A Current Biology folyóiratban most megjelent tanulmány bemutatja, hogy a lombkoronában élő szalamandrák hogyan képesek következetesen „ejtőernyőzni", lassítva a sebességüket és szabályozva mozgásukat.
A szalamandrák nem éppen a mozgékonyságukról és ügyességükről híresek, leginkább a rothadó rönkökhöz és patakokhoz kötjük őket
– mondta Christian Brown, a Dél-Floridai Egyetem biológiából doktorandusza a The Guardian online portálnak. – A tanulmány azonban rávilágít ezeknek a lényeknek az intuitív természetére, de hatással lehet más élőlényekre is, amelyek hasonló, különleges képességekkel rendelkeznek.
Hozzátette: ez az ötgrammos szalamandra felmászik a világ legmagasabb fáira, és nem fél a magasugrástól.
A tudósok már korábban is rögzítették, hogy a vándorszalamandra a vörösfenyőkben él, egy-egy fa koronájában néha akár 30-40 egyed is.
Ezeknek a kétéltűeknek nincs tüdője: a bőrükön és a szájukat körülvevő szöveten keresztül lélegeznek. Az erdő lombkoronájában lévő nedves páfrányszőnyegek akadályozzák meg, hogy kiszáradjanak, ami ráadásul biztonságos menedéket kínál.
Brown és munkatársai részletes leírást tettek közzé a szalamandra ugrásáról. Ahogy arra a tanulmányban rámutattak, más fajokkal ellentétben ezek az állatok egy helyett két lábat használnak ehhez.
A kisebb erővel történő ugrás hozzájárulhat az ugrás utáni stabilitáshoz
– mutatott rá Brown. – Biztonságosabb, ha irányítani tudják az ugrást, mint igazán erőteljesen ugrani, amikor a világ legmagasabb fáiról teszik mindezt.
Az ejtőernyős képességeiket tesztelve a szakemberek apró szélcsatornákba helyezte a szalamandrákat; úgy képzeljük el, mint egy beltéri ejtőernyős parkban, csak kicsiben. A bázisugrókhoz hasonlóan, az állatok is mozgatták testüket és végtagjaikat, hogy lelassítsák az ereszkedést, amivel körülbelül 10 százalékkal lelassították a sebességüket.
Brown szerint a vándorszalamandrák „lassították le magukat a legjobban", amelyek a farkukat is pumpálták és a végtagjaikat mozgatták, hogy vízszintesen irányt változtassanak.
De miért fejlesztette ki a faj ezt a különleges trükköt? A tudomány jelenleg úgy véli, hogy az ugrással talán gyorsabban elmenekülhetnek a ragadozók elől. Egy másik elképzelés szerint a szalamandráknak órákba, sőt napokba telik, míg a földről felérnek a koronára.
Így tehát az ugrás a közlekedés hatékonyabb, és minimálisra csökkenti a kockázatokat.
A kutatók most részletesebben szeretnék felmérni, hogyan vitorláznak a szalamandrák a levegőben természetes környezetükben, a fák tetején.