A fészekparazitizmussal élő fiókák már a tojásban a harcra készülnek

Cserregő nádiposzáta kakukkfiókát etet

Ezek a tojásból újonnan kikelt madarak első látásra talán finom, erőtlen lényeknek tűnhetnek, ám néhány fióka szó szerint verekedésre készen robban ki a tojáshéjból. Egy új tanulmány szerint ezek a kis harcosok a tojásaikban már egyfajta tornagyakorlatot végeznek a kikelés előtt, hogy felhalmozzák a fészektársaik megnyomorításához és elpusztításához szükséges erőt.

Minden nyers erőt bevetnek a cél érdekében

Ezek a fiókák egy olyan „közösséghez" tartoznak, amely az úgynevezett fészekparazitizmus, más néven költésparazitizmus. Egyes madárfajoknak, illetve fajcsoportoknak ugyanis az a speciális szaporodási stratégiája, hogy a tojásaikat más madarak fészkébe rejtik el, azokra bízzák a tojások kikeltetését, illetve azokkal neveltetik fel fiókáikat is.

Fészekparazitizmus: egy Morgan-verébsármány eteti egy kékfejű gulyajáró fiókáját Forrás: Picasa 2.7

Ezek a madár szülők ahelyett, hogy energiájukat és idejüket a saját utódaik felnevelésére költenék, okos kis trükköket és nyers erőt is bevetnek annak érdekében, hogy esélyt adjanak a fiókáiknak arra a harcra, ami a „nevelőcsaládjukban" vár rájuk.

A barnafejű gulyajáró (Molothrus ater) például olyan tojásokat rak, amelyek nagyban hasonlítanak más madárfajok tojásaira, míg a nagyobb feketetorkú mézkalauz (Indicator indicator) anyukák ennél agresszívebb megközelítést alkalmaznak, és egyszerűen kilyukasztják a kiválasztott utódnevelők tojásait, így elpusztítják a fiókáit, ami kevesebb versenyt jelent a magára hagyott, saját utódjaiknak.

Versenyelőnyhöz juttatja a fiókákat

Bár ezek a madárszülők szó szerint a sikerre késztetik a fiókáikat, miután kikeltek, az utódok is „nagyon komolyan veszik a dolgukat". A Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences tudományos folyóiratban most publikált, új tanulmány szerint az úgynevezett embrionális mozgások – vagy hívjuk őket egyszerűen a tojás testmozgásnak – versenyelőnyhöz juttathatják a fiókákat a mostohatestvéreikkel szemben.

Szürke légykapótirannusz fészekalja a barnafejű gulyajáró egy becsempészett tojásával Forrás: Wikimedia Commons/Galawebdesign

A házimadarakon, például a csirkéken végzett korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az embrionális mozgások kulcsfontosságúak a csibék növekedésében

– mondta Stephanie McClelland, az eghami Londoni Egyetem Royal Holloway doktorandusz hallgatója, a tanulmány első szerzője a LiveScience online tudományos portálnak. – Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy a tojásban lévő hiperaktivitás igencsak izmos csibét eredményez, míg más vizsgálatok azt is mutatják, hogy az embrió mozgásszegény fejlődése a csontnövekedés visszaesését, az ízületek rossz formáját és az izomtónus csökkenését okozza.

Hozzátette: tehát minden madár számára előnyös az embrionális mozgás, mivel ez készíti fel a fiókákat a tojáshéján túli világra. Ám a mohó fészekparazitizmussal élő madarak korai élete egyedülállóan megerőltető.

Olyan erősek, hogy kilökik társaikat a fészekből

A szakemberek új tanulmányukban példaként a közönséges kakukkot (Cuculus canorus) hozták fel, mint a költésparazitizmus legismertebb faját.

