Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A világon több olyan hangyafaj él, amely más hangyákkal végezteti el a királynő és a boly körüli teendőket. Ezek a rabszolgahangyák etetik a királynőt, gondoskodnak a lárvák és a bábok megfelelő életkörülményeiről, illetve építik és karbantartják a hangyabolyt. A rabszolgatartásnak különféle fokozatai vannak. Akadnak olyan hangyák, amelyek csak a boly életének beindításához rabolnak el bábokat más hangyafajoktól, majd később önfenntartókká válnak. A legfejlettebb rabszolgatartók - amelyeknek hírhedt képviselői az amazonhangyák - azonban teljesen rá vannak utalva rabszolgáik munkájára, nélkülük a boly elpusztulna.
Az emberek általában úgy gondolják, hogy a rabszolgatartó hangyák főként a trópusi területeken honosak. Ez azonban tévedés. Még Magyarországon is több fajuk él, köztük a Polyergus rufescens amazonhangya. A hangya viselkedéséről így írt a múlt század első felében a Brehmben a neves kutató, a Természettudományi Közlöny szerkesztője, Szabó-Patay József.
"Az amazonhangyának (Polyergus rufescens) legfejlettebb a rabló- és rabszolgatartó-ösztöne. Szervezetén már nagyon is meglátszik, hogy rablóösztöne minden más tevékenységet háttérbe szorított. Rágója ár alakú, belső szélén hiányzik az a legkülönbözőbb munkákra alkalmas, lapát alakú kiszélesedés, mely a fészkében rabszolgaként élő Formica fuscán vagy ennek alfaján, a rufibarbison oly szembeötlő. Rágója nem is használható semmilyen házi munkára, hanem annál félelmetesebb harci eszköz, mellyel rabló hadjáratai alkalmával könnyen szétharaphatja a bábjait védő rabszolgahangya fejét.
Szervezetének többi része is egyoldalúan a harcos élethez alkalmazkodott, minek következtében az amazonhangya királynő és munkásai elvesztették a faj önfenntartásának egyik legfontosabb kellékét: a táplálkozás ösztönét. Ha rabszolgáiktól elkülönítjük őket, szájuk előtt lehet a táplálék, mégis éhen pusztulnak. A királynő és a munkások ivadékaikat sem tudják gondozni. Rabszolgák hiányában a lárváik szintén éhen vesznek mellettük. Az amazonhangya élete és fajának fennmaradása tehát "rabszolgájától" függ. Ezért egyetlenegy napot sem mulaszt el az amazonhangya, hogy meg ne kíséreljen újabb rabszolgákat szerezni.
Páratlanul érdekes harcmodorukat nyári délutánokon 2-5 óra között figyelhetjük meg. Láthatjuk, hogy mintegy parancsszóra felkerekedik államuk minden amazonja és 20-30 cm sűrű sávba sorakozva nyomulnak előre. Útjukat követve, megérkezünk velük a bekövetkezendő csata színhelyére, egy rabszolgahangya telepéhez. Amint ideérnek, a csapat elején levők megrohanják a fészket, a kétségbeesetten szaladgálókat figyelmen kívül hagyva, benyomulnak a féltve őrzött gubók (bábok - a szerk.) kamrájába. Néhány pillanat múlva már meg is jelennek az első sorban levők, rágóik között egy-egy gubót tartva. Alig hagyják el ezek a fészket, nyomukban mások hatolnak be zsákmányért, amelyet megszerezve, azonnal saját fészkükbe hurcolnak s ott rabszolgáik gondozására bízzák.
Az ellenállókkal roppant gyorsan és ügyesen bánnak el, a merészek fejét tűhegyes rágóikkal egy pillanat alatt keresztülfúrják. Természetes, hogy ügyességük és félelmetes harci eszközük ellenére, közülük is többen ottmaradnak a csatatéren. Ha több rabszolgahangyának sikerül egyet a rablók közül elfognia, annyira elárasztják hangyasavval, hogy elalél s ilyenkor azután már könnyű vele végezni; rendesen fejét vagy végtagjait lerágják."
Bár a rabszolgatartó hangyák - erős fegyverzetük miatt - előnyben vannak a rabszolgahangyákkal szemben, azért azok sem teljesen védtelenek az ellenséggel szemben. A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatói az észak-amerikai Temnothorax longispinosus hangyával kísérleteztek, amely gyakori célpontja a rabszolgatartó hangyáknak. Amikor a hangyák rabszolgatartók közeledését észlelik, rendkívül agresszívan védekeznek, és próbálják elpusztítani őket harapásaikkal és szúrásaikkal. A rovarok azonban nem pazarolják energiájukat a kevésbé fenyegető behatolókra.
A kutatás vezetői, Inon Scharf és Susanne Foitzik négy hangyafajjal hozták össze a T. longispinosus dolgozókat a laboratóriumban készített fészkükben. Az első számukra ismeretlen faj volt, amellyel nem találkozhattak élőhelyükön, a második más fészekből származó fajtársuk, a harmadik egy rokon faj - ismert versenytársuk - képviselője, és végül a negyedik egy rabszolgatartó faj volt.
Az Ethology folyóirat legújabb számában közölt eredményekből kiderült, hogy a hangyákból a rabszolgatartó váltotta ki a leghevesebb reakciót. A többi hangyát csak egyszerűen megpróbálták kicibálni a fészekből, de a rabszolgatartóra többen is rárohantak, csípték, harapták, ahol érték.
"Meglepő, hogy milyen határozott különbséget tettek" - mondja Scharf. "Evolúciós szempontból azonban van értelme a viselkedésnek. Nem pazarolnak energiát arra, hogy minden egyes behatolót agresszívan megtámadjanak. Logikus, hogy válaszreakciójukat a fenyegetés mértékéhez igazítják."
Szintén a közelmúltban fedezték fel, hogy a rabszolgák néha fellázadnak uraik ellen. Alexandra Achenbach és az iménti vizsgálatban is részt vett Susanne Foitzik, a müncheni Ludwig Maximilians Egyetemen vizsgálták a már fogságba ejtett Temnothorax hangyák viselkedését. Kiderült, hogy egyes elrabolt lárvák felnőve módszeresen gyilkolni kezdik foglyul ejtőik bábjait, ahelyett, hogy gondoznák azokat. Néha akár a fészek kétharmadát is kiirthatják. Megfigyeléseiket az Evolution folyóirat 2009. áprilisi számában tették közzé.
Korábban a kutatók úgy vélték, hogy a rabszolgahangyák csak a rabszolgatartók támadásakor próbálják megakadályozni a kolóniát jelentősen gyengítő rablást. Ez volt az első beszámoló arról, hogy létezik megelőző védekezés is, amikor a rabszolgahangyák a rabszolgatartók erejének gyengítésével igyekeznek csökkenteni a támadások hatékonyságát.
