Először született az állatvédelem jelképe, egy óriáspanda Szingapúrban

óriáspanda
Az óriáspanda (Ailuropoda melanoleuca) táplálékának 98%-a bambusz. A faj szigorúan védett
Vágólapra másolva!
lőször született óriáspanda Szingapúrban szombaton - jelentette vasárnapi közleményében a Wildlife Reserves Singapore (WRS) állatvédő csoport. Csia Csia első vemhessége és a bocs világra jötte fontos mérföldkő a faj gondozásában.
Vágólapra másolva!

A 13 éves Kaj Kaj és a 12 éves Csia Csia elsőszülöttje a becslések szerint 200 grammal jött világra, nemét még nem határozták meg. A bocs a WRS River Safari állatparkjában született kínai szakértők segítségével.

Annak ellenére, hogy Csia Csia első alkalommal hozott világra utódot, amint meglátta az újszülöttet, anyai ösztönei azonnal működni kezdtek.

A közlemény hozzátette, hogy az anyaállat és bocsa egyelőre látogatóktól védett kuckóban pihen, hogy idejük legyen a szoptatásra és a kötődés kialakulására.

A szabadon élő óriáspandák várható élettartama nagyjából 25 év Forrás: https://www.sciencenews.org/article/giant-pandas-may-have-only-recently-switched-eating-mostly-bamboo

– mondta Cseng Ven-haur, a WRS igazgatóhelyettese. – A siker a jó ellátás, a szaporodást segítő tudományág, az asszisztált reprodukció, valamint stábunk és kínai pandaszakértők kitartásának eredménye.

Hozzátette: munkájuk azzal folytatódik, hogy segítenek az újdonsült anyának újszülöttje felnevelésében.

Kaj Kaj és Csia Csia áprilisban mutatták a párzási időszak jeleit, esetükben ez már a hetedik alkalom volt. A WRS állatgondozó csoportja a kínai óriáspanda-védelmi és kutatóközpont (CCRCGP) szakembereivel szoros együttműködésben elkezdték a 2021-es szaporítási terv végrehajtását.

A kínai pandakutatók azt tanácsolták a szingapúri állatorvosoknak, hogy a fogamzási időszak letelte előtt hajtsanak végre mesterséges megtermékenyítést.

A műveletet a WRS vadvédelmi és kutatóközpontjában végezték Kaj Kaj párzási időszak előtt lefagyasztott spermájával. Csia Csia vemhességét később ultrahanggal állapították meg.

(MTI/Hszinhua)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!