpákra helyezett tintahal darabbal.
Idővel a táplálék egyre magasabbra került, míg végül a murénák egymástól függetlenül másztak ki a vízből, hogy élelemhez jussanak.
A tudósok összesen 67 videót rögzítettek és elemeztek, amelyekből megállapították, hogy a halak ugyanúgy és ugyanolyan sebességgel használták a garat állkapcsukat a vízben és a szárazföldön egyaránt.