A hímzett, viking kori textilek felfedezése igencsak szokatlan, ezért a tudósok szinte el sem hitték, hogy ekkora szerencséjük lehet.
Mi, akik textíliákkal dolgozunk, nagyon örülünk, amikor találunk egy darab szövetet, még akkor is, ha az csak néhány centiméteres
– mondta Ruth Iren Øien, a Norvég Tudomány és Technika Egyetem (NTNU) Egyetemi Múzeumának régésze a HeritageDaily online portálnak. – Ebben az esetben egy csaknem tizenegy centiméteres textilmaradványunk van, amelyen a hímzés kétség kívül teljesen egyedi.
Ez a lelet valójában annyira egyedinek számít, hogy saját bevallása szerint Øien alig hitte el, amit a mikroszkóp lencséjén keresztül látott.
A viking korból származó, hímzett textilek ugyanis olyanok, amelyeket csak néhány fényűző és gazdag ember sírjából ismerünk, például a dániai Oseberg és Mammengraven területről.
A textillel borított brosst egy női sírban fedezték fel Norvégia déli részén, a Trøndelag megyei Hestnes-ben, még a 2020-ban végzett ásatások során. A sír korát a szakemberek körülbelül 850–950-re teszik, a viking kor közepére.
Az elhunyt nőt egy fából készült temetkezési helyen helyezték el, majd a sír fölé egy hosszú halmot, egy hosszúkás „temetődombot" emeltek. Az ilyen típusú sírok a tudósok szerint azonban Közép-Norvégiában igencsak szokatlannak számítanak.
Az úgynevezett kamrasírok elsősorban a svédországi Birkában és a volt dán területeken, köztük, Dániában, beleértve a Scaniát (a mai Skåne-t), Norvégia délkeleti részein és a mai Németország területén található Hedeby-ben terjedtek el.
Ráadásul a síremlékek sem voltak ebben a régióban szokványosak.
Az asszonyt egy három rétegű brossal temették el, ami Norvégiában meglehetősen ritka leletnek számít, mert főleg a régi dán területeken volt jellemző. Emellett több száz, miniatűr méretű gyöngyöt is „örök nyugalomra" helyeztek itt: ez a típus azonban csak nagyon kevés norvég sírból ismert a tudósok előtt.
A gyöngyök a jobb vállra koncentrálódtak, de azt nem tudjuk, hogy egykor gyöngyből készült nyaklánc vagy valami más lehetett-e
– mutatott rá Sauvage. – Hasonló gyöngyöket Hedeby-ben találtunk és az onnan származó leletet a kollégák úgy értelmezték, mint a gyöngyhímzés egyik formáját.
Hozzátette: elég erős a gyanú, hogy ugyanez lehet a helyzet itt is.
A régészek úgy vélik, hogy a sírban valószínűleg nyolc, különböző textília maradványait találták meg. Ezek között hat darab gyapjúszövetet és kettő vászonszövetet. A szövetek minősége, szerkezete és megjelenése is eltér egymástól.
Ma eldobjuk a ruhákat és újakat veszünk anélkül, hogy kétszer is gondolkodnánk rajta, de a viking időkben ez biztosan nem így volt
– hangsúlyozta Øien. – Egy teljes évnyi munkaóra volt szükséges ahhoz, hogy elegendő textília készüljön egy család teljes ruházatához.
Hozzáfűzte: el kell ismerni, hogy a viking korban nem számított általánosnak, hogy minden évben új ruhákat szerezzenek be, és sok ruhadarabot az utódok örököltek.
Akkoriban a hajók vitorlájának elkészítéséhez például körülbelül kétezer juh gyapjújára volt szükség.
A munkaerő és az alapanyagok tekintetében egy viking-kori vitorla ára a becslések szerint 15 és 20 millió norvég korona (517-689 millió forint) közötti értéket jelent, ha azt mai értékén számoljuk.
Más szavakkal: annak a ténye, hogy a norvég sírban eltemetett nő ilyen mennyiségű ruhát viselt, az azt jelenti, hogy komoly rangja lehetett, amit az értékes tárgyak kísérete is erősít. A tudósok szerint a sírban található textíliák legalább ugyanolyan értékesek voltak, mint a halottal együtt örök nyugalomra helyezett tárgyak.
A szakemberek szerint azonban igencsak szokatlan, hogy ilyen mennyiségű, jó állapotban megőrzött textíliát találnak egyetlen sírban. A temetkezési helyen a textíliákat több ponton egymásra rétegezték, többek között pont azon a ponton, ahol a tűk a brossokhoz kapcsolódtak.
A kutatók véleménye alapján ezek valószínűleg a belső és a külső ruházatból származó ruhadarabokat jelenthetik.
A töredékek többsége ezenkívül a válogatott ruhatípusok varrásáról és részleteiről is árulkodik. Mindez ritka betekintést enged a tudósok számára a korabeli viking nők öltözetébe.
Úgy képzeljük el, hogy a nő egy úgynevezett pinafore ruhát viselt, ami egy kötényként viselt ujjatlan ruhadarab és amelyet teknős brossokkal rögzítettek
– magyarázta Øien. – A ruha alatt valószínűleg egy inget vagy ingvászont vagy egy finom gyapjú inget viselt, míg a válla fölött nagy valószínűséggel egy köpenyt hordott, hímzett díszítőelemekkel.
Az elemzések után úgy tűnik, a köpenyt finom gyapjúszövettel bélelték ki, és a széle mentén keskeny fonás maradványait is láthatjuk. A régészek szerint meglehet, hogy ezt a fonatot az él megerősítésére készítették, de díszítő funkciót is szánhattak neki.
A szakemberek emellett a ruházatok színét is alaposabban megvizsgálják.
Mikroszkóp alatt láthatjuk, hogy egyes hímzőszálak pigmentációja eltérő, mint az alatta lévő szövet
– hangoztatta Øien. – Ennek az lehet az oka, hogy a hímzőfonalakban használt rostok típusait a talajban töltött idő másképpen befolyásolta, mint a szövetben lévő rostokat. Bízom benne, hogy a további elemzés választ adhat majd ezekre a fontos kérdésekre is.
Hozzáteszi azonban, hogy az őskori textíliák színének elemzése rendkívüli kihívást jelent a tudomány számára, mivel akkoriban csak és kizárólag növényi festékeket használtak, mindenféle vegyszerek használata nélkül.
A színek az elmúlt 1100 évben a talajba kerülhettek.
Egyes színek szerencsére azonban könnyebben nyomon követhetők, mint mások. Ilyen például az indigó, amely kék színt hoz létre.
Noha a textilszínek azonosítása nehéz feladat, az új technológiáknak köszönhetően azt azonban meg lehet tudni, hogy honnan származik a textilek alapanyagául szolgáló gyapjú.
A maradék olyan jól megőrzött, hogy a régészek azt remélik, hogy képesek lesznek elvégezni a szálak izotóp elemzését.
Øien szerint ezek az izotópok ugyanannak az elemnek lehetnek a variánsai, amelyek az élelmiszer-forrásoktól és a különböző földrajzi helyektől függően változnak. A gyapjú izotópjainak elemzésével tehát megtudhatnák, hogy a szövet helyi juhoktól származik-e vagy importálták azt.