Körülbelül 20 millió évvel ezelőtt az éghajlat melegebbé vált és a tengerszint emelkedését eredményezte, ami elárasztotta Európa alacsonyan fekvő területeit.
Svájc akkoriban egy halak, cápák és delfinek által benépesített terület részét képezte, amelyet szigetek tarkítottak, és ahol a tengerfenéken kagylók és tengeri sünök éltek.
A Zürichi Egyetem paleontológusai eddig körülbelül háromszáz, ebből az időszakból származó bálna- és delfinkövületet vizsgáltak meg. A svájci fő természetrajzi és őslénytani gyűjtemények többnyire fogak, csigolyák és fülcsontok töredékeit tartalmazzák, amelyeket a a szakemberek találtak a felső-tengeri úgynevezett melaszban.
Ez arra utal, hogy erős áramlatok átsodorták az állatok csontvázait az óceán fenekén, és „szétszórták" a csontokat.
Kutatási célból a tudósok a belső fülből származó csontokat tartják a legérdekesebb maradványoknak, mivel ezek teszik lehetővé az egyes fajok osztályozását. A probléma csak az, hogy az ilyen típusú csontokat ritkábban találják meg.
Mindazonáltal sikerült azonosítanunk két egykori delfinféle családot, amelyek korábban ismeretlenek voltak Svájc területén
– mondta Gabriel Aguirre paleontológus a HeritageDaily online tudományos portálnak. – A mikro-számítógépes tomográfiának köszönhetően rekonstruáltuk a kemény fülcsontok körüli lágyabb szerveket, így háromdimenziós fülmodelleket hoztunk létre.
Hozzátette: ez segített a szakembereknek hathatósan elemezni a húszmillió éve élt delfinek hallóképességét is. A vizsgálati adatok szerint a kihalt állatok rokonságban állhatnak a ma élő nagy ámbráscetekkel és a delfinfélékkel.