Minden évben több millió Velella velella medúza mosódik a világon partra és pusztul el. Ezek a csalánozók az óceán tetején lebegnek, és egy kis vitorla van a hátukon, amely úgymond „befogja" a szelet, és az egyik táplálkozóhelyről a másikra sodorja őket. Ám amikor a széljárás az évszakokkal együtt komolyan megváltozik, akkor a medúzák hatalmas kolóniái rekedhetnek a parton.
Néha ezek a telepek több ezer egyedet is rejtenek; máskor pedig akár milliókat is.
Miért lesznek vajon egyes partra sodoródási események a Velella velella medúza esetében drasztikusabbak, mint mások? Egy 2021 márciusában közzétett tanulmány megállapította, hogy a legnagyobb partrasodródási eset azokban az években következett be, amikor az óceánfelszíni hőmérséklet rekordmagasnak számított, amit a „folt" vagy „paca" néven ismert jelenség okoz. Ez ugyanis
felmelegíti a Csendes-óceán felszíni vizeit, ami elősegíti a Velella velella nagyobb kolóniáinak szaporodását és elterjedését a tengeren.
Amikor azonban a széljárás megváltozik, a hatalmas kolóniák a parton kötnek ki, és milliónyi tetemmel tarkítják a strandokat. A tömeges pusztulásnak ez a fajta tendenciája valószínűleg folytatódni fog, ahogy a globális felmelegedés fokozódik a következő évtizedekben.
Januárban a szakemberek megmentettek egy fiatal kardszárnyú delfint, miután az állat egy skót tengerparton rekedt. A mentést a British Divers Marine Life Rescue (BDMLR) képzett orvosainak egy csoportja, valamint segítőkész helyiek végezték egy Skócia partjainál fekvő szigeten. Miután megállapították, hogy az orka egészséges és elég idős ahhoz, hogy egyedül is életben maradjon, sikerült feltenni egy speciális delfinhordágyra.
Nyolc ember kellett ahhoz, hogy a 3,4 méteres kardszárnyú delfint a mélyebb vízbe emeljék; az állat ezután hirtelen megindult, és megmentői soha többé nem látták.
A teljes mentés alig több mint egy órát vett igénybe, de a mentést vezető Neave-Webb, a BDMLR területi koordinátora úgy véli, hogy ez csak a csapat újonnan beszerzett delfinhordágya és a helyiek segítsége miatt volt lehetséges.
Szerencsés állat volt, hiszen olyan emberekkel rekedt egy szigeten, akik tudták, hogy mit kell tenniük, mindemellett rendelkeztek a megmentéséhez szükséges felszereléssel
– mondta akkor a LiveScience online tudományos portálnak.
Hozzátette: az állat határozottan a leginkább megfelelő helyet választotta ahhoz, hogy a tengerpartra vesse magát.
Januárban a Maine állambeli Bremen partjainál víz alá került egy 8 méter hosszú hím óriáscápa (Cetorhinus maximus), amely kisteherautó méretű testével elkápráztatta a helyi halászokat. A vízi ragadozók az északi és a déli félteke mérsékelt övezeteinek minden tengerében fordulnak elő, és
az akár 18 métert is elérő cetcápa (Rhincodon typus) után a második legnagyobb jelenleg élő halfajként tartják őket számon.
Átlagosan mintegy 7,9 méter hosszú és 4,65 tonna tömegű, de előfordulnak ennél nagyobb példányok is. A hitelesen feljegyzett legnagyobb egyedet 1851-ben fogták ki Kanadában, amely 12,27 méter hosszú és körülbelül 16 tonna tömegű volt.
Félelmetes méretük ellenére az óriáscápák ártalmatlanok az emberre.
Tápláléka kizárólag planktonból áll. Táplálkozás közben főleg nyitott szájjal szeretnek a vízben cirkálni, összetett kopoltyújukon keresztül szűrik az ízletes planktont és az apró gerinctelen állatokat.
És ami a brémai cápa pusztulásainak okait illeti: a tengerkutatók még mindig csak találgatnak.
Egy rejtélyes okból kidobott vagy hulladéknak szánt, sárga kötélnek látszó, kusza tömeg sodródott februárban a texasi tengerpartra. Hamarosan kiderült: a különös csomós halom mégsem szemét volt, hanem egy színes szarukorall, tehát egyfajta puha, rugalmas virágállat.
A puha testű korallpolipok kolóniái élénk színeket kölcsönöznek az állatnak, ami sárga, piros, narancssárga, levendula és lila árnyalatokban tündököl.
Miután a Nemzeti Park Szolgálatának (NPS) szakembere megtalálta a részben eltemetett „kötélcsomót" a Mexikói-öböl melletti Padre-sziget nemzeti tengerpartján, megosztotta a képet a Facebookon. A bejegyzés szerint
„leginkább a sárga és a vörös fajtákat láthatják a texasi partokon kisodródni a strandokra".
A szarukorall kifejezés a Gorgonaria rendű, puha korallok több nemzetségét jelöli, ám az észak-amerikai part menti régiókban leginkább a Leptogorgia virgulata fajra utalhat.
A közzétett fotóhoz kapcsolódva több hozzászóló megjegyezte, hogy korábban is láttak színes Leptogorgia virgulata-t a parton, ám mindig azt feltételezték, hogy az szemét, például eldobott zsinór vagy egy halászháló része.
Februárban furcsa „kátránygolyók" kezdtek kimosódni Izrael Földközi-tenger partvidékén. A különös jelenség több mint 160 kilométert érintett, amelyek a parttól 50 kilométerre történt olajszennyezés eredményeként keletkeztek.
Normális esetben az olajfoltok sima felületet képeznek a tenger felszínén, és folyékonyabb formában mosódnak ki a strandokra.
Az izraeli kiömlés azonban kátránygolyókká változtatta ezeket, mert a viharok okozta zord tengeri viszonyok úgymond feltörték a szennyeződést, amit több napon át a tengervízbe kevertek, amelyek kis méretű, koncentrált, megdermedt olajfoltokat hoztak létre.
A tisztviselők ország valaha látott „egyik legsúlyosabb ökológiai katasztrófájának" minősítették az esetet.
A strandokat is le kellett zárni, miután a „kátránygolyók" által kibocsátott mérgező füstöket belélegezve több takarító önkéntest is kórházba kellett szállítani.
A partvonalat súroló, elpusztult medúzákat általában nem érdemes megnézni, ám tavaly augusztusban egy különös jelenség mégis arra késztette az Egyesült Királyság strandolóit, hogy felfigyeljenek rá. Egy iránytű medúzát (Chrysaora hysoscella) fedezett fel egy helyi fotós a brit partoknál, amit egy „bizarr foltként" azonosított a reggeli kutyasétáltatás közben Cornwallban, Padstow közelében.
Az állat igencsak különösnek tűnt, ugyanis egy megemésztetlen hal volt az áttetsző harangjában, hogy azt mindenki láthatta.
Az állatot a V-alakú jelzéseiről nevezték el, amelyek pont úgy néznek ki, mint az iránytű vonalai. Ez a medúzafaj gyakori az Atlanti-óceán északkeleti részének mérsékelt égövi területein, ezen belül az Északi-tengeren és a Földközi-tengeren, a part menti vizekben. Az eddig be nem azonosított halat minden bizonnyal közvetlenül azelőtt fogyaszthatta el, hogy a partra mosódott és elpusztult.