Felnőttként a foltos hiénák (Crocuta crocuta) Afrika egyik legsikeresebb ragadozói. Kölyökként azonban az oroszlánok kedvenc „harapnivalói". Emiatt a hiénakölykök általában megpróbálják elkerülni a nagymacskákat, és a fiatalok idejük legnagyobb részét a szüleik közvetlen közelében töltik. Kivéve, ha a kölyköket megfertőzte a Toxoplasma gondii névre hallgató, egysejtű parazita.
A kórokozó ugyanis olyasféle változást okoz az állat viselkedésében, hogy a szerencsétlen kölykök közelebb merészkednek az oroszlánokhoz.
A Masai Mara Nemzeti Rezervátumban évtizedeken át gyűjtött adatok szerint emiatt nem kevesebb, mint négyszer nagyobb eséllyel pusztítják el őket a nagymacskák, mint egészséges társaikat.
Döbbenten láttam, hogy milyen óriási különbség van abban, hogy a fertőzött és a nem fertőzött kölykök milyen közel kerültek az oroszlánokhoz
– mondta Kay Holekamp , a Michigani Állami Egyetem viselkedésökológusa, a Nature Communications egyik új tanulmányának társszerzője a National Geographic online portálnak. – De még mindig meglepődöm, amikor valami ennyire hihetetlenül tisztán és világosan látszik.
A toxoplazmózist okozó, Toxoplasma gondii egy egysejtű parazita, amely a világ emberi populációjának legalább egyharmadát megfertőzi.
Arról vált többek között híressé, hogy úgymond képes manipulálni a gazdaszervezetet:
az egerek például vakmerőbben cselekednek a macskaféle, például házimacska közelében. Ám ez az első alkalom, hogy a tudósok ilyen hatásokat nagy, vadon élő emlősöknél dokumentáltak.
A Toxoplasma gondii az állatok széles körét képes megfertőzni a toxoplazmózis nevű betegséggel. A kutatás azonban kimutatta azt is, hogy az általában nem végzetes végkifejletet okozó, élősködő parazita nagyobb szerepet játszik a vadállatok viselkedésében, mint azt korábban gondolták.
Ez a parazita nemcsak a házimacskákat és az egerek ragadozóit érinti, hanem potenciálisan sokkal szélesebb körben elterjedt jelenség
– mutatott rá Holekamp, aki 1988 óta tanulmányozza a hiénákat. – Az élősködő az állandó testhőmérsékletű állatokat fertőzi, a végső gazdája általában a macska, illetve macskafélék, a köztigazda gyakran az ember, egyéb emlősállatok, illetve a madarak.
A Toxoplasma gondii parazita tehát számos gazdafajt megfertőzhet, beleértve a rágcsálókat, madarakat és más zsákmányállatokat is, ha szennyezett húst vagy ürüléket fogyasztanak. A köztigazdákat fertőzni képes alakok a végső gazda bélcsatornájában fejlődnek ki (ezek az úgynevezett oociszták), amelyeket a hordozó állat a székletével ürít környezetébe.
A köztigazda - így az ember is - rendszerint akkor fertőződik, ha a kórokozóval szennyezett ételt vagy italt fogyaszt.
A kórokozó híres arról, hogy módosítani képes a megfertőzött állatok magatartását. Ez kihívást jelenthet: mert végül is miért közelítene egy zsákmányállat egy másik ragadozóhoz?
Az evolúció milliói alatt a malária ezen távoli „unokatestvére" ügyes trükköt kezdett alkalmazni: a toxoplazmózisban szenvedő rágcsálók a macska vizeletének szagát ellenállhatatlanul csábítónak találják, és ez közelebb viheti őket egy éhes macskához.
Ennek az az előnye, hogy nemcsak a parazita genomját keveri meg, hanem olyan, környezeti szempontból stabil spórák előállításához is vezet, amelyek számos további gazdát megfertőzhetnek
– magyarázta Zach Laubach, a tanulmány társszerzője, a Colorado Egyetem Boulder posztdoktori munkatársa.
Mivel a parazita az oroszlán belében is szaporodik, ráadásul a hiénákról jól ismert, hogy Toxoplasma hordozók, ezért a szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy a parazita miatt egy hiéna eltérően viselkedik-e.
A kutatók egy több évtizede zajló projekthez, az úgynevezett Mara Hyena-hoz fordultak, amely adatokat rögzít az egyes hiénák elhelyezkedéséről
(beleértve azok más állatokhoz való közelségét), valamint a kölykök életkorát, nemét és vérmintáit, amelyek megmutatják, hogy megfertőződtek-e valaha toxoplazmózissal.
A tudósok elemzéséből kiderült, hogy a vizsgált kölykök egyharmadát már megfertőzte a Toxoplasma gondii, csakúgy, mint a fiatalkorúak 71 százalékát és a felnőttek 80 százalékát.
Míg a fertőzésmentes kölykök átlagosan 90 méter távolságra tartózkodtak az oroszlánoktól, addig azok az egyedek, amelyeknek a vérében megtalálták a kórokozót, átlagosan 43 méteres közelségbe merészkedtek a ragadozókhoz, ami már veszélyesnek számít.
Ezek a különbségek azonban eltűntek, amint a kölykök betöltötték az első életévüket. A kutatók szerint talán azért, mert a túlélők megtanulták, hogy ne menjenek túl közel a nagymacska-félékhez.
Holekamp és Laubach szerint a tanulmánynak azonban akadtak korlátai: például az, hogy azt nem lehet tudni, hogy a hiéna kölykök merészebbek voltak-e más ragadozók, macskafélék vagy mások közelében is. Most ezt a kérdést vizsgálják.
A tanulmány megváltoztathat mindent, amit eddig tudtunk és gondoltunk erről a kórokozóról
– vázolta Stefanie Johnson, a Colorado Egyetem kutatója, aki azt vizsgálja, hogy a Toxoplasma hogyan hat az emberekre. – Mindez megerősíti, hogy a parazita igen erőteljes hatással van az emlősök viselkedésére, tehát valószínűleg a miénkre is.
A toxoplazmózisban szenvedők többségének enyhe láza van és gyorsan felépül, bár a parazita súlyos születési rendellenességeket okozhat a magzatokban; ezért kérik arra a terhes nőket, hogy tartsák magukat távol a házimacskáktól és azoknak az almától.
Emellett azonban érdekes, már-már ellentmondásos bizonyítékok is vannak arra nézve, hogy a fertőzés az emberi magatartást hogyan módosítja. Az ember személyiségében okozott enyhe, de mérhető változások a férfiakban és a nőkben eltérőek lehet.
A fertőzöttek többek között több kockázatot vállalhatnak, például veszélyesebben vezethetnek vagy belefoghatnak egy új vállalkozás megalapításába.
Johnson egyike azoknak a kutatóknak, akik úgy gondolják, hogy ezek a hatások a változások széles körének egy részét képezhetik, amelyeket a Toxoplasma gondii a gazdái irányítására használ, illetve hogy a parazita befolyásolhatja az emberek viselkedését olyan módon, amivel még nem vagyunk teljesen tisztában.