A kikelésük után egy-két napon belül a hátukra emelnek egy tojást, amely csaknem a saját súlyuknak felel meg, és egyszerűen kilökik a fészekből

– magyarázta McClelland. – Gondoljunk csak arra, hogy egy emberi csecsemő megpróbálna felemelni egy bowlinglabdát vagy ilyesmit; lehetetlennek és felfoghatatlannak tűnik számunkra.

Kakukk (illusztráció) Forrás: Biosphoto via AFP/Steen Drozd Lund

McClelland és csapata azon töprengett, hogy az újonnan kikelt csibék vajon hogyan mutathatnak ekkora erőt. Azt feltételezték, hogy a tojásban végzett testmozgásnak köze lehet ehhez.

Ennek az ötletnek a tesztelése érdekében a csapat tizennégy madárfaj négyszázharminhét tojását elemezte,

köztük öt fészekparazitizmussal élő fajt, illetve azok gazdamadarait és számos, egymással szorosan összefüggő, nem költőparazita fajt. A szakemberek tojásokat gyűjtöttek többek között az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, a Cseh Köztársaságból, Tanzániából és Zambiából.

A kutatók egy Egg Buddy nevű eszközt használtak az egyes fiókák tojásában való mozgásának nyomon követésére,

amely infravörös fénysugarat bocsát át azon és rögzíti, ha a sugár megszakad, például ha a madár izmai megrándulnak. A csapat minden tojás esetében kiszámította a „percenkénti embriómozgásokat" az inkubációs perióduson belül öt időpontban, hogy megnézze, hogyan változott a növekvő csibék mozgási sebessége a fejlődés során.

A szakemberek végül szabványosították ezeket az időpontokat a fajok között, hogy megfeleljenek az embrionális fejlődés meghatározott szakaszainak.

Egyfajta plusz túlélési stratégiát jelenthet

A vizsgálat végén a tudósok úgy találták, hogy általánosságban elmondható, hogy a fészekparazitizmussal élő fiókák nagyon rövid inkubációs idővel rendelkeznek; McClelland szerint például a barna fejű gyulajáró teljes lappangási ideje körülbelül tíz napig tart.

Cserregő nádiposzáta kakukkfiókát etet Forrás: Picasa 2.0

Ezeknek a madaraknak nagyon rövid ideje van a tojásban ahhoz, hogy egy csomó „ragacsból" igazi madarakká váljanak

– mutatott rá Stephanie McClelland. – Úgy gondoljuk, hogy ez talán egy másik túlélési stratégia lehet, mivel a rövid költési idők miatt a gazdamadárnak kevesebb ideje lesz észrevenni és elutasítani a tojásokat.

Ráadásul a tanulmány szerint a korai kikeléssel a „vérengzőbb élősködők" lehetőséget kapnak arra, hogy elpusztítsák a gazdamadarak tojásait, vagy megöljék a gazdacsibéket, amint kikelnek. A szelídebb fajok, mint például a barnafejű gulyajárók, a jól fejlett izomzatukat arra használják, hogy „túlzott kolduló" viselkedést hajtsanak végre a „nevelőszüleiknél", monopolizálva a táplálékellátást, még mielőtt fészektársaik kikelnének.

A fekete gallérú seregély épp egy ázsiai koel fiókát etet Forrás: Wikimedia Commons/Yifei He

Összességében tehát elmondható, hogy a fészekparazita madárfajok rövid költési ideje alatt nagyobb arányú embrionális mozgást mutattak, mint a gazdaszervezetek és a nem parazita fajok.

Általánosságban azt is kiderítette a vizsgálat, hogy ezeknek a fiókáknak a mozgása meredekebben nőtt a fejlődés időszaka során, mint a többi madáré. Ez különösen a későbbi embrionális szakaszokban volt nyilvánvaló, közvetlenül a kikelés előtt. A közönséges kakukk, a barna fejű gulyajárók és a kisebb mézkalauzok (Indicator minor) különösen nagy előszeretettel végeztek testmozgás ebben a fejlődési szakaszban.