Ősi módszerek biztosíthatják a jövő élelmiszerbiztonságát

A kukoricát a Ccachinban található magbankban gyűjtik és tárolják, hogy megakadályozzák a fajták elvesztését

Peru távoli falvaiban a gazdálkodók évezredek óta számos növényfélét termesztenek annak érdekében, hogy túléljék a kiszámíthatatlan időjárást. Úgy tűnik, most ezt az ősi tudást használhatják fel a klímaválsághoz való alkalmazkodásra. Ráadásul ezek a már bevált gyakorlatok a világ más részeinek is hasznosak lehetnek.

Biológiailag változatos növényeket őriznek meg

Ez az úgymond pásztori jelenet évszázadok óta keveset változott: a vörös gyapjú poncsót viselő gazdák egy decemberi reggelen összegyűlnek félkörben, hogy megigyanak egy-egy pohár erjesztett kukoricából készült chichát, és elmormoljanak egy könyörgést Pachamama, a Földanya felé, mielőtt az adalékkal beszórnák az Andok talaját.

A pásztorok azon a kecsua nyelven énekelnek, amit még az inkák terjesztettek el az Andokban.

Az Andokban a világ egyik legváltozatosabb élelmiszerrendszerét tartják fenn. A speciálisan a változó természeti környezethez hozzáigazított gazdálkodási technikák révén ezek a gazdálkodók sokféle kukoricát, illetve más, biológiailag változatos növényeket őriznek meg, amelyek

kulcsfontosságúak lehetnek az élelmezésbiztonság szempontjából a jövőben, hiszen a globális felmelegedés egyre ingatagabbá teszi az éghajlatot.

A perui gazdálkodók a falu közelében találkoznak, hogy az erjesztett kukoricából készült chicha-t igyanak, mielőtt dolgozni kezdenek a földeken Forrás: Dan Collyns/The Guardian

Magát a kukoricát évezredek óta termesztik a Cusco melletti Laresben, amely a világ egyik legmagasabban fekvő gazdálkodási területe. Az úgynevezett Choquecancha és Ccachin közösségek a gabonafélék több mint ötven fajtájára specializálódtak, amelyek különböző méretűek és színűek.

A régi időkben még az inkák termesztették ezeket az „ökotípusokat", és mi most folytatjuk az őseink által kijelölt utat

– mondja Juan Huillca, az apró hegyoldali falu, Choquecancha természetvédője a The Guardian online portálnak.

A mezőn a kalászok a halványsárgától a fehéren át a mélyliláig terjednek. Mindegyiknek vastag magja van, és megidéző neveket adtak nekik. A sárgás kukoricacsutkákat vörös árnyalatú szemekkel yawarwaqaq-nak (vérkiáltó) nevezik. A szürkével foltos fehér gubacsokat, amelyek pirított magját ropogós canchitaként szolgálják fel Peru zászlóshajó- ételéhez a ceviche-hez, prózai megszólítással chuspisara-nak (kis kukorica) nevezik.

Nehéz lenne csupán egyetlen növényfajtát megtermelni

A történészek úgy vélik, hogy a világ mai legszélesebb körben termesztett gabonatermését először a mai Mexikóban háziasították körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt, majd az Andok gerincén délre terjesztették, végül körülbelül 6000 évvel ezelőtt érte el Perut.

Ezeknek a mai gazdálkodóknak az ősei már jóval az éghajlati válság előtt alkalmazkodtak a növénytermesztéshez

a különböző ökoszisztémákban, a jeges hegycsúcsoktól a napsütötte völgyekig.

Az éghajlati válság a peruiakat is közvetlenül érinti Forrás: AFP/Jaime Razuri

Ezen a tájon nehéz lenne csupán egyetlen növényfajtát megtermelni, mert egy év alatt fagyok, jégeső, aszályok vagy özönvízszerű esőzések lehetnek

– mutatott rá Javier Llacsa Tacuri, a mezőgazdasági biodiverzitás szakértője, aki a gazdálkodás védelmét célzó projektet irányítja, amely azokat a technikákat jelenti, amelyeket a maroknyi globálisan fontos mezőgazdasági örökségrendszer egyikeként azonosítottak.

Hozzátette: néhány fajtával nem lehet egy "tenyészévvel" tervezni, ezért válaszul sok fajtájuk kell, hogy legyen. Fagyok és jégesők ugyanis mindig előfordultak a területen, de már az őseik is tudták, hogyan kell szembenézni velük.

Új betegségek ütötték fel a fejüket

Több mint 180 őshonos háziasított növényfajtával és több száz fajtájával Peru a világ egyik leggazdagabb növényi diverzitásával büszkélkedhet. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture Organization) által támogatott projekt a gazdálkodókat segíti az őshonos fajok megőrzésében, miközben a szakemberek a sokszínű kukoricák piacát keresik.

Kukoricafajták a Cusco melletti Lares tartományból, ahol évezredek óta termesztik a növényt Forrás: Dan Collyns/The Guardian

Peru a világ azon nyolc helyének egyike, amelyet a mezőgazdaság kiindulási központjának tekintenek

– magyarázta Llacsa Tacuri. – Az első lakosok és leszármazottjaik, az itt élő parasztok, már több mint 10 ezer éve elkezdtek alkalmazkodni ehhez a tájhoz.

Huillca azt mondja, hogy faluja és szomszédai már saját bőrükön érzik a most zajló éghajlati válságot.

Olyan betegségekkel találkozunk, mint a szárrozsda vagy a foltosodás, miközben néha fagy vagy jégeső ér minket

– meséli. – Ezért van egy magbankunk is, hogy ne veszítsük el kukorica ökotípusainkat, és hogy visszanyerhessük azt, amit esetleg elvesztettünk, majd újra bevethessük azokat.

Folytatják az ősök által kijelölt utat Forrás: Dan Collyns/The Guardian

A több ezer éves termény háziasításának és variációjának genetikai öröksége egy egyszerű, ccachini parasztházban bújik meg, ahol

több tucatféle szárított magot tárolnak műanyag tartályokban, az esős napokra.

Sajnos azonban sok fiatal a városba költözött az utóbbi években, mert ezzel a fajta munkával nem lehet igazán jó bevételhez jutni. Amit tehát ezek az őseik hagyományát követő gazdálkodók tesznek, az ugyanis nem hoz elég bevételt egy család fenntartásához.

Az éghajlati válság új kihívásokat jelent

Manapság a éghajlati válság miatt kevesebb a betakarított termény, de a gazdálkodók étrendjüket a burgonyával helyettesítik.

Az élelmiszerbiztonságunk érdekében fontos, hogy a különböző kukoricafajtákkal dolgozzunk

– hangsúlyozza Sonia Quispe, ám a choquecanchai kukoricavédő szerint a termés jelenleg csak a fele a szokásosnak. – A globális felmelegedés következtében vannak olyan fajtáink is, amelyek ellenállóbbak a betegségekkel és a kártevőkkel szemben.

A kukoricát a Ccachinban található magbankban gyűjtik és tárolják, hogy megakadályozzák a fajták elvesztését Forrás: Dan Collyns/The Guardian

Quispe képes azonosítani a három hónapos kukoricahajtások fajtáját csupán a szárról. Elmagyarázza, hogy a vöröses tövénél vöröses színű, keserű ízű gubacsokat hoznak létre, amelyek

elriasztják a kártevőket, és amelyek egyre feljebb terjednek a hegyen, ahogy a napsugárzás egyre intenzívebbé válik.

A 31 éves Julio Cruz Tacac mezőgazdasági tanárként dolgozik és a Cuscóban végzett tanulmányai után visszatért Ccachinba, mert látta az időjárás változásait.

Amikor kicsi voltam, még nem sütött olyan erősen a nap és enyhe volt a hőmérséklet

– emlékszik vissza. – Olyan volt, mintha az édenben élnénk az élelmiszerek tekintetében, ahol minden kéznél volt, ami ellentétben állt a városi élettel, ahol „a pénz minden".

Az anyagi kényszer azonban az elmúlt évtizedekben hatással volt a falu hagyományos életmódjára. Terméseik ennek ellenére jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a gazdasági problémák ellenére is önellátóak tudjanak maradni a helyi közösségek. Ennek ellenére az éghajlati válság új kihívásokat jelent számukra.