Több száz teknőstetemet sodort partra a víz

levesteknős
A tengeri teknősök természetvédelmi státuszuk szerint veszélyeztetett fajnak számítanak
Vágólapra másolva!
Több száz teknőstetemet sodort partra a víz egy hajóbaleset után Srí Lankán. Szakértők szerint az eset az ország történetének legsúlyosabb, ember okozta környezetvédelmi katasztrófája. 
Vágólapra másolva!

A Szingapúrban regisztrált, X-Press Pearl nevet viselő konténerhajó május 20-án gyulladt ki. Fedélzetén 1486 konténert szállított, bennük többek között 25 tonnányi salétromsav, valamint más kémiai anyagok és kozmetikumok. Június 2-án süllyedt el, amikor egy mentőcsapat megpróbálta elvontatni a partok közeléből, írja a The Guardian online kiadása.

A tengeri teknősök természetvédelmi státuszuk szerint veszélyeztetett fajnak számítanak Forrás-Illusztráció: Pinterest

A hajó orosz kapitánya csütörtökön jelent meg a bíróság előtt, de vádemelés még nem történt.

– közölte a helyettes ügyész a héten meghallgatáson a bíróságon.

Egy helyi televízió felvételeket készített a partra mosódó tetemekről, a nagy mennyiségű műanyag granulátumról és az önkéntesekről, akik megpróbálják megtisztítani a partot. A rakomány jelentős része műanyagalapú volt - mondta Mahinda Amaraweera környezetvédelmi miniszter.

A legtöbb tetemet a nyugati partnál találták, a hajókatasztrófa által közvetlenül érintett területen.

A kormány 15 embert nevezett meg társvádlottként az ügyben. A hatóságok az elmúlt héten megszüntették a halászati tilalmat az érintett területeken, holott szakértők szerint a tengeri élővilágot érintő veszélyek nem múltak el.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!