Megleltek egy 4500 éves, látványos és elveszettnek hitt úthálózatot

Sírok az al Ha'it oázis temetői sugárútja mellett

A mai Szaúd-Arábia területén a régészek elveszettnek hitt utak lenyűgöző hálózatát tárták fel, amelyeket emberi sírok öveznek, és amelyek összekötik az egyik oázist a másikkal. Ahogy arra a kutatók rámutattak, sok ezer évvel ezelőtt ezek az utak vezették a vízhez a beduin embereket és állataikat őseik sugárútjain keresztül.

A Szaúd-Arábiában található, kővel „bélelt" sírkamrák meglehetősen gyakoriak az Arab-félszigeten, de észak-nyugaton sokkal koncentráltabban jelentkeznek. Az elmúlt évtized során a műholdfelvételek feltártak egy régiót, ahol többezer függőszerű kőépítményt emeltek, amelyek vagy a sivatagban szegélyezték az ősi utakat vagy feléjük mutattak.

A temetkezési utak a koruk fő „autópálya-hálózatai" voltak, és azt mutatják, hogy az Arab-félszigeten 4500 évvel ezelőtt élő lakosság társadalmilag és gazdaságilag sokkal jobban össze volt kötve egymással, mint azt korábban gondoltuk

– mondta Matthew Dalton, az ausztrál Nyugati Egyetem régésze a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Sírok az al Ha'it oázis temetői sugárútja mellett Forrás: AAKSAU/AAKSAK/Royal Commission for AlUla

A The Holocene tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint minél közelebb feküdt egy út valamelyik oázishoz, annál koncentráltabbak lesznek a környező építmények, például egy sor gyűrűs kőhalom vagy az ösvényt szegélyező „függő" építmények.

Ezek mindegyike párhuzamosan halad a közöttük lévő utakkal, amelyek vízforráshoz vezetnek.

Műholdfelvételek és helyszíni vizsgálatok segítségével a Szaúd-Arábiában dolgozó régészek „hihetetlenül sok őskori temetkezési emléket" azonosítottak , amelyeknek „máshol nincs megfelelője". Khaybarban a kutatók például közel 10 ezer szárazkőből készült temetkezési építményt számoltak, amelyek többsége az állandó vízforrások közelében volt.

Ezek az oázisok, különösen Khaybarban, a világszerte ismert temetkezési emlékek sűrűbb koncentrációját mutatják

– mutatott rá Dalton. – A körülöttük épült bronzkori sírok nagy száma arra utal, hogy a lakosság már ekkoriban elkezdett tartósabban megtelepedni ezeken a kedvező helyeken.

Az egyes oázisok vizsgálatakor a szakemberek kisebb, kifelé sugárzó utak hálózatát azonosították. Azt gyanítják, hogy ezeket valószínűleg állatcsordák mozgatására használták olyan évszakokban, amikor nagyobb volt a csapadék. Aszály idején azonban valószínűleg hasznosabbak voltak a nagyobb hatótávolságú utak.