El akarhatták rabolni az amerikaiak a szovjet űrállomást

A Szaljut-7

1985-re a Szaljut-7 űrállomás használhatatlan állapotba került. A rendszerei leálltak, elkezdett bukdácsolni a világűrben, a földi irányítás elvesztette vele a kapcsolatot. A szovjet szakemberek attól tartottak, hogy a 20 tonnás monstrum irányítatlanul zuhan majd a Földre, és egy nagyvárosban csapódik be. Ezért a Szojuz T-13 űrhajóval két kozmonautát küldtek a lefagyott Szaljut 7-re, hogy megmentsék a lezuhanástól. Felmerült az is, hogy a szovjetek azt akarták megakadályozni, hogy az amerikaiak a Challenger űrrepülőgéppel megkaparintsák, és a Földre hozzák az űrállomást.

Az amerikai űrrablás terve

1985. március 10-én az amerikai Challenger űrrepülőgép kilövésre készen állt a Kennedy Űrközpontban.

A Challenger űrrepülőgép nyitott raktérrel Forrás: Wikipedia

A feladata az volt, hogy űrrandevút hajtson végre a Szaljut-7-tel, közelítse meg, a robotkarral fogja be, helyezze be a rakterébe és hozza le a Földre.

Az amerikai felderítőrendszerek ugyanis azonnal észlelték, amikor a szovjetek elvesztették az űrállomás feletti irányítást. A lehetőség kecsegtető volt a Szaljut-7 megkaparintására. Ezért a Pentagon már néhány órán belül előállt a tervvel: ha már a Challengert amúgy is épp felkészítik egy repülésre, nem kell mást tenni, mint kidobni a két műholdat a rakományból, és áttervezni a küldetést.

A Szaljut-7 Forrás: Reddit

A National Security Agency igazgatója, Lincoln Faurer az éjszaka közepén ébresztette fel Reagan elnököt, hogy engedélyezze az űrrablást. Az elnök, némi hezitálás után, megadta az engedélyt.

Másnap az amerikai lapok címlapon cikkeztek arról, mennyire veszélyes egy irányítatlanul zuhanó űrállomás, mert akár egy nagyvárosra is eshet. A sajtó emlékeztetett épp az amerikai Skylab űrállomás esetére, amely 1979-ben majdnem lakott területre zuhant.

A Szaljut-7 egy darabja Argentínában, a lezuhanása után Forrás: pinterest

A média így alaposan felkészítette a közvéleményt arra az esetre, ha az amerikai kormány egyszer csak bejelenti: a lakosság biztonsága érdekében lehoztuk a Szaljutot a Földre. Így akarták álcázni azt a tervet, amelynek egyetlen célja nem a lakosság védelmének biztosítása, hanem a szovjet űrkutatással kapcsolatos hadititkok kifürkészése lett volna.

A Challenger kém-küldetése tökéletesen illeszkedett Reagan csillagháborús tervezetébe, a Stratégiai védelmi kezdeményezés nevű programba (SDI). Ennek az lett volna a szerepe, hogy védőernyőt jelentsen a szovjet ballisztikus rakéták ellen, illetve az is, hogy megsemmisítse, vagy esetleg elfogja a szovjet műholdakat.

A Stratégai védelmi kezdeményezés rendszerének ábrája Forrás: National Interest

Hogy fogadták volna a szovjetek az űrállomás elrablását?

A szovjet-amerikai kapcsolatok a mélyponton voltak az afganisztáni szovjet invázió, az amerikai középhatótávolságú rakéták Európába telepítése és az SDI elindítása nyomán.

A kommunista szuperhatalmat átmenetileg a 73 éves Konsztantyin Csernyenko vezette, aki Jurij Andropovot követte a pártfőtitkári székben.

Csernyenko rossz egészségi állapotát jelezte már az is, hogy Andropov temetésén alig tudta felolvasni a megemlékező szöveget.

Az amerikaiak tudták, hogy 1985-re szinte már alig volt képes vezetni az országot. Mivel nem volt erőskezű vezető a Kremlben, az amerikai készek voltak a hajmeresztő kockázatra...

Hogy ez mind őrültségnek hangzik? Az is!

Ez a történet a Roszkoszmosz, az Orosz Szövetségi Űrügynökség televíziós csatornáján jelent meg először 2011. november 1-jén, ahol bemutattak egy filmet, amelynek ez volt a címe: Harc a Szaljutért. Az amúgy színvonalas filmeket készítő stúdió ezúttal azonban mellélőtt. Még az orosz rajongók is hamarosan kitalációnak nevezték a filmet, mert számos ponton egyszerű Google-kereséssel meg lehet cáfolni a megállapításait.

A legfontosabb feltevés, hogy a Szaljut elrablásával katonai titkokhoz jutott volna az Egyesült Államok, azért téves, mert a Szaljut-7 civil funkciójú űrállomás volt. Az előző három Szaljut, amelyek igazi szovjet elnevezése Almaz volt, valóban kizárólag katonai céllal épült. Azok a szovjet rakétavédelmi és egyéb programok részeként üzemeltek.

A Szaljut-7 azonban olyannyira polgári kutatóállomás volt, hogy maguk a szovjetek publikáltak róla nyugati szaklapokban, igen részletesen.

Egy másik állítás, hogy az űrállomás befért volna a Challenger rakterébe, igaz is, meg nem is. Igen, befért volna – ha minden külső eszközt, dokkolót, napelemtáblát, rádióantennát leszerelnek róla. Ráadásul a belsejéből ki kellett volna szerelni rengeteg berendezést, mivel az űrrepülőgépek 14,5 tonna teherbírásúak voltak, míg a Szaljut-7 ennél már eredetileg is jóval többet, 20 tonnát nyomott. A későbbiekben pedig újabb és újabb felszereléseket vittek a fedélzetére, így 1985-re még nehezebb lett. Vagyis

mindehhez több űrreplés, egy tucat űrséta és sok-sok óra munka kellett volna. Ez idő alatt a szovjetek felküldhették volna a Szojuz T-13-at, és visszaszerezhették volna az űrállomásukat.

A Szaljut-7 űrállomás rajza a Szojuz űrhajóval Forrás: arstechnica.com

Végül, nincs semmilyen nyoma annak, hogy Reagan elnöknek valóban bemutattak volna egy ilyen tervet, és ő ezt engedélyezte volna. Talán nem meglepő: minden szuverén állam a saját területe megsértésének tekintette volna az akciót, nem is beszélve a több milliárd dollár értékű eszköz elrablásáról, és ez akár a harmadik világháború kirobbanásához is vezethetett volna.