A szakemberek egy szimmetrikus, kétszer három kilométeres, parkosított területet, illetve egy település körvonalait azonosították a fejlett technikának köszönhető radarműholdfelvételek segítségével Katar azon területén, ahol korábban még nem igazán fedték fel ősi civilizációk bizonyítékait.
A kutatók úgy vélik, hogy ez lehet a térség egyik legnagyobb, potenciális települése.
Eredményeiket az ISPRS Journal of Photogrammetry and Remote Sensing című tudományos folyóiratban publikálták; az új tanulmány cáfolja azt a narratívát, miszerint ezen a félszigeten több ezer évvel ezelőtt teljesen nomád életmódot folytattak volna a korabeli társadalom tagjai. Az űrből feltérképezett bizonyítékok ráadásul azt mutatják, hogy
a lakosság kifinomult ismeretekkel rendelkezett a talajvíz használatával kapcsolatban.
Az aktuális kutatás a tudósok szerint arra is jól rávilágít, hogy a víz tanulmányozása és az éghajlati ingadozások elleni védelem rendkívül fontos a száraz területeken.
A Dél-Kaliforniai Egyetem Viterbi Műszaki Egyetem kutatói és a NASA Jet Propulsion Laboratory szakemberei
a „Makhfia" nevet adták a településnek, amely a helyi arab nyelvben egy láthatatlan helyre utal.
A területet egy szintetikus apertúrájú rádiólokátor (angolul Synthetic Aperture Radar, SAR) segítségével fedezték fel, amit főleg térképezésre használnak. Felbontását úgy növelik meg, hogy egy nagyobb területen elhelyezett több, kis rádiólokátort használnak, vagy a megfigyelt terület felett a radart mozgatják. A képek az ALOS 1 japán műholdról, valamint az utódja, az ALOS 2 által közvetített, speciálisan beszerzett, nagy felbontású radarképek.
A települést nem látták az űrből sem a „normál" műholdképes eszközökkel, sem a felszíni megfigyeléssel a földön. Az új megállapítások szerint a nagy, földalatti, téglalap alakú parcellát ember alkotta: erre a következtetésre alakja, textúrája és talajösszetétele miatt jutottak a szakemberek.
Mindez azonban éles kontrasztban volt a környező geológiai jellemzőkkel.
A begyűjtött minták egymástól független szénizotópos kormeghatározása azt sugallja, hogy a lelőhely legalább 3650 éves, és potenciálisan az úgynevezett dilmun nevű bronzkori civilizációnak a korszakára nyúlik vissza, ami Bahrein szigetét és az arab szárazföld egyes területeit foglalta magában.
A tanulmány vezető szerző, Essam Heggy, az USC Arid Climate and Water Research Center munkatársa úgy írta le a helyszínt, mint egy „természetes erődöt, amelyet nagyon durva terep vesz körül, és ami szinte elérhetetlenné teszi a területet."
A felfedezésnek jelentős történelmi és tudományos vonatkozásai vannak. Szakemberek szerint történelmileg ez lehet az első bizonyíték arra, hogy egy közösség letelepedett a területen. Emellett úgy vélik, hogy mindez talán egy fejlett mérnöki tevékenység bizonyítékát is jelezheti ebből az időszakból.
Noha nem láthatjuk egyértelműen az emlékmű maradványait vagy egy település falait, a bizonyíték ott van a talajban
– mondta Essam Heggy, az USC Ming Hsieh Villamosmérnöki Tanszékének kutatója a HeritageDaily online tudományos portálnak. – A talaj tulajdonságai a helyszínen eltérő felületi szerkezettel és összetétellel rendelkeznek, mint az azt körülvevő terep; és ez az eltérés jellemzően az ültetéshez és a tereprendezéshez kapcsolódhat.
Hozzátette: egy ekkora település eléggé szokatlan ezen a területen, amely messze van attól a partvonaltól, ahol a legtöbb ősi civilizáció élt.
A tanulmány szerint mivel ezen a területen a nyári hónapokban átlagosan 43 Celsius fok van,
ezért a felfedezés olyan, mintha „bizonyítékot találnánk egy nagyon zöld farmra a kaliforniai Death Valley (magyarul Halál-völgy Nemzeti Park) közepén, amely több ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza."
A helyszín ezenkívül új betekintést nyújt a régióban előforduló, eddig rosszul értelmezett éghajlati ingadozásokról, illetve arról, hogy ezek a változások hogyan befolyásolhatták az emberi megtelepedést és a mobilitást.
A tudósok szerint az a történet legkritikusabb pontja, hogy ennek a településnek a mezőgazdaság fejlődése és a felszín alatti vízre való támaszkodása miatt hosszú ideig fenn kellett állnia, ami a civilizáció fejlett mérnöki képességeire utal,
tekintettel Katar összetett víztartó rétegeire és zord terepeire.
A kutatók úgy vélik, hogy egy olyan populációról van szó, amely elegendő tudással rendelkezett ahhoz, hogy kihasználja az ilyen kiszámíthatatlan talajvízkészleteket és minden bizonnyal megelőzte korát az aszályok enyhítésében a zord, szárazföldi környezetben. Szilárd bizonyítékok támasztják alá, hogy a település lakói a mély talajvíz elvezetésére támaszkodtak, egy olyan módszerre, amelynek segítségével
a mélyebb víztartó rétegekből, a talajban lévő repedéseken keresztül jutnak hozzá a vízhez, amit a növények öntözésére és a mindennapi élet fenntartására használtak fel.
A település jelenléte most lehetővé teszi a kutatóknak azt is, hogy összeállítsák a legutóbbi paleoklímatikus változások történetét, amelyek a Arab-félsziget keleti részén történtek.
A kutatók szerint egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy ki volt ez a kultúra, ahogy azt sem, hogy miért tűnt el. A helyszínen felfedezett szén jelenléte alapján Heggy és kollégái azonban úgy gondolják, hogy a tűz lehet a pusztulás egyik lehetséges magyarázata.
Ezek a bizonyítékok megkövetelik, hogy a régészek fokozottabban tanulmányozzák ezt a területet
– mutatott rá Heggy. – A munka bizonyos következményekkel jár arra nézve is, hogyan tanulmányozzuk és kezeljük az éghajlati ingadozásokat napjainkban.
Ahogy arra a tanulmány rámutat, a bolygónk körülbelül 10 százalékát borítják sivatagok és bár azt gondolhatnánk, hogy mindig is lakhatóak voltak, de ez a felfedezés (a környéken lévő többivel együtt) azt mutatja, hogy ez nem mindig volt így. A szakemberek emellett aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy
az éghajlati ingadozások növekedése a száraz területeken ronthatja az élelmiszer-ellátás bizonytalanságát, a vándorlásokat és a vízkészletek minőségét.
Heggy továbbra is bizakodó. Azt mondja, hogy a NASA közelgő, a sivatagi kutatásra összpontosító Föld-megfigyelési küldetései új felszín alatti térképezési lehetőségeket hoznak majd, és egyedülálló betekintést nyújtanak a sivatagok paleoklíma evolúciójába, valamint az emberi jelenlétbe a sivatagi területeken az éghajlati ingadozások során.