A 20. század végén a kiterjedt erdőirtás számos növényfaj feltételezett kihalásához vezetett Nyugat-Ecuadorban, köztük volt a Gasteranthus extinctus. Legalábbis a tudomány akkori állása szerint, és a szakemberek ezért is adták neki ezt a nevet.
Ám annak ellenére, hogy a jelentések szerint Ecuador nyugati felében az erdők több mint 97 százaléka megsemmisült vagy mezőgazdasági területté alakult
azóta – beleértve a Centinela-gerinc nagy részét is –, a kutatók tavaly nyáron újra elkezdték a kutatást a területen: először műholdfelvételek átvizsgálásával azonosították az érintetlen elsődleges esőerdőket.
Centinela mitikus hely a trópusi botanikusok számára
– mondta Nigel CA Pitman, a felfedezés egyik kutatója a The Guardian online portálnak. – De mivel a szakterület vezető kutatói már leírták a megfigyeléseik eredményeit, eddig senki sem ellenőrizte vissza azokat; tehát senki nem ment vissza, hogy megerősítse azt, hogy az erdő eltűnt, és ezek a fajok is kihaltak.
A tudósok most elmentek Centinelába, és saját bevallásuk szerint azt gondolták, hogy „összetöri a szívüket, de ehelyett a végén beleszerettek."
A trópusi vadvirágot, a Gasteranthus extinctus-t neonnarancssárga szirmok és nagy alsó tasakszerű képződmény jellemzi, ahol a beporzók be- és kiléphetnek.
A kutatók már a keresés első néhány órájában azonosították a növényt, és a szárított herbáriumi példányok képeit, vonalrajzokat és írásos leírást használtak referenciaként.
Óvatosan – hogy ne károsítsák a megmaradt ritka növényeket –fényképeket készítettek és összegyűjtöttek néhány lehullott virágot, mielőtt egy taxonómiai szakértő is megerősítette volna a fajtáját.
Végül úgy döntöttek, hogy veszélyeztetettsége ellenére a Gasteranthus extinctus „megtarthatja nevét". A kutatócsoport most ecuadori természetvédőkkel azon dolgozik, hogy megvédjen néhány megmaradt töredéket, ahol a Centinelan virágok élnek.
A virág újrafelfedezése azt mutatja, hogy még a legrosszabb biodiverzitási forgatókönyveit sem késő megfordítani
– magyarázta Dawson White, a Field Museum posztdoktori kutatója. Chicago és a PhytoKeys folyóiratban megjelent cikk közös vezető szerzője. – És arra is rávilágít, hogy még a legkisebb, leginkább leromlott területek megőrzése is értékes lehet.
Hozzátette: a tudomány még mindig talál új fajokat, de még sok mindent meg is menthetünk, ami jelenleg a kihalás szélén áll.