Döbbenetes magasságban figyelték meg ezt a tömzsi madarat

A sárszalonkák vándorláskor megállás nélkül 6000 kilométert repülnek, így három nap alatt eljutnak Svédországból Közép-Afrikába. A lenyűgöző teljesítményhez hozzájárul, hogy nappal a meleg elől nagyobb magasságokba emelkednek – alkalmasint akár 8000 méterre is.

Ne tévesszen meg senkit a nagy sárszalonka zömök testalkata. E fél méteres szárnyfesztávú, elsőre mokánynak tűnő gázlómadár valójában szélsebes maratonrepülő, amely

mindössze három nap alatt eljut Svédországból Észak-Afrikába úgy, hogy közben sem enni-inni, sem pihenni nem áll meg.

Kutatók most megfigyelték, hogy a vándorló sárszalonkák minden hajnalban közel 2500 métert emelkednek, és csak szürkületkor ereszkednek újra vissza, feltehetőleg azért, hogy a hűvösebb magassági levegőn elkerüljék a napsütés okozta esetleges túlhevülést. Az eredmények a Current Biology folyóirat legutóbbi számában láttak napvilágot.

Forrás: Wikimedia Commons

A sárszalonkák emellett több időt töltenek nagy magasságokban, mint korábban vélni lehetett: vándorlása alatt egyikük a Mount Everest csúcsmagasságához közel, csaknem 8700 méteren repült öt megszakítatlan órán keresztül. Ez a legnagyobb repülési magasság, amelyet nyomkövetett madárnál valaha dokumentáltak.

„Bárki, aki az állati viselkedéssel foglalkozik, gyakran szembesül az egyedek közötti óriási változatossággal. Ezek a madarak viszont mind majdnem pontosan ugyanazt csinálják – mondta el Åke Lindström, a svédországi Lund Egyetem biodiverzitás tanszékének professzora és a cikk vezető szerzője. –

A nagy sárszalonkák vándorlási mintázatában rendkívül kifejezett napi ciklusosságot találtunk: nappal magasabban, éjjel alacsonyabban szállnak. Úgy tűnik, megtalálták a számukra optimális viselkedést."

A nagy sárszalonkák a hosszú repülőutak bajnokai. Svédországi költőhelyükről megállás nélkül 6000 kilométert utaznak a Száhel-övezetbe, ahol egyhónapos őszi pihenő után további 1500-3000 kilométert repülnek végleges afrikai áttelelőhelyeikre, majd tavasszal 5200 kilométert tesznek meg visszafelé Délkelet-Európába. A tudósoknak mindeddig csak minimális bepillantásuk volt e nagy vándorlások részleteibe. A korábbi kutatások során a madarakat csak akkor követték, amikor épp egy radar hatókörében tartózkodtak, és a hiányos megfigyelések alapján azt feltételezték, hogy a sárszalonkák – sok más madárhoz hasonlóan – állandó repülési magasságot tartanak az energiaveszteség minimalizálása érdekében. Az újabb technológiának köszönhetően azonban a tudósok most már a vándorlás teljes ideje alatt folyamatosan követni tudtak minden egyes jelölt egyedet.

Forrás: Wikimedia Commons

A vizsgálatban Lindström és munkatársai parányi, a madarak össztömegének mindössze 1 százalékát kitevő mini-adatgyűjtő berendezéseket erősítettek 14 példány lábára. A készülékek a repülés minden órájában megmérték a madarak aktivitását, a légnyomást és a hőmérsékletet.

A kutatók mindhárom évszakos költözés során ugyanazt a jól körülírható repülési mintázatot azonosították: a közepes-nagy magasságban töltött éjszakák után a sárszalonkák minden hajnalban nagyon nagy magasságba emelkedtek, és csak késő délután - estefelé ereszkedtek vissza az előző éjszakai szintre.

Az éjszakai repülési magasságuk jellemzően a tengerszint fölötti 1600-2100 méter, a nappali repülési magasságuk a tengerszint fölötti 3900-4500 méter volt.

Hogy miért változtatják a sárszalonkák napszaktól függően a repülési magasságukat, az egyelőre tisztázatlan. A vándorlást elsődlegesen befolyásoló tényezők, mint a szélirány és a szélsebesség, nem mutatnak egyértelmű nappal-éjszaka periodicitást. Az egyetlen, ami pont így viselkedik, az maga a nap – és ebből három lehetséges magyarázat következhet.

Először is, nappal nagyobb magasságból a madarak jobban át tudják tekinteni a tájat és megtalálni az őket útba igazító terepelemeket. Ez azonban valószínűtlen magyarázat, mert a költöző madarak mind remek navigátorok, akik nem igényelnek fizikai tájelemeket a tájékozódáshoz. A második lehetőség, hogy a magasba húzódás segít elkerülni a nappal vadászó ragadozó madarakat.

A harmadik, egyben legvalószínűbb magyarázat az, hogy a sárszalonkák a nap melege elől keresnek enyhülést a nagyobb magasságokban. Ezek a madarak repülés közben másodpercenként hét szárnycsapást tesznek, ami nagy mennyiségű testhőt generál. Éjszaka, amikor eleve hűvösebb van, ez nem jelent problémát. Nappal azonban a napsugárzás tovább emeli a madarak testhőmérsékletét.

Amikor felkel a nap, a napsugárzás komoly tényezővé lép elő – magyarázza Lindström. – Képzeljük csak el, micsoda hőmérsékletkülönbséget jelent, hogy a napon vagy az árnyékban üldögélünk."

Azáltal, hogy napközben több mint 2000 méterrel magasabban repülnek, ahol a levegő 13°C-kal hűvösebb, a sárszalonkák elkerülhetik a túlmelegedést. Külön érdekesség, hogy egyes példányok még ennél is magasabbra merészkedtek – olyan magasságokba, amiket senki sem feltételezett korábban.

Rendszeresen átlépték a 6000 méteres szintet, és akadt egy közöttük, aki csaknem 8700 méterig felhatolt – csak 150 méterrel alacsonyabbra, mint a Mount Everest csúcsa.

Forrás: Flickr

Bár a 8000 méter felett uralkodó körülmények az ember számára elviselhetetlenek, a nagy sárszalonkák a jelek szerint megbirkóznak velük.

Ezek a madarak messze előttünk járnak tüdőkapacitásban és az izmok oxigénellátásában

– tette hozzá Lindström. – Ha megkérdezhetnénk az átlagos nagy sárszalonkát, hogyan és miért repül ilyen magasan, feltehetőleg nem is nagyon értené a kérdést. Nekik nem tűnik fel, hogy bármi különöset tennének."