Az év elején a kutatók bejelentették, hogy egy nő és egy férfi maradványait fedezték fel egy nagy kerámiaedényben, amelyet egy valószínűleg ősi palotában temettek el. Úgy tűnik, a férfi néhány évvel a nő előtt halt meg. Miután tehát egy későbbi időpontban elhunyt, valaki újra kinyitotta az edényt, és a testét a férfié mellé tette.
Most a részleges koponya és a temetésből származó ékszerek felhasználásával egy tudományos illusztrátor digitálisan újraalkotta a nő arcát, valamint a La Almoloya néven ismert helyen eltemetett többi ember arcát.
A legnagyobb kihívás az volt az arcrekonstrukcióval kapcsolatban, hogy koponyájának felső része nem élte túl a történelem viharos évszázadait
– mondta Joana Bruno, a tudományos illusztrátor a LiveScience online tudományos portálnak, aki a digitális rekonstrukciót készítette. – Szerencsére az ezüst fejdíszt a helyén találták meg a feje mellett, így ez adhatott némi aránymutatást a fejéhez, de akkor is kihívásnak éltem meg.
A nő kiléte azóta foglalkoztatja a tudósokat, hogy a régészek feltárták a végső nyughelyét.
Pazar temetkezési tárgyai között volt diadém, gyöngyös nyakláncok, ezüstből készült gyűrűk, karkötők, spirális hajdíszek és spirálos fülbevalók.
A szakemberek szerint egy ivóedény és egy, a textíliák darabolására használt, ezüstnyelű eszköz kiváló minőségű, ráadásul értékesebbek, mint a férfival együtt eltemetett tárgyak. Úgy vélik, hogy talán ezek azt jelzik, hogy a nőnek nagyobb hatalma volt, mint a partnerének, főleg, hogy túlélte őt.
A La Almoloya egy lenyűgöző időkapszula
– mutatott rá az illusztrátor. – És mivel a DNS rengeteget el tud árulni a rokonsági kapcsolatokról, az arcrekonstukció egyben lehetőséget adott arra is, hogy megnézzük, hogy ezek az arcok hordoznak-e valamilyen módon olyan, hasonló vonásokat, amelyek erre utalhatnak.
A virtuális rekonstrukció előtt az antropológusok megtisztították és tanulmányozták az elhunyt csontvázát; meghatározták a személy nemét, korát, általános egészségi állapotát és egyéb jellemzőit. A bronzkorban élt nő ezek alapján 25-30 éves korában hunyt el és számos veleszületett betegséggel küzdött, beleértve egy nyakcsigolya hiányát.
A lézeres szkennelés tette lehetővé, hogy a szakember az eredeti digitális másolatával dolgozzon,
aki ezután az arc „kidolgozásához" korábbi rajzokra támaszkodott az arcvonások, például a szem, az orr és a száj helyzetének becslésére, valamint a szövetek vastagságának meghatározására. Végül a sírban talált fülbevalók is felkerültek a rekonstruált arcra.
Ahogy Cristina Rihuete Herrada, a Barcelonai Autonóm Egyetem régészprofesszora és munkatársa fogalmazott, „az ékszerek 3D lézeres szkennelésének köszönhetően megláthatjuk ennek a nőnek a lenyűgözően csillogó megjelenését."