A legfrissebb filológiai kutatások azt mutatják, hogy a Kerekasztal Lovagjainak széleskörű ismertsége kisebbfajta csoda, ugyanis az angol nyelven írott középkori hős- és lovagi költészet többségében nyom nélkül elveszett.
Ezzel párhuzamosan az izlandi és ír nyelven íródott középkori történetek több mint háromnegyede mindmáig megőrződött. Ez a szokatlan mintázat arra utalhat, hogy a kisebb szigetek zárt „ökoszisztémája" jobban kedvezett a kultúra megőrzésének.
Az eredmények egy oxfordi szakértőket is tartalmazó nemzetközi kutatócsoporttól származnak, akik az ökológiában használatos statisztikai modelleket alkalmaztak annak megbecslésére, hogy Európa különböző részein
mennyi maradhatott fenn és mennyi veszhetett el a valaha nagybecsű tárgyak és történetek közül.
Az ökológiai megközelítés új perspektívába helyezi a kulturális örökség elvesztésének tanulmányozását, és termékenyen egészíti ki a korábbi kutatásokat.
A Science folyóiratban megjelent közleményt vezető szerzőként Mike Kestemont, az Antwerpeni Egyetem munkatársa, valamint a KNAW Meertens Intézettől Folgert Karsdorp jegyzi.
„Az ökológiából kölcsönzött statisztikai módszerekkel érdemben hozzá tudtunk adni a korábbi ismeretekhez – nyilatkozta Katarzyna Anna Kapitan ónorvég filológus, az oxfordi Linacre College fiatal kutatója.
– Becsléseink szerint a lovagi és hősi történeteket tartalmazó középkori kéziratok több mint 90 százaléka elveszhetett.
- Ez a szám nagyjából egybevág a könyvtörténészek más megközelítéseken alapuló korábbi kalkulációival.
Azt is meg tudtuk becsülni, hogy maguknak a középkori lovagi és hősi műveknek nagyjából 32 százaléka tűnhetett végleg el az évszázadok során." A csoport az ökológiából ismert „nem látott fajok" modellt használta fel annak felmérésére, vajon mennyi mehetett veszendőbe a középkori történetek közül.
A fennmaradtak közül máig népszerűek Artúr király és a sárkányölő Sigurd hősi legendái,
vagy a Vikingek című tévésorozat révén ismertté vált uralkodó, Ragnar lóðbrok történetei.
A modell becslései a legendák túlélésére, illetve eltűnésére vonatkozóan jól egybevágnak a rendelkezésre álló kevéske történelmi bizonyítékkal.
A tanulmány jelentős különbségeket tárt fel a középkori művek és kéziratok túlélési arányában aszerint, hogy azok milyen nyelven íródtak. A jelek szerint az ír nyelvű középkori fikciós elbeszélések hagyománya őrződött meg a legjobban, míg az angol nyelvű munkák szenvedték a legtöbb kárt. A kutatók számításai azt mutatják, hogy
a középkori ír regények és kalandos mesék mintegy 81 százaléka mindmáig túlélt,
miközben a hasonló jellegű angol munkákat mindössze 38%-os túlélési ráta jellemzi.
Hasonlóan alakul a kéziratos kötetek túlélésének aránya, ami 19% az ír és csak 7% az angol példányok esetében. „Feltűnően alacsony a középkori fikciós angol irodalom becsült túlélési aránya – szögezte le Daniel Sawyer, az oxfordi Merton College középkori angol irodalomra szakosodott kutatója.
– Okolhatjuk ezért a monostorok feloszlatását VIII. Henrik alatt, ami miatt csakugyan sok könyvtár anyaga szétszóratott, de az az igazság, hogy angol nyelvű hőstörténetek eleve nem is nagyon fordultak elő a monostorok és rendházak könyvtári katalógusaiban."
„Másik lehetséges magyarázatként azt hozhatjuk fel, hogy az angol nyelvnek igencsak korlátozott volt a presztízse ebben az időszakban – folytatta Sawyer. – Manapság az angolt az egész világon második nyelvként tanulják, ám a középkorban alig volt nemzetközi jelentősége. Különösen a normann hódítást követően a francia volt az, ami Anglia területén a hatalmat és kultúrát szimbolizáló nemzetközi nyelvként szolgált, és a mai Franciaország egyes területei az angol trón alá tartoztak.
Ha az Anglia területén normann franciául íródott fikciós irodalmat hozzáadjuk az angol nyelvemlékekhez, akkor kapunk nagyjából a többi nyelvéhez hasonló fennmaradási arányokat.
Ez jól illusztrálja a normann francia nyelv jelentőségét az angol kultúra szempontjából,
egyben azt sugallja, hogy a normann franciául és az angolul íródott hőstörténetek egyazon összefonódó kulturális hagyomány részei."
Kapitan elmagyarázta: Izlandon egészen más kép rajzolódik ki, ugyanis „a középkori izlandi regék és kalandos mesék közül négyből hármat (77%-ot) ma is ismerünk, pedig az e munkákat megörökítő középkori kéziratoknak csak egyhatoda (17%-a) maradt fenn. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a középkori művek fennmaradását nemcsak a sok könyvtártűz és a könyvek újrahasznosítása befolyásolta, hanem a kulturális termelés „kiegyenlítettsége" is.
„Kutatásunk érdekes párhuzamokat tárt fel az izlandi és az ír emlékek között – fejtette ki Kapitan. – Mind az izlandi, mind az ír középkori művek és kéziratok nagy arányban maradtak ránk, és a kiegyenlítettségi profiljuk is hasonló.
Ez azt jelenti, hogy a középkori munkákat megőrző kéziratok átlagos száma egyenletesebben oszlik el, mint az általunk vizsgált többi kultúrkörben. Az Izland és Írország közötti hasonlóság egyik lehetséges oka abban rejlik, hogy az irodalmi szövegek kézi másolásának hagyománya mindkét helyek jóval túlélte a nyomtatás feltalálását."