A Nílus-forrásvidéki esőzések elmaradása okozta a népek elvándorlását és egész települések pusztulását a késő római birodalom Egyiptom provinciájában. A települések hanyatlását a Bázeli Egyetem ókortörténésze, Sabine R. Huebner elsőként vetette össze környezeti adatokkal. A Kairótól mintegy 130 kilométerre délre elterülő, oázisszerű Fajjúm régió volt a római birodalom éléstára.
A Kr. u. 3. században azonban a korábban virágzó települések jó része hanyatlani kezdett, majd el is néptelenedtek.
Ásatások és korabeli, papiruszra írt források tanúsága szerint az öntözéses földművelés összeomlása lehetett a kivándorlás oka. Azt is dokumentálták, hogyan próbáltak a földművesek alkalmazkodni a szárazsághoz és az elsivatagosodáshoz, többek között a mezőgazdasági gyakorlat változtatásával.
A bázeli professzor a Studies in Late Antiquity című amerikai folyóirat hétfőn megjelent számában kimutatta, hogy a folyamatokat a környezeti változás indította el.
A meglévő éghajlati adatok alapján az Etióp-magasföldön, a Nílus forrásvidékén hirtelen és tartósan meggyengültek a monszunesők, ennek eredményeként csökkent a nyári áradások szintje a folyamon.
Erre a Nílus-delta, Fajjúm és az Etióp-magasföld geológiai üledékeiben is találtak bizonyítékot.
Kr. u. 266 körül erőteljes trópusi vulkánkitörés ment végbe,
ami a következő évben a Nílus átlagszint alatti áradását idézte elő, ezért feltételezhető, hogy ennek is szerepe volt az elnéptelenedésben.
Grönlandi és déli-sarkvidéki magfúrásminták kénsavlerakódásai nagyobb tűzhányókitörésekre utalnak ebből a korból. A sztratoszférába lövellt részecskék lehűtötték a légkört, ezzel megzavarták a helyi monszunesők rendszerét.
A 3. században az egész római birodalmat válságok sújtották, amelyekről Egyiptom provinciában több mint 26 ezer, jó állapotban fennmaradt papirusztekercs írásai beszélnek. A Fajjúm régióban olyan lakosokról szólnak az ókori feljegyzések, akik gabonáról szőlőtermesztésre vagy juhtenyésztésre váltottak a vízhiány miatt.
Mások vízlopással vádolták a szomszédaikat, vagy adóenyhítésért folyamodtak a római hatósághoz.
Ezek és más alkalmazkodási próbálkozások évtizedekkel megnövelhették a települések élettartamát. A késő ókori klímaváltozást - a maival ellentétben - nem az ember, hanem természetes ingadozások okozták.
"A jelenlegihez hasonlóan a hatása nem volt mindenütt ugyanolyan. Noha a sivatag peremén élőket az aszály elűzte otthonaikból, más területek valójában jól jártak az elhagyott falvak népének bevándorlásával" - magyarázta Huebner.
(Forrás: MTI/APA)