Ahogy arra a szakemberek rámutattak, a tengerfelszín hőmérséklete több mint 6-8 Celsius fokkal nőtt a szibériai kitörést megelőző több százezer évben. Utána ismét emelkedni kezdett a hőmérséklet, de olyannyira, hogy az
az összes akkoriban élő faj 85-95 százalékának kihalásához vezetett.
A szibériai kitörés nyilvánvalóan nyomot hagyott a bolygón, de a szakértők továbbra is tanácstalanok voltak azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta a kezdeti felmelegedést.
Kutatásunk szerint Ausztrália saját ősi vulkánjai nagy szerepet játszottak
– mondta Timothy Chapman, a University of New England geológiai posztdoktori ösztöndíjasa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – A szibériai eseményt megelőzően Új-Dél-Wales északi részén katasztrofális kitörések vulkáni hamut lövelltek a keleti parton.
Ezek a kitörések viszont olyan méretesek voltak, hogy elindították a világ valaha volt legnagyobb éghajlati katasztrófáját: ennek bizonyítékai ma Ausztrália vastag „üledékkupacainak" a mélyén rejtőznek.
A Nature szaklapban most megjelent tanulmány megerősíti, hogy Kelet-Ausztráliát ismétlődő „szuperkitörések" rázták meg 256 és 252 millió évvel ezelőtt. Ezek több tekintetben is különböznek a passzívabb szibériai eseményektől. Ezek a katasztrofális robbanások hatalmas mennyiségű hamut és gázokat bocsátottak a légkörbe.
Ma ennek bizonyítékát látjuk az üledékes kőzetben lévő világos színű vulkáni hamurétegekben
– mutatott rá Ian Metcalfe, az University of New England adjunktusa. – Ezek a rétegek Új-Dél-Wales és Queensland hatalmas területein találhatók, egészen Sydney-től Townsville közeléig.
Hozzátette: a tanulmány ennek a hamunak a forrását az Új-Dél-Wales New England-i régióban azonosította, ahol a vulkánok erodált maradványait őrzik.
Bár az erózió a bizonyítékok nagy részét eltávolította, az immár ártalmatlannak tűnő sziklák a „rettenetes kitörések feljegyzései". A keletkezett hamu vastagsága és terjedése összhangban van az ismert legnagyobb vulkánkitörések némelyikével.
A szakemberek szerint négymillió év alatt legalább 150 ezer köbkilométer anyag tört ki az Új-Dél-Wales északi részén található vulkánokból. Emiatt hasonlítanak az egyesült államokbeli Yellowstone és az új-zélandi Taupo szupervulkánjaihoz.
Perspektivikusan: a Vezúv időszámításunk szerint 79-es kitörése, amely elpusztította Pompeji olasz városát, mindössze 3-4 köbkilométer kőzetet és hamut termelt; és a halálos Mt St Helens kitörés 1980-ban körülbelül 1 köbkilométert jelentett
– magyarázta Luke Milan, University of New England kutatója. – Az ausztrál kitörések viszont többször is beborították volna a teljes keleti partot, helyenként akár méternyi vastag hamuval, miközben az üvegházhatású gázok tömeges kiáramlása pedig globális klímaváltozást válthatott ki.
Hozzáfűzte: az ősi üledékes kőzetek egyfajta idővonalat adnak a kitörések okozta környezeti károkról. Ironikus módon a bizonyítékokat a szénmezők őrzik meg.
A mai kelet-ausztráliai szénlelőhelyek azt mutatják, hogy a föld nagy részét régebben ősi erdők borították.
A szuperkitörések után azonban ezek az erdők 252,5–253 millió évvel ezelőtt, mintegy 500 ezer éven át tartó bozóttüzek sorozatában hirtelen véget értek. Az ökoszisztéma ezután összeomlott, és a legtöbb állat kihalt.
Az ezt követő szibériai kitörések csak tovább fokozták az ausztrál szupervulkánok pusztítását.
A katasztrofális esemény az összes ókori kontinenst érintette. Jelentős hatást gyakorolt az élet evolúciójára; ami végül a dinoszauruszok felemelkedéséhez vezetett